Azt mondták, mindent tényre alapozzak, s én nem tehettem más, mert a tények, szabályok, s a tudomány majdnem mindent megmagyarázott, eltűnt minden, ami csoda volt, a varázsport elfújta a szél.

   Gyönyörű világba érkeztem. Mindent valami megmagyarázhatatlan varázslat uralt. Ez a varázslat maga volt a csoda. Mindent varázspor borított, s én szájtátva néztem körbe a világban. Minden csupa, csupa szín, s a színek királynője ragyogott rám: a fehér! Mindent ismertem, mindent értettem, hisz csak varázslat az egész! Mindenról tudtam, hogy fehér vagy fekete. A fekete az maga volt a gonosz, de a fehér! A vakító fehér maga volt a jó! A világ körülöttem pedig egyszerűen csodálatos volt! Manók, koboldok, óriások, mesebeli kis lények népesítették be! Voltak állatok, akik beszéltek, és kedvesek voltak. A házunk pedig hatalmas volt, de a többi ház is óriás volt, az utcánk pedig végtelen hosszú. A fák az égig nőttek, s ha valamelyikre felmásztam, akkor beláttam a világot. A biciklimmel pedig bárhová eljuthattam, de nem akartam, mert megvolt mindenem, ismertem a világot. A szőnyegünk pedig egy hatalmas város volt, tele utcákkal. Én pedig megszerveztem az életet, házakat építettem, autókat irányítottam, s ott éltem én is. Aztán eljött az este. A takaróm tökélestes páncél volt, hisz a sötétben, a feketeségben csak ez az egy védett meg. Ráadásul velem aludt a barátom, a bohóc, aki mindig vicces volt. És ott volt még a nagymamám, aki sokat volt velem, s megvédett ő is, főleg a szüleimtől. Néha kaptam tőle tíz forintot, s azt mind elkölthettem. Annél több pénz nem is létezett! Az ünnepek pedig, bármelyik is volt épp, nagyon izgalmasak voltak, s hosszúak, hisz már hónapokkal előtte készültem rájuk. A szomszéd Bandi bácsi pedig egy igazi varázsló volt, tudott madárhangot is utánozni. Aztán minden este hazajött az apám, s én kirohantam elé, hisz a világ végéről jött, s néha hozott nekem valamilyen csokit is. A varázspor csillogott mindenfelé, s én tökéletesen hittem a csodákban, s minden jól volt!
   Aztán jöttek Ők! Azt mondták, nincs varázslat, hanem úgy hívják: TÉNY! Nekem pedig hinnem kellett a tényben, s meg kell ismernem! A csodákat felcseréltem a tényekre. Azt is mondták, hihetek bármiben, de a tudomány nevű dolog mindenekfelett áll. Nincs csoda, hisz mindent tudunk – amit meg nem tudunk, az nincs is. Azt is mondták, nemcsak fehér és fekete dolgok vannak, vannak úgynevezett szürke dolgok is. S attól kezdve túl sok szürkét láttam, s a többi szín helyébe is szürke került. A manók kisnövésű, az óriások pedig magasnövésű emberek lettek. Az állatok csak hangokat adtak ki, s nem is voltak kedvesek, egyszerűen csak éltek. A házunk kicsi lett, nem fértem már el benne, az utcánk pedig nagyon rövid, s a végéről indultam csak útnak igazán. A fáinkat kivágták, az utolsó kettőt én magam, nem voltak túl magasak. A szőnyegünk meg csak egy csíkos, poros szőnyeggé vált számomra. A takaróm meg lerugtam magamról minden este, hisz hol hideg, hol meg meleg lett. A barátom egy rongyból kitömött bohóccá vált, aki azért mosolyog állandóan, mert úgy van varrva a szája. Nagymamámtól már nem fogtam el pénzt, de amúgy is minden pénz kevéssé vált. S már én vigyáztam rá! A szomszéd Bandi bácsi pedig csak jól tudott fütyülni, s a kisgyerekeknek mindig előadta ezt! Aztán már azok az „Ők” is magamra hagytak a tényeikkel, de már mindegy volt. Azt mondták, mindent tényre alapozzak, s én nem tehettem más, mert a tények, szabályok, s a tudomány majdnem mindent megmagyarázott, eltűnt minden, ami csoda volt, a varázsport elfújta a szél. Amit pedig nem magyarázott meg, azt nem értettem, de már nem mondhattam rá: csoda. Eltűnt az a gyönyörű, vakító fehér szín is, mindenhol szürkét láttam.
   Csalódottan szemléltem így a világot, de aztán láttam néhány helyen elszórva varázsport. Először nem értettem, de aztán felfedeztem újra, hogy mégis van varázslat és fehérség! Néha láttam ugyanis angyalokat, vakító fehérek voltak, repültek, s varázsport szórtak szerte-szét. Így kezdtem újra hinni a csodákban, s széppé vált újra a világ!
   (Na persze ez így túl szép lenne, mert eddig mindig kiderült, hogy nem is igazi anygalok: ruhájuk tört-fehér, damilon lógnak, s festett homokot szórnak varázspor helyett! A festett homokról pedig lemosthatjuk a festéket, s szürke lesz! A csoda pedig ténnyé válik!
   De szeretném nagyon hinni, hogy vannak igazi angyalok is…)
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.