Hol volt, hol nem volt, a hófödte havasokon, a Hóbirodalom kellős közepén magányosan élt a hóember. Szénszemeivel nézte a távoli habfehér hótakarót és érezte, hogy a hólepel alatt hóvirágok nyílnak. Répaorrával jó nagyot szippantott a hóillatú levegőből. Fején megmozdult a piros fazéksapka. Majdnem le is esett, mert a hóember akkorára nyújtotta hónyakát, mint addig még soha!
Még ilyet hóemberfia nem hallott! A távoli hócsipkés hegylánc hókacajt vert vissza! De még ilyet se látott ám hóemberfia! Hókristálylányok táncoltak a hószitálásban!
- Odanézzetek! - kiáltott az egyik hókristálylány, amikor észrevette a Hóbirodalom kellős közepén az egymagában álló hóembert.
Mindannyian a hóember köré libegtek.
- Mit gondoltok, van neki szíve? - kérdezte egy icurka-picurka hókristálylány.
- Hát persze! Te buta! A hóembernek hószíve van...Olyan, mint a hófehér harang...- mondta a másik nagyon vékonyka hóhang.
- Gyertek! Igazítsuk meg a sapkáját, mert félrecsúszott!
- Hű, de aranyos vagy te, hóember! - súgta a picike hókristálylány, s alig látható ujjacskáival megcirógatta a hóember arcát.
A hóember hálásan nézett szénszemeivel a tovatáncoló hókristálylányok után. Hószíve melegséget érzett.
Másnap a Hóbirodalom lányai újra meglátogatták a hóembert, de helyén csak két szénszemet, egy répaorrot, és a piros fazéksapkát találták - jégbefagyva.
Még ilyet hóemberfia nem hallott! A távoli hócsipkés hegylánc hókacajt vert vissza! De még ilyet se látott ám hóemberfia! Hókristálylányok táncoltak a hószitálásban!
Tetszett a cikk?



