Egyesek tisztelik, mások ki nem állhatják, kígyót-békát kiáltanak rá. Egyfelől negatív mesehős és emberevőnek vélt szörnyeteg, másfelől csak a fennmaradása érdekében zsákmányoló csúcsragadozó. Nem nehéz kitalálni: a farkasról, kutyáink feltételezett őséről van szó!

Egyesek tisztelik, mások ki nem állhatják, kígyót-békát kiáltanak rá. Egyfelől negatív mesehős és emberevőnek vélt szörnyeteg, másfelől csak a fennmaradása érdekében zsákmányoló csúcsragadozó. Nem nehéz kitalálni: a farkasról, kutyáink feltételezett őséről van szó!

Hol és mikor lett a farkasból kutya? Nem könnyű a kérdésre válaszolni. Vannak elméletek, feltételezések, ám megcáfolhatatlan adatokkal és tényekkel senki sem szolgálhat. Nem elképzelhetetlen, hogy hatalmas elterjedési területén különböző időpontokban indult meg a farkas (Canis lupus) domesztikációja. Az első kutyák kialakulása mintegy l2000-l5000 esztendőre tehető, ám éppen mostanában kerültek elő igencsak elgondolkodtató, ennél jóval régebbi kutyamaradványok. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy megelőzve a juhot és a kecskét, a kutya a legrégebben vált háziállattá. ősi társunk feltételezett háziasításáról oldalakat, sőt mi több, könyveket lehetne írni, ám mi most kanyarodjunk vissza az őshöz: a farkashoz!


Farkas feketében
A farkas Eurázsia nagy részén, valamint Észak-Amerikában honos. Leginkább a háborítatlan területeket kedveli: a zárt erdőkben, ligetes-erdős sztyeppéken és prériken, olykor félsivatagokban érzi otthon magát. Élőhelyein természetesen számos, különböző színű és méretű alfája alakult ki (a mesékben oly sokat emlegetett fekete farkas valójában nem túl gyakori). E változatos fizimiskájú fajjal még a rendszertanosok sem tudnak igazán mit kezdeni: egyesek úgy vélik, több tucat, míg mások szerint "mindössze" 16 alfaja él Földünkön. (Érdemes megemlíteni, hogy csak Észak-Amerikában l961-ben még 24 alfaját tartották nyilván!) Sajnos az elmúlt száz évben több, főleg amerikai alfaját kiirtották.

Ma a legnagyobb testű farkasok az északi fehér farkasok, melyek Amerika és Ázsia északi régióiban, illetve néhány szigeten, közöttük Grönlandon fordulnak elő. Súlyuk nagy ritkán a hetven kilogrammot is meghaladja! A legkisebb farkas ugyanakkor a sakálnál alig nagyobb arab farkas, amely mintegy húsz kilogrammos súlyt ér el, s színe környezetének megfelelően homokvörös. Szintén kis testű az indiai farkas, amely néhány állatkertben is látható. A hazánkban is előforduló, jellegzetesen ordas színű európai farkas testsúlya valahol a kettő között van. Alfaján belül is igen változatos küllemű a timberfarkas: akár egy falkán belül is előfordulnak különböző színű - koromfekete, szürke és krémszínű - egyedek.


Csúcs egy ragadozó!
A farkas vérbeli ragadozó. Szinte mindent legyűr: megeszi a bölényt, jávorszarvast, vapitit, gímet, őzet, muflont - egyszóval bármit, amit el tud ejteni. Ha a kényszer ráviszi, jó étvággyal bekebelez kisebb rágcsálókat, madarakat is. Sőt, olykor még növényeket is fogyaszt, különösen kedveli például a fekete áfonyát. Vadászati módszere igencsak sokféle. A rágcsálókat egyszerűen összeroppantja, a kisebb csülkösvadnak átharapja a torkát, a nagyobb állatot pedig - olykor váltott falkatársakkal - addig űzi, amíg az "végkimerülve" meg nem áll; ekkor a falka ráront és leteperi.

Ordasunk még ezeken kívül is számos vadászati módszert ismer. Azért kellett így "megokosodnia" őkelmének, mert élőhelyén sokkal kisebb a vadbőség, mint például Afrikában, ahol a hiénakutyák falkája kedvére válogathat a patások hatalmas csordáiból. Persze a farkasok sem szeretnek fölöslegesen futkosni, ezért ha tehetik, a könnyen utolérhető, jobbára beteg, sérült, legyengült préda után erednek. Szelektáló szerepük már csak ezért is vitathatatlan.

Európában mégsem mindenütt örülnek a farkasok jelenlétének, féltik tőlük a vadállományt. Az ugyan kétségkívül igaz, hogy nem térnek át a vegetáriánus kosztra, s az is tagadhatatlan, hogy a túlszaporodott csülkösvadnak éppúgy nem tudnak ellenállni, mint ahogyan a legelőre kicsapott háziállatoknak sem. Ám a farkas sokkal különb, mint a híre: komoly veszélyt legfeljebb a tájidegen és az őshonos növényzetet károsító muflonra nézve jelent. Ami pedig a birkanyájat illeti, annak védelmére már sok száz évvel ezelőtt feltalálták a komondort!


