Átlagos gyermek hat-hét éves koráig megbízik környezetében.
Sokat kell csalódnia, mire gyanút fog, hogy a környezet nem jelent tökéletes védelmet.

Az önérzet megszületése
Minthogy minden embernek más a külvilággal való kapcsolata, különböző időkben érik stresszhatások, félelemérzetek, a felnőttek iránti bizalmat is más korban veszítik el. De a fogváltás korára általában már gyanúsan kezdi figyelni a gyermek környezetét.
A mesék is ezt a világot tükrözik:
A gyanútlan Piroska a farkas hasában köt ki. Hófehérkét elzavarják otthonról (még rosszabb, ha meg is akarják ölni). Hamupipőke apja nem veszi észre, hogy lánya sorsa rosszra fordult. A kiskecskéket meg akarja enni a betolakodó farkas. A bizalom megszűnik, minden új ismerős félelmetes lehet. (Amikor azt mondjuk a gyereknek: vigyázz az utcán, mert elüthet egy autó: már nem is gondolunk arra, hogy ember ül az autóban, esetleg ő is apa vagy anya, akinek vigyáznia kellene a kisgyerekre, valami szörnyű ellenséggé válik szavaink nyomán az utcán közlekedő autó.)
A gyermek leválik a tökéletesen megbízható felnőttről, vadak veszik körül, ugyanazok, akik ártatlan állatok millióit gyilkolják halomra húsra, bőrre, szőrmére éhesen.
A gyermek elkezd egyes szám első személyben beszélni, mindenki más kihullik éntudatából.
HarmoNet tipp: Biztonságos kalitka>>>
Archaikus kultúrák
Élnek még ma is olyan emberek, akiket a csoportlélek, vagyis közös tudat tart össze. Mivel számukra nem a kényelmesség az élet vezérmotívuma, minden kultikus karakterrel bír, és ezzel az egoitás nem kap olyan komoly szerepet. A magam-érzés is jobban kizáródik. Az érzésnek még túlnyomórészt megismerő jellege van, és ezért az ember a természettel az analitikus tudomány (állandóan félelmet keltő szülői figyelmeztetés) nélkül is sikeresen tud bánni, amennyiben kizárólag érzését követi.

Az autisták
Az autista emberek testüket nem érzik annyira sajátjuknak, mint az átlag, másrészt a környezet gondolatait, érzéseit nagyon erősen átélik. Ahol a megismerő érzés erős, ott sokkal kevésbé van szükség agyra támaszkodó gondolkodásra. Szerető szülők gyakran nevezik a szokásostól eltérő gyermekeket „angyaloknak” (kis Buddhának), mert szavak nélkül képesek átvenni környezetük érzéseit.
HarmoNet tipp: Bébireflex kamaszkorban>>>
Burok
A magam-érzés kialakulása a bűnbeesés megismétlődése. A közvetlen kommunikáció az évek során elmarad, az iskolában nincs arra szükség, hogy a gyermek felmásszon a hegyre, csak tanul a hegyről, térképen látja, számok fejezik ki a magasságot, képek a növényzetet, állatokat. A gyermek egyáltalán nem tanulja meg, hogy az állat érző lény, ugyanolyan testi és lelki igényei vannak, mint saját magának. Sőt, az utcán didergő koldus szükségletét sem képes átérezni az, aki csak az autó hátsó ablakából látja a többi embert.
Szellemvilág
A szellemvilágban nincs elválasztottság. Folyamatos kommunikáció van, és ez a létezés. Ebben a létezésben mi magunk vagyunk a „beszéd”. Ebben a világban nincs szimpátia és antipátia, hanem odaadás vagy elkülönülés. A földi világban is azzá leszünk, amit tapasztalunk, majd a következő pillanatban kioldjuk magunkat az azonosságból, és tárggyá válik a dolog számunkra. Figyelmünk lényege ez az azonossá válni tudás, ez az odaadás, a szellemi lét visszfénye.
Ez történik velünk, ha egy nagy művészt hallgatunk, vagy egy szobrász munkájában gyönyörködünk. Ezt az azonosságot kellene elérni koncentrációs gyakorlatban, vagy meditációban.
Dobosy Ildikó



