"Mikor megtudják az igazságot, a gyerekek elfogadják a játékszabályokat, és együttműködnek a felnőttekkel, hogy a kisebbek még elhiggyék a Télapó-mesét." – mondta Larivée, a Montreáli Egyetem neveléspszichológusa. „Ez egyfajta szertartás, melyből tudják, hogy ők már nem kisgyerekek többé."
Larivée munkatársával, Carole Sénéchallal az Ottawai Egyetemről átnézett egy 1500 gyerek bevonásával 1896-ban készült felmérést, melyet 1979-ben mától jött rá, hogy a Télapó nem létezik. A gyerekek reakcióját is elemezték. Az 1896-os tanulmány szerint több mint 22% ismerte el, hogy csalódott, 1979-ben pedig 39%. De csak 2, ill. 6% érezte úgy, hogy elárulták.Bár a gyermekek felnövekedve gyakran viccelődnek a télapó, az angyalka, a húsvéti nyuszi legendáival és szófordulattá vált, hogy sokkolódik az ember, mikor megtudja, hogy ezek a figurák nem léteznek, valójában ez egy retorikai túlkapás, a legtöbb gyermeket ez nem érinti negatívan - szerencsére.
A gyerek magától is tudja!
"A két tanulmány eredménye szerint a gyerekek általánosságban a saját megfigyeléseik alapján fedezik fel, hogy a Télapó nem létezik." – jegyezte meg Larivée. „A szülők pedig megerősítik a felfedezésüket. A gyerekek például megkérdezik, hogy a Télapó miként jut be azokba a házakba, ahol nincs kémény. Ha ezt még ki is magyarázzák azzal, hogy akkor nyitva hagyják az ajtót, a gyerekek hamar rájönnek, hogy a Télapó nem lehet egyszerre mindenhol és hogy a rénszarvasok sem olyan gyorsak."
Az 1896-os felmérés eredményei szerint a gyerekek mintegy 25%-a a szüleitől tudta meg az igazságot, 1979-ben viszont már 40%. Akiknek nem a szüleik mondták meg, azokat a többi gyerek világosította fel.
HarmoNet tipp: Détár Enikő és kisfia, Zsebi Mesevárosban jártak >>
Miért nem hisz már benne?
Larivée szerint a Télapó-korszak véget ér, amint a gyerek eléri az ok-okozati gondolkodás szintjét. „A kognitív fejlettség és a gondolkodás szintje, mely lehetővé teszi a hétévesek számára, hogy megkülönböztessék a képzeletet a valóságtól, még nem elegendő ahhoz, hogy ezt a mítoszt elengedjék." – tette hozzá, rámutatva, hogy egy 1980-as tanulmány szerint a hétévesek fele még mindig hitt a Télapóban. 1896-ban a szülők 54%-a vallotta azt, hogy azért tartották fenn a Télapó meséjét, mert a gyerekeket boldoggá tette. 1979-ben 73%, 2000-ben 80% nyilatkozott hasonlóan.
Larivée és Sénéchal most mélyebbre szeretne ásni: ha a gyerekek ugyanúgy természetfeletti erővel ruházzák fel a Télapót, mint Istent, miért van az, hogy Istenben még azután is hisznek, hogy a Télapóban már nem.

A kérdés egyelőre persze nyitvamarad. Viszont a gyermekek is alapvetően érzik, hogy míg Isten egy összetett jelenség, addig a télapó, az angyalka, a krampusz beöltözött személyek. Nem túl valósak. Továbbá az is fontos szempont, hogy Istenről a legtöbb embernek nincs kialakult álláspontja, ergo az elutasítás nem eltanulható. A Télapót ezen kívül sok turpisságon lehet kapni, pl. átöltözésen, vay kéménybe szoruláson, esetleg azon, hogy apa egyik barátja.
HarmoNet tipp: Amatőr Mikulások a kéményben - Abszurd esetek önkéntes Télapókkal! >>
Varázslat pedig kell!
Szinte érthetetlen, hogy egyes szülők az egész legendát, mendemondát lelövik előre, és a gyermeknek a felfedezés és a misztikus élmény már nincs meg. Ez éppen olyan, mint a régi legendák az erdők szellemeiről, a tündérekről, a garbonciásokról. Ez a varázslat a természetfelettivel való különös kapcsolatot eredményezi, és mint ilyen rendkívüli helyet foglal el a gyermek életében. Ha nem akarunk hazudni, hagyjuk nyitva a kérdést, esetleg kérdezzük meg a gyermeket, hogy ő mit gondol erről? Nem szükséges a szülőnek mindentudó kisistent játszania.
Egyátalán, mi felnőttek honnan tudjuk, hogy a télapó, az angyalka, a krampusz egy más formában nem létezik?
Medipress
Szerkesztő: Fodor Kata



