Az etológia az állatok viselkedését tanulmányozza, a teológia pedig az Istenről szóló tudomány. A természet IQ-ja című könyv alábbi részlete arra mutat rá, hogy az állatok ösztöneinek és viselkedésének figyelmes vizsgálata fontos következtetésekhez vezet, melyek már a teológia területére kalauzolnak el bennünket.

Az etológia az állatok viselkedését tanulmányozza, a teológia pedig az Istenről szóló tudomány. A természet IQ-ja című könyv alábbi részlete arra mutat rá, hogy az állatok ösztöneinek és viselkedésének figyelmes vizsgálata fontos következtetésekhez vezet, melyek már a teológia területére kalauzolnak el bennünket.

Érdemes felidéznünk, hogy a darwini fejlődéselméletre alapozva mit is tanítanak ma általában a különböző fajok tulajdonságainak és viselkedésének kialakulásával kapcsolatban.

A növények és az állatok élettere és táplálékforrásai korlátozottak, ezért versengés áll fenn közöttük. A fajokon belül mindig létrejönnek olyan egyedek, amelyek valamilyen tulajdonság tekintetében kismértékben eltérnek a faj többi tagjától. Ezen eltérések okai az egyedek tulajdonságait meghatározó öröklési anyagban (a DNS-ben) történő véletlenszerű változások (mutációk). Ha az így létrejött új tulajdonság az adott környezetben előnyös, akkor az adott egyed és annak utódai előnybe kerülnek fajtársaikkal szemben a létért való küzdelemben, míg a kevésbé előnyös tulajdonságok birtokosai háttérbe szorulnak, és fokozatosan kipusztulnak. Erre használta Darwin a „természetes kiválasztódás” kifejezést. A környezet esetleges változásai újabb kiválogatódási folyamatot indítanak el, és megint az életre alkalmasabb egyedek maradnak fenn és örökítik tovább tulajdonságaikat.

E feltételezés szerint egy faj formája, mérete, viselkedése az idők során teljesen átalakulhat. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy míg az élőlények korlátozott alkalmazkodási képessége egy ténylegesen megfigyelt jelenség, a korlátlan átalakulásra való képesség egy nagyon merész, és teljességgel bizonyítatlan feltételezés.)

A mai hipotézisek szerint az állatok viselkedése is ilyen véletlenszerű változások sorozataként alakult ki. Az alábbiakban viszont annak leszünk tanúi, hogy a természetben fellelhető különös jelenségeket – például az ösztönök titkát – nem lehet ily módon megfejteni.


Élet-társak

Az eltérő fajú élőlények olyan kapcsolatait, amelyek mindkét fél számára előnyösek, szimbiózisnak nevezik. A következőkben nagyítólencse alá veszünk egy ilyen esetet, és megpróbáljuk kideríteni, vajon honnan származik e megdöbbentő példa. Létrehozhatták-e vajon a természet vak folyamatai (véletlenül bekövetkezett mutációk, illetve a természetes kiválasztódás), vagy e különös kapcsolat szereplői esetleg eleve egymásnak lettek rendelve?
Az állatoknak gyakran meggyűlik a bajuk az élősködőkkel. A hívatlan, általában apró paraziták befurakodnak a gazdaállat kültakarójába, szájába, bélrendszerébe, de még a légzőrendszerébe is, nem kis kellemetlenséget okozva ezzel „kenyéradójuknak”. Jól esik hát a szenvedő félnek, ha néha jön valaki, és megszabadítja a nemkívánatos vendégektől. Ha azonban az élősködők által meggyötört állat egy hírhedt ragadozó, akkor ez a feladat korántsem olyan egyszerű.

Tegyünk egy kirándulást a mesés korallszirtek elbűvölő világába. A mélyben él a hatalmas termetű szirti fűrészessügér (Epinephelus itajara), amelynek hossza elérheti a 2,4 métert, súlya pedig több mint 300 kg is lehet. Amikor előúszik, riadalmat és rettegést kelt a korallzátony állatai között. De láss csodát, egy karcsú kis hal mégis bátran táncikál elő rejtekéből, fittyet hányva a közeledő halálra. Sőt mi több, lágy táncmozdulatokat lejtve még a sügér felé is úszik. Az éles fogakkal teli, hatalmas száj kitárul, és úgy tűnik, hogy már-már végleg elnyeli a vakmerő, ámde ostoba halacskát.
Ha tovább figyeljük a nyálkáshalak közé tartozó kis tisztogatóhalat (Labroides dimidiatus) – amely látszólag hamarosan örökre eltűnik a sügér gyomrában –, meglepő eseményeknek lehetünk szemtanúi. Ugyanis a fűrészessügér hirtelen megáll, széttárja kopoltyúlemezeit, és nagyra tátott szájával mozdulatlanul várakozni kezd. Ekkor a kis tisztogatóhal – nem kis bátorságról téve tanúbizonyságot – beúszik a sügér szájába, és elkezdi leharapdálni a sügér szájában megtelepedett élősködőket, illetve eltávolítani a gombás fertőzésekkel teli bőrrészeket! A vérszomjas ragadozó békésen tűri a néha fájdalommal is járó tisztogatási akciót, és közben arra is vigyáz, nehogy megsértse a szorgoskodó kis halat.

