Elfogadott tény, hogy szoros kapcsolat van a szülő-gyermek viszony és a gyermek szociális és mentális egészsége között. A kamaszkor gyakran a bizonytalanságok időszaka is: a tini egyrészt több felelőséggel és elvárással, másrészt nagyobb szabadság vággyal találja szemben magát. A kamaszok nagy része továbbra is tiszteli szüleit, aktívan részt kíván venni a családi életben, mégis sok családban mérgesednek el a kapcsolatok a pubertáskor során. (deGoede és Sprujit, 1996)
Úgy tűnik, sok múlik a gyermeknevelési elveken: a demokratikus, az érzelmi támogatásra mindig kész nevelési stílus a biztos befutó. Az egyértelműen meghatározott és ésszerű szabályok alkotják eme stílus magját. A közönyös, nem konzekvens szülői magatartás könnyen vezethet később beilleszkedési vagy viselkedési zavarokhoz.
Tinédzserek, akik nem érzik magukhoz közel állónak a szüleiket vagy csonka családban nőnek fel, gyakrabban szembesülnek olyan problémákkal, mint depresszió vagy önbizalom hiány, és könnyebben szoknak rá a dohányzásra vagy kábítószerekre, mutatott rá a tényre az Amerikai Egészségügyi Bizottság (HHS) tanulmánya.
A jelentés szerint azok a kamaszok, akik mögött nem áll mindkét biológiai vagy adoptált (a jelentés szerint nincs különbség, vérszerinti vagy mostoha szülőkről legyen is szó) 50-től egészen 150 százalékig nagyobb valószínűséggel szoknak rá illegális drogokra, és szorulnak a későbbiekben kezelésre, mint azok, akik teljes családban élnek.
A kábítószer-fogyasztás szempontjából a „legveszélyesebb” családi forma a biológiai apa mostohaanyával kombinálva. Rögtön ez után az egyedülálló apa, és harmadik helyen az egyedül álló anya következik.
Mégis mint annyi minden más problémánál itt is a kommunikáció a kulcsszó, családi struktúrától függetlenül:
Azok a gyerekek, akik beszéltek a szüleikkel a drogokról, jóval nagyobb valószínűséggel kerülik el a kábítószer-fogyasztás veszélyeit. Az ilyen kamaszok közül
36%-al kevesebben nyúlnak a marihuánához,
56%-al kevesebben használnak kokaint, és
65%-al kevesebben szoknak rá az úgy nevezett part-drogokra.
És hogy honnan ismerhetjük fel, hogy gyermekünk bajban van? A tanulmány szerint ez nem is olyan könnyű, hiszen a drogfogyasztás jelei gyakran megegyeznek a tipikusnak vélt kamasz-viselkedéssel: befelé fordulással, romló szociális kapcsolatokkal, és a családon belüli kommunikáció megszűnésével.
Mégis mik azok a jelek, amelyek kábítószer-fogyasztásra utalnak?
A kábítószer élvezők gyakran válnak agresszívebbé, nehezen tűrik szüleik faggatózását, érdeklődését. Ezek a gyerekek könnyen felkapják a vizet, sokat káromkodnak, gyakran tűnnek fáradtnak, leharcoltnak.
Hogy pénzhez jussanak adagjuk beszerzése érdekében, sokszor folyamodnak lopáshoz, általában a családon belül.
Oda kell figyelnünk gyermekünk külalakbeli változásaira is: gyanús, ha kizárólag feketében jár, túl sok festéket használ, ruhái túl nagyok rá és elhanyagoltnak látszik.
Egyértelmű jel a vörös szem és a kitágult pupilla. A gyors súlyvesztés pedig a kokain- vagy amphetamin-fogyasztás egyik tünete lehet. A gyakran folyó, vagy vérző orr, a köhögés is a drogfogyasztást kísérő tünet.
Persze nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Az itt felsorolt jelek gyakori velejárói az amúgy is zűrös kamaszkornak, mindössze arra figyelmeztetnek, hogy jobban oda kell figyelnünk gyermekünkre. Töltsünk sok időt vele, beszélgessünk rendszeresen házi tinédzserünkkel és mindig legyünk következetesek, ha szabályalkotásról van szó.
A pubertáskor nehéz az egész család számára, de azért nem végzetes.
Elfogadott tény, hogy szoros kapcsolat van a szülő-gyermek viszony és a gyermek szociális és mentális egészsége között. A kamaszkor gyakran a bizonytalanságok időszaka is: a tini egyrészt több felelőséggel és elvárással, másrészt nagyobb szabadság vággyal találja szemben magát.
Tetszett a cikk?



