Ajándék lónak pedig ne nézd a fogát, tartja a közmondás. Ha pedig a gyermek ajándék - mi több, Isten ajándéka -, akkor bizony feltétel nélkül el kellene fogadnunk őt. Sok szülő számára azonban igen nehéz, ha nem túl nehéz Isten ajándékaként fogadni egy fogyatékos gyermeket.

Pedig éppen ezek a gyerekek igazolják – már amennyiben elfogadják őket –, hogy mennyire igaz a közmondás.

Az a társadalom azonban, amely eleve hadilábon áll mindenféle fogyatékossággal, megkettőzött erővel próbál javítani és alakítani a fogyatékos gyermekek állapotán, hogy valamennyire ők is megközelítsék a normát. De vajon valóban normalitásra kell-e idomítani ezeket a különleges gyerekeket? Ez esetben még azoknak a spirituális szemléletű embereknek is nehéz a dolguk, akiknek az élete az elfogadás és a történni hagyás filozófiáján alapszik.

Gyermekünk Down-kóros
Pontosan ez történt a mi házasságunkban is, amikor jó tíz évvel ezelőtt megszületett a kislányunk, Naomi, aki Down-kóros. Mi is úgy reagáltunk, mint bármelyik szülő. Igyekeztünk megragadni minden lehetőséget, hogy viszonylag normális életet biztosítsunk neki. Csakhogy Naomi kezdettől fogva ellenszegült minden igyekezetünknek. Semmit sem tehettünk, így hát hagynunk kellett megtörténni a dolgokat. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy ő a maga módján többet ért el nálunk, mint fordítva.

HarmoNet tipp: Down - szindróma>>>

A Down-kóros gyerekek egyszerűen nem mutatnak vágyat a fejlődés iránt.
Nagyon sokáig megőrzik gyermeki természetüket, aztán szinte minden átmenet nélkül megöregszenek, és ismét gyerekessé válnak. A köztes szakasz, amely nekünk életünk javát jelenti, náluk szemmel láthatóan elhanyagolható szerepet játszik. Nem lehetséges vajon, hogy az ő életfeladatuk a gyermek-lét témájának legteljesebb megélése?
Ha megfigyeljük, milyen gyakran fordul elő az Alzheimer-kór az ő körükben, nyilvánvalóvá válik, hogy ez a „legyetek olyanokká, mint a gyermekek” témájának árnyékverziója. Ha pedig így van, akkor teljesen felesleges terhelni őket , hisz sosem fognak felnőtté érni.

Egyéni képességek
A mi filozófiánk szerint minden embernek meg kell találnia a maga útját, mégpedig egyéni képességeinek a kibontakoztatásával. Vannak rendkívül intelligens emberek, akik világunk megértését segítik elő. Akadnak azonban olyanok is, akiknek az érzések és az érzelmek területén fejlettebbek az átlagnál. Ez utóbbiak közé tartoznak – szinte kivétel nélkül – azok, akiket mi szellemi fogyatékosoknak nevezünk. Mivel manapság túlbecsüljük az intellektust, gyakran nem vesszük észre, hogy ezeket az embereket sokkal gazdagabb érzelmi és érzésvilággal áldotta meg a sors, mint az úgynevezett egészségeseket.

Ha az archetípusok felől közelítjük meg a jelenséget, azt mondhatjuk, hogy ők a Hold-princípium hatása alatt állnak. Minthogy ők nem hagyatkozhatnak az értelmükre, egészen más módon, az érzések és az érzelmek felől közelítik meg a világot. Az emberekkel kapcsolatban szinte egyáltalán nincsenek gátlásaik, és bizalommal élik azt, amit éreznek. A hagyományos pszichiátria azt mondja, „nem távolságtartók”, mintha bizony a távolságtartás pozitív emberi tulajdonságnak számítana.