Miután a tisztogatóhal elvégezte dolgát, diadalittasan kiúszik a hatalmas szájból – jelezvén, hogy elkészült –, a sügér pedig elégedetten távozik. Hálapénzt ugyan nem ad, de életben hagyja aprócska jótevőjét, aki még jól is lakott a tisztogatás során. Annak ellenére, hogy a kis tisztogatóhalak igen szorgosak (képesek hat óra alatt akár háromszáz vendéget is kiszolgálni), a kezelésre váró páciensek olykor hosszú sorokban várakoznak.

Azok a halak, amelyek normális körülmények között a tisztogatóhalakkal azonos nagyságú halakat ejtenek zsákmányul, békésen, az agresszió minden jele nélkül állnak sorban, hogy megszabaduljanak élősködőiktől. Mintha a tisztogatóhal magánterületén valami különös fegyverszünet uralkodna… Egy kutató több száz ragadozó hal gyomrát vizsgálta meg – ám egyetlenegyben sem bukkant tisztogatóhalak maradványaira.

Kölcsönösen előnyös szerződés

A tisztogatóhalak és a ragadozók szimbiózisát szemlélve felmerül egy lényeges kérdés. Vajon hogyan jöhetett létre ez a meghökkentő kapcsolat? A kisebbik résztvevő védelemben részesül és elemózsiához jut a ragadozó hal segítségével, amely viszont nemkívánatos élősködőitől szabadul meg. Kétségtelen, hogy mindketten jól járnak a másiknak köszönhetően. Mégis, hogyan ütötték nyélbe ezt az üzletet? Az evolúciós gondolkodásmód ezen a téren is kemény akadályokba ütközik.

Tételezzük fel a modern hipotézisek alapján, hogy a tisztogatóhalak ősei még hagyományos úton szerezték be a táplálékukat, vagyis a tengerfenéken, illetve a sziklákon lévő apró élőlényeket felszedegetve tömték tele a gyomrukat. Ha pedig ragadozó közeledett, akkor túlélési ösztönüktől vezérelve gyorsan menekülőre fogták, és eltőntek rejtekükben. Elképzelhető volna, hogy egyszer csak gondoltak egyet, és oly módon változtatták meg táplálkozási szokásaikat, hogy az addig halálos ellenséget jelentő ragadozó állat felé közelítettek? Lehetséges lenne, hogy önként be akartak volna úszni a sügérek szájába, hogy ott jóllakjanak a paraziták lecsipegetésével?

Ez több szempontból is teljességgel elképzelhetetlen. A ragadozókhoz való közeledés csak hátrányos következményekkel járt volna a kishalak számára, hiszen a ragadozó állat a közelebb lévő zsákmányt sokkal könnyebben tudta volna elkapni. Vagyis a bátor és kreatív újító, amely a rettegett állatokkal akart volna barátkozni, gyorsan befejezte volna földi (azaz vízi) pályafutását, gátat vetve minden ilyen irányú, további fejlődésnek.
Képtelenség, hogy egy kis hal gátlások nélkül megközelítsen egy ragadozót, azzal a szándékkal, hogy táplálékhoz jusson annak szájából, és eközben a ragadozó épp akko r rájöjjön, hogy ez a halacska „jót akar”, azaz meg fogja őt szabadítani az élősködőktől. A „nagy egymásra találásról” szóló efféle történetek mesekönyvekbe, nem pedig tudományos irodalomba valók.

Viszonyok és szerepek

Biológiai ismereteink és a logika alapján lehetetlen tehát elfogadni az együttélés fokozatos kialakulásáról szóló elméletet. Sokkal egyszerűbb azt feltételeznünk, hogy e „pár” tagjai együtt jelentek meg, eleve egymásnak teremtve. Fajaik létezésük első pillanatától kezdve magukban hordozzák a szimbiotikus kapcsolatban betöltött viselkedési mintákat. A tisztogatóhalak (beléjük plántált tudásuk révén) pontosan tudják, hogy nem kell tartaniuk a ragadozóktól. A tisztogatást igénybe vevő ragadozó fajok pedig fejükben azzal az információval születnek, hogy higiéniai szolgálataikért cserébe bizonyos formájú illetve mintájú halakat kegyelemben kell részesíteniük.

E kapcsolat csak akkor működik, ha egyszerre mind a ragadozó hal, mind a tisztogatóhal tisztában van rendeltetésével, és a szerepének megfelelően vesz részt az élet nagy színjátékában. Tehát joggal feltételezhetjük, hogy a szimbiózisban élő párok egy felsőbb intelligencia színdarabjának szereplői, aki szerzői utasításaiban pontosan meghatározta a színészek állandó jellemvonásait és egymáshoz való viszonyát.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.