Döbbenten néztem, amikor 2,5 éves lányom beverte a lábacskáját az ajtókeretbe, s a drága aranyos szomszéd néni így próbálta megvigasztalni a pityergőt: - „Csúnya ajtókeret, megütötte a kis lábadat. Dádá csúnya ajtókeret! Gyere dádázzuk meg az ajtókeretet!” – A csöppöm nem dádázott, hanem hozzám bújt. Én pedig elgondolkodtam azon, hogy is van ez? Vajon hogy tehetjük felelőssé az ajtókeretet azért ami velünk történt? S rájöttem, hogy az emberiség jelentős része így éli a világát. Dádázza az ajtókeretet, miközben ő maga volt a figyelmetlen, s a keret maga évszázada ki sem mozdult a helyéből. Szerencsére a keretről ez az egész lepereg…
Ez a te ügyed!
A gyereknek már egész kicsi korától vannak saját ügyei. Lapátviták a homokozóban, barátom/nem barátom témák az óvodában, s társai. Ha a szülő mindig megoldja a gyereke helyett ezeket a helyzeteket, nem pedig megoldási lehetőségeket ad a gyereknek, vagy rávezeti őt a megoldásra, akkor a gyerekben nem alakul ki az, hogy az adott helyzet a saját felelőssége. Nem érti, hogy az ő viselkedése az, ami ezeket a helyzeteket generálja, s hogy a viselkedés, a hozzáállás megváltoztatásával lehet megváltoztatni mások viszonyulását az ő ügyeihez. Ha a gyereknek azt mondjuk: Ez a te ügyed!, még nem tettünk meg mindent. Ha ahhoz nem adunk kulcsokat, miként is kellene az ügyet kezelni, tulajdonképpen nem neveltük őt felelősségre.

A felelősség kulcsai
A gyermekünket akkor tudjuk felelősségre nevelni, ha nem csupán azt tanítjuk meg neki, hogy a saját cselekedeteiért, ügyeiért ő maga a felelős, hanem azt is, hogyan bánjon ezekkel a felelősségekkel. A felelősségével magára hagyott gyermek könnyen válik agresszívvá, hisz nem tud vele mit kezdeni, tehernek is érezheti. A felelősség viselésére úgy tudjuk legjobban megtanítani a gyereket, ha mindig kevéssel nő a felelőssége. Először csak a homokozók lapátvitáiban, később az óvodai apró konfliktusokban, majd egy saját kis állatka gondozásában, még később saját pénzzel való bánás megtanulásával növelhető a gyerek felelősségérzete.
A felelősségteljes felnőtt
A felnőttek között is gyakran látni ennek a folyamatnak a hiányát. Vajon hány olyan embert ismerünk, aki folyton a „hibást keresi” a dolgokért, olyan dolgokért is, amiért egyértelműen nem felel senki más rajta kívül. Mit mondanánk, ha a BKV vezérkara azzal takaródzna: A rendszer a hibás, mert lehetővé tette mindezt. Elvben persze igazuk van, de a helyzetben a hibát ők követték el – ők is felelnek majd ért. (Egy igazságos társadalomban legalább is.)
A felelősség vállalással járó hátrányok
Aki felelősséget vállal, azt hátrányok is érik. A felelősség súlya nehéz teher. Mennyivel egyszerűbb az ajtókeretet hibáztatni fájós lábunkért! De vajon nem fájdalom mentesebb dolog-e megtanulni kikerülni a keretet, hogy ne üssük meg magunkat? A felelősséggel egyúttal terheket is magunkra veszünk. Ha családot vállalunk, akkor felelősen el kell tartanunk a gyerekeket, ha kutyánk-cicánk lesz, felelősséggel tartozunk nevelésükért, táplálásukért. Az is lehet, hogy a felelősség miatt hátrányok érnek bennünket, mégis a felelősség vállalása adja a kezünkbe a döntés szabadságát. Ha a gyereket nem tanítjuk meg felelősséget vállalni, akkor ezt a szabadságot vesszük el tőle.
A szülői minta
Csak a felelős szülő tud felelősségteljes példa lenni. A szülőknek tehát ez a kemény munkát saját magukon kell elkezdeniük. Mostantól nem lehet felelős Szabó azért, mert nem engem léptettek elő, vagy a Kovács, azért mert csak ő kapott prémiumot. Nem lehet „Gyurcsány a hibás”, minden dologért, ami csak történik a mi életünkben. A felelős szemléletmódot továbbadni pedig úgy lehet legjobban, ha mi magunk így élünk – talán ezt a legnehezebb elkezdeni.