A Down-kóros gyerekek világosan megmutatják nekünk, távolságtartó felnőtteknek, hogy mit jelent örülni az életnek. Ők ugyanis maguktól csak olyasmit csinálnak, ami örömet szerez nekik. Pontosan azt teszik, amire a szent könyvek intenek: itt és most élnek. Nem vetnek és nem aratnak, mégis megtartatnak. Azt hihetnénk, a Teremtő küldött közénk olyanokat, akik gyermekek maradnak, hogy megmutassa nekünk, többieknek, mire gondolt ezzel a példázattal.

Ma az embereket jóformán csak a teljesítményük alapján ítélik meg.
Az idő pénz, mondogatjuk, pedig ez már csak azért sem igaz, mert a végén nincs az a pénz, amiért még egy kis időt vásárolhatnánk a sorstól. A Down-kóros gyerekek azonban megmutatják, hogy más értékek is vannak. Mesterei az emberek közötti kapcsolatoknak és sokkal lassabban élnek, mint a „normális” emberek. Ennek ellenére ritkán találkozunk velük az utcán, hisz szüleik gyakran rejtve nevelgetik, sőt néha kimondottan szégyellik őket. Pedig azokban a kultúrákban, ahol az üdvösséget nem a bruttó nemzeti össztermék jelentette, a triszómiás embereket tiszteletreméltónak, sőt, az aztékoknál egyenesen szentnek tekintették, mert úgy vélték, ők közelebb járnak a mennyekhez.

Ambíciók nélkül
Amíg a legtöbb ember az egóját szeretné megvalósítani, addig a Down-kórosoknak egyáltalán nincsenek ilyen ambícióik. Őket a család, a meghitt közösség érdekli. Jobban hasonlítanak egymásra, mint a szüleikre, mintha egy határokon átnyúló nagycsaládot alkotnának. Erre vall a körükben oly gyakran előforduló szívprobléma is, amikor a szív nem tagolódik egyértelműen jobb és bal kamrára – vagyis ezek a gyerekek fizikális szinten is jobban megőrzik magukban az eredeti egységet. Ha a szentség fogalmát az egységhez kötjük, láthatjuk, hogy az aztékok milyen közel jártak az igazsághoz.

HarmoNet tipp: Down kóros a gyermekem>>>

Átok vagy adomány?
Mindezek értelmében a szellemi fogyatékosságot olyan adománynak is tekinthetnénk, amely túlmutat az intellektus hatalmán, és segít emberibbé tenni, és közelebb hozni egymáshoz az embereket. A fogyatékosok emellett arra is felhívhatják a figyelmünket, hogy mi magunk is sok mindennek híján vagyunk, és többnyire még csak nem is tudunk róla. Akik készek a fejlődésre, sokszor ösztönösen megérzik az általuk kínált lehetőséget, és tudják, mit jelent a keresztényi tanítás: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” A szellemi fogyatékosok az egységhez való közelségükkel inkább élik a jámborságot, mint mi a legbuzgóbb lelkigyakorlatokkal.

Ha a sajátos helyzetétől eltekintve jellemezni akarnánk Naomit, egy tüneményes ember jellemrajzát kapnánk, aki sosem verseng másokkal, mert nincs benne becsvágy. Ellenben készségesen megosztja bármijét, amije van, már ha egyáltalán tisztában van vele, mit jelent az enyém és a tiéd. Minden hátsó gondolat nélkül ad, és magától értetődően elveszi, amire éppen szüksége van. Alakoskodás nélkül, nyíltan kimutatja az érzelmeit, és lelkesen együtt örül másokkal. Nem érez kárörömöt és nem agresszív, inkább visszavonul. Nem rombol szánt szándékkal, hanem gyengéd és szeret mindenkit. Valóban be kellene árnyékolnunk napfényes kis életét egy olyan megkérdőjelezhető cél érdekében, mint a hatékonyság és a teljesítmény világába való beilleszkedés…?

Fordította: Makra Júlia

A cikk ízelítő az EsoPower ezoterikus sikermagazinból.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.