“-Ne félj, szerelmem, nem pacsirta szól!
A csalogányunk csattog minden éjjel…
-Pacsirta szól, a reggel hírnöke.”
(Rómeó és Júlia 3. felvonás, 5. szín)
Alig fordult őszre a naptár, már nem halljuk ablakunk alatt a madárcsicsergést. Talán a hideg, talán az autóforgalom más vidékre költöztette kedvenceinket. Ilyenkor a darvak ék alakban sorakoznak, búsan krúgatva dél felé fordulnak. A házunk kedvence, a füstifecske tornyon, fán, háztetőn gyülekszik, s egy nap nyomtalanul eltűnik. Pedig milyen édesen nevelgette fiacskáit a kenesei állomás váróterében nyáron! Mosolyra húzódott a kemény férfi és női arc is, ahogy a fecskeszülőket figyelték.

A gólya vonulása
Ahogy kocsival az alföld térségébe érünk, egész nyáron leshetjük, melyik kéményen, víztornyon, tartóoszlopon látunk gólyafészket. Most a kelepelő gólya fölápolt fiaival egyszerre csak elhagyja a fészkét, a kaszálón gyülekezve seregbe verődik, s mintegy parancsszóra szárnyra kap, majd kerengve nagy magasba emelkedik, s eltűnik dél felé. Csak leshetjük a madarat, de magunk nem vonulhatunk vele melegebb tájra, magunk rendbe téve házunk táját, felkészülünk a télre – bár igazán segítségünkre van ebben az országos kereskedelmi hálózat, nekünk nem kell már félni, hogy télen éhezni fogunk.
HarmoNet tipp: Állati olimpikonok >>
Miért költözik el a madár?
Először is, vannak madaraink amelyek mindig velünk maradnak, legfeljebb a hegyekből közelebb jönnek a városba. Szép dolog, ha a kertekben, ablakokban, erkélyeken madáretetőt állítunk, s a nagy hidegben magok mellett némi szalonna-darabkát is teszünk a kis éhezőknek.
Vannak madarak, akik őszre kelve elvonulnak, de tavasszal visszatérnek: esetleg éppen arra a fészekre, ahol a múlt évben jól érezték magukat.
Aztán olyanok is vannak, akik messzi északról éppen hozzánk jönnek, hiszen az ottani hideghez képest kellemes langy idő a mi telünk. Ilyen madár az ékes csonttollú, a muszkabúvár és társaik.
Honnan tudja, mikor, merre menjen?
A madarak, ahol élnek, megismerik egész területüket, s amikor változás történik, azt azonnal megérzik. Nem hisznek a csodában, mint némely ember, aki látja, hogy a szomszédhoz éjszaka becsöngetett az ávó vagy bejött a tolvaj, azt hiszi, hogy őt biztosan ki fogják hagyni, avagy lefizeti őket, és azok elmennek.Ha szűkebb a megélhetési lehetőség, a madarak elmennek a legközelebbi helyre, ahol jobban tudják nevelni gyerekeiket. Legkorábban az északi részen élő vándormadarak érzik a változást, ők adják meg a jelet a többieknek is a készülődésre.
Az utat pedig jobban tudják, mint a titkos műholdbéli megfigyelők, mert magasan és mélyen is tudnak repülni, és megérzik feljebb repülő társuk mozgását is.
A vándorló madarak nagy része átrepül a Földközi tengeren, mások mélyen nyomulnak lefelé, Európa déli részei felé. A füsti fecske, az aranymálinkó Afrika legdélibb csúcsáig, a Fokváros tájáig is elrepül. Mások a Balkánra, Törökországba, Dalmáciába utaznak.
A vándorló madarak óriási munkát fejtenek ki, amikor átvonulnak különböző vidékekre. Táplálkozásukkal belenyúlnak a természet életébe. Olyan pontos törvény szerint mozognak a madarak, hogy szinte mindegyikről megmondható, mikor fog tavasszal visszatérni fészkelő helyére.
Várjuk őket vissza!
Dobosy Ildikó



