Azonban a „sors” keze másképpen rendezte eme megszokott mindennapos esti eseményt: Petike félrenyelt. A félrenyelésből – kuc-kuc helyett – nem más lett, mint életünk egyik legnagyobb félelme, maga a halál. Kis hősünk azonban a gyorsan segítségére siető Szent Márton Gyermekmentő-szolgálat segedelmével visszatért a Nagy Fekete Semmiből. A szolgálat orvosai az újraélesztés után – az egyenlőre még nem bezárt-összevont-reformizált – Heim Pál Gyermekkórházba szállították Petikét. A kórházban kiderült, hogy a halálban töltött pár perc oxigénhiányos állapota miatt súlyos agykárosodást szenvedett, ennek következtében szinte teljesen lebénult. A nyugati orvoslás tárt karokkal, tehetetlenül áll - megoldás: Kína!
Mint kiderült, a nyugati orvoslás – kiegészülve az itteni „szabályzással” – nem sok esélyt ad Neki, hogy köztünk maradjon. Mivel az egyébként furcsamód nagy életerővel megáldott Petikének esze ágában sincs tovább utazni, és a szülei sem engedik el, így hát döntöttek: irány Kína. Őssejt-kezelés, kiegészítve a hagyományos orvoslással, mivel Távol-Keleten másképpen mérik a sanszot, nem úgy, mint nálunk. Nem kételkedem benne, hogy Petike szülei egy percig feladták volna. A történetből viszont egyértelműen kiderül, hogy eme dráma szereplője valami olyanon esett túl a maga gyermekded ártatlanságával szülei szeme láttára, amit mi felnőttek nem tudunk elképzelni: legyőzte a halált és újra építi testét!
A jó szívű emberek pedig összefogtak – csíraként bújt elő a kezdeményezés: adományok gyűjtése a gyógykezelésre. Az első kezelésre való összejött. Összefogtak a bácsik és nénik és Emberekké váltak: volt koncert, cégek, magánszemélyek adománya, sőt, még a vaisnava étken élő „terrorista” bácsi is önzetlenül segített. Petike hatalmas lelki erőt, szeretetet és egységet adott – egy szempillantás alatt hőssé vált. Szülei mindeközben pedig ezt mondták: „A napjaink úgy telnek el, hogy fel se nézünk, csak csináljuk, ami következik, és aztán ami utána következik. Közben csodáljuk a fiúkat. Petike csodálatosan fejlődik. Szépen alakul az evése, elkezdte mozgatni a nyelvét, ami eddig bénult volt, a többi izmához hasonlóan. De most már sokat mocorog! Patrik pedig hihetetlen. Kedves nagyfiú, valóban partner mindenben. Úgy szeretgeti a kistesóját, mint amikor az pici volt. Azt mondja Patrik, a szívében érzi, hogy meg fog gyógyulni.”
Könnyfakasztó, őszinte szavak egy bátyustól, mely remény mindannyiónknak, és legfőképpen Petike szüleinek.

Mi pedig kérdésekkel szembesülünk: ugyan valójában hány Ember van ebben az országban? Most is megmutathatjuk, ki-ki maga módján: lelki támogatással, adománnyal, banner- vagy honlap-cím megjelentetéssel, vagy épp rábízzuk a többiekre, hogy úgy is lesznek elegen – segít tükörbe nézni Petike, aki egyszer már legyőzte a halált ...
Hajrá Peti!
(Köszönjük az utánközlés lehetőségét a TM Info szerkesztőségének!)




