Senki se kérdezte soha, mit szeretne megtudni a világból. Pedig sok minden érdekelné. Van olyan gyerek, aki a bátyja motorjával szórakozik délutánonként. Együtt szereli a motort a bátyjával. Milyen boldogan menne oda segíteni! De rögtön megkérdeznék, mit akar. Erre már nem tudna válaszolni, mert semmi mást nem akar, mint megismerni a motort, és a másik fiút, meg a bátyját. Egyszer látott már kisvasutat. Erről is szoktak beszélgetni a fiúk. Hány voltos? Milyen áram megy benne? Mindent szívesen megtanulna, mennyire más lenne ez, mint az egyenes arány meg fordított arány. Azt nem érti, minek kell tanulni, de a sebességet, az utat, az időt és azok arányát rögtön megértené ugyanúgy, mint azok, aki otthon játék közben tanulják.
Diszkrimináció
Az iskola a diszkrimináció, a szegregáció melegágya – a megállapítás dr. Ranschburg Jenőtől származik, aki Ingrid Rose: Az iskolai erőszak című könyvét bemutatta az Írók Boltjában. Ahelyett, hogy a gyerek érdeklődését elégítenénk ki, fegyelmezünk, versengtetünk és buktatunk. A bukás akár öngyilkossághoz is vezethet.

Ki a hibás az iskolai erőszak kialakulásáért?
Bizony, már a felsőoktatásban kellene elkezdeni a nevelést. Ha a szülő nem tanult meg társaságban viselkedni, a tanár se gyakorolta be soha a társasági viselkedés szabályait, mit várhatna el a sértett gyerektől? A tanár régen elfelejtette, hogy soha nem sértheti meg a gyereket, a szülőt, senkit se tehet felelőssé az otthoni körülményekért, a többi tanulót se szidhatja a gúnyolódásért, amit saját maga idézett elő.
Nem valószínű-e, hogy amikor a kis cigánylány meghúzogatta a tanárnő haját, azt a tanárnő provokálta ki azzal, hogy megjegyzéseket tett a lány hajára? Ha megbüntetjük a gyereket, vajon nem bosszút ültetünk el a lelkébe, neki is, barátainak is? Mi lenne, ha hatalmi viszony helyett udvarias, nevelő – diák kapcsolatban lennénk? Ki taníthatja meg a pedagógust arra, hogy ha jelen van a szereplő, ne beszéljen róla egyes szám harmadik személyben? Ne tegyen olyan megjegyzést, ami fordított helyzetben őt is sértené.
Ezzel a módszerrel váltjuk ki a gyerekből a bosszúvágyat, az elidegenedést a világtól. Nem képes egyedül megbirkózni a családi és iskolai agresszióval – de a tanító se képes megbirkózni vele. Ezért temetkezik osztályzásba, mint büntetésbe. „Nincs más eszköz a kezünkben.” Eszköz az, ha büntetünk azért, ha valaki valamit nem ért? Ha nincs hely az otthonában, ahol tanulni lehetne? Ha nincs olyan tornacipője, mint a többieknek?
Kilátástalanság
S ha mégis sikerülne kibírni padban a nyolc osztályt, milyen sors vár rá a továbbiakban? Újabb évek az iskolapadban, ahol továbbra is ő lehet a fekete bárány. Mire valamilyen szakmához jutna, tele lesz a lelke megaláztatásokkal. Agya már távol van a lelkétől, légüres térben él, nem tudja, hogyan léphet tovább.

Mitől válhatna a gyermek emberré?
Ha folyamatosan volna választási lehetősége. Nem kényszerben élne, játék, kíváncsiság vezethetné az életben.
Dr. Ranschburg Jenő mesélt a Pszichológiai Intézet nemzetközi felméréséről felméréséről. Mi az érettségiző gyerekek célja? USA: Felfedezem a világot, Kína: Másokat megértsek, egész életemben tanulhassak, Magyarország: diploma, nyelvvizsga. Nem lenne ezzel baj, csak nincs benne a gyerek érdeklődése, hanem a szülők elvárásait tükrözi.
Szabó Zsuzsa, a Pedagógus Szakszervezet elnök-helyettese felvetette, hogy a szülőket is tanítani kellene. Az iskola a családnak van alárendelve, a szülőknek minden iskolára tartozó ügyben beleszólási joga lehetne. Segíthetnének kiválasztani a tankönyveket, hiszen a tanítók maguk is megzavarodnak attól, milyen mennyiséget milyen ütemben kellene megtanítani a gyereknek. Még nem is érti a hatodikos az arányosságokat, már átvágnak a háromszögek szerkesztésébe. Ha a szülő foglalkozna a gyerekkel, tudná azt, mikor érti a gyerek az anyagot, és amíg el nem érkeznek ebbe a stádiumba, gyakorolnának, nem lépnének tovább. Ettől a versengéstől a gyerek feje negyedik osztály végére borzalmas káosz raktára lesz. Végül pedig soha nem fogja megérteni a törteket, a százalékszámítást. Ám legtöbbször a szülőnek is rossz emlékei vannak a kényszeres tanulásról, az egyesek osztogatásáról.
„A remény hiánya és a kétségbeesés néhány kölyökben összekapcsolódik a ’sötét és fantasztikus képzelődésekkel és ideológiákkal’. A képzeletgazdagság kifejeződése elvész, és ezáltal elvész a kreativitás is. Ez tönkreteszi a problémamegoldó képességet, amivel a kockázatos magatartási formák elkerülhetők lennének.” (Ingrid Rose: Az iskolai erőszak)
Dobosy Ildikó
Képek:
piqs.de: Tommy Wong - Curiosity..... what are they reading?
piqs.de: Marcel Souché - Kinderchor