Felfalka
A farkasfalka alapja a családi közösség, ahol a vezérpár mellett (ők szaporodnak) idősebb testvérek, sőt, nagybácsik és nagynénik is foglalatoskodnak. A viszonylag kevés egyedből álló "családi vállalkozások" keményebb teleken, vagy ha élőhelyükön sok nagy testű, nehezen legyűrhető állat él, össze is fognak. Ha jávorszarvas- vagy bölényvacsorát néznek ki, akkor a falka mérete meghaladhatja a húsz főt is. Ugyanakkor nem csak falkában vadásznak: megesik, hogy a farkas magányosan egerészik.

A kölykök olykor már tíz hónaposan is kiválnak a falkából, ám többnyire csak kétévesen teszik meg ezt. Előbb szüleik területén vadászgatnak, majd mind távolabbi területeket járnak be. E távollét után, immáron megedződve, önállósodva ismét visszatérnek az eredeti falkához, hogy kisebb testvéreiket segítsenek felnevelni. Később persze ők is szeretnének családot alapítani, ezért búcsút mondanak szülőfalkájuknak, és hosszú vándorútra kelnek. Olykor több ezer kilométert is megtesznek, árkon-bokron, hegyeken és aszfaltutakon át. Ha szerencséjük van, és nem állította meg őket egy autó, puskagolyó vagy idegen falkatagok állkapcsa, akkor egy alkalmasnak ítélt területen párt keresnek maguknak, és családi falkát alapítanak.

A farkasok párosodási időszaka a télvégi hónapokra esik, így az alig több, mint két hónapig tartó vemhességi idő után kora tavasszal látnak napvilágot a csöppségek, jobbára 5-6 apróság. Ettől kezdve a szuka csak a gyermekeinek él. A kan és az idősebb falkatagok vadásznak, ők látják el táplálékkal a szukát és a gyorsan növő kölyköket.

Piroska, az ártó szellem
A régmúlt időkben a farkast nem tartották ellenségnek. Nem hordtak össze róla tücsköt-bogarat, nem próbálták ázsióját porig rombolni. Olykor még istenként, szentként is tisztelték. A legenda szerint Dzsingisz kán, a nagy mongol hódító egy farkastól származik, s egyes észak-amerikai indián törzsek is az ordastól származtatják magukat. Romulust és Remust, Róma alapítóit a legenda szerint farkas nevelte fel, Görögországban pedig a férfiasság szimbólumaként emlegették: Aphroditét, a szépség és a szerelem istennőjét sokszor egy nagy farkas társaságában ábrázolták.

A sötét középkorban aztán megváltozott a kép. A farkas szinte jelképpé vált, de nem pozitív jelképpé: a gonoszság, félelmetesség, kegyetlenség szimbólumává. Megjelent a farkassá változó ember ("Farkasember") azóta is ismert figurája, s a rémtörténetek szájról szájra jártak. Az ordasok ellen szabályos irtóhadjáratokat rendeztek; Angliából ki is pusztították az ott élő alfajt.

A legtöbbet azonban talán a gyermekmesék ártottak a farkasoknak: szinte valamennyiben ártó, vérengző fenevadként mutatják be őket. A kisgyermekek a legfogékonyabb korukban hallják ezeket a történetek, s az rögzül bennük, hogy a farkas félelmetes, irtandó féreg. Ha közvetve is, de a Piroska és a farkas című klasszikus többet ártott szegény ordasunknak, mint ezernyi puska.

Jöttek, láttak - de nem győztek
Néhány esztendeje Gemencen megjelent néhány farkas. Sok őzet kiirtottak, ezért a vadászok kilövési engedélyért folyamodtak a természetvédelmi hatóságokhoz. Nem kapták meg. A farkasok még garázdálkodtak egy ideig, aztán egyik napról a másikra eltűntek...

Ma Magyarországon nagyon kevés farkas él. Igazából azt sem tudjuk, mennyi. Az Északi-középhegységben talán kialakult egy aprócska szaporodási közösségük, olykor pedig váltóvadként kerül át hozzánk néhány egyed, főleg Romániában és Szlovákiából. A vadászok félnek a farkasok visszatérésétől, teljesen érthetően féltik tőlük a vadállományt. Ám a környező országokban is jól megfér egymással a farkas és a vad. Magyarországon évente még mindig hatvanezer(!) szerencsétlen kóbor kutyát lőnek le vadászaink. Sajnos, ha nem is önszántukból, de ők is az erdőkben vadásznak.

Mivel a farkas nem tűri meg területén "elkorcsosult leszármazottait", egy kisebb falka sok-sok elvadult kóbor kutya területét veszi át. Tehát a vadállomány minden bizonnyal nem csökken a farkas jelenlétével, csak éppen a kutya helyett a farkas zsákmányol. Érdemes a farkast békén hagyni, s nem csak azért, mert természetvédelem alatt áll. Aki már hallott éjszakai farkasüvöltést, aki már nézett a farkas szemébe, figyelte - akár csak állatkertben is - a falka viselkedését, az egyetért velem…

Kovács Zsolt
A szerző fotóival
Kutya Magazin
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.