Az üvegfallal leválasztott kondicionáló gépek királykék bőrborítása élénkítően hatottak rá. A negyvenöt fokos padra ülve többször a feje felé emelte a rúdra pakolt hatvan kilót. Meggyőzödve arról, hogy még mindig jó formában van, néhány percig elégedetten szívta magába az őt körülvevő látványt, majd félhomályosra tompítva a világítást megindult a lépcső felé.

     Stain Silver óvatosan lerakta a méregdrága kristálypoharat. Félig volt még pezsgővel. Szokásává vált, hogy minden este felbontott egy palackkal és a teraszon kortyolgatta el szinte szertartásosan. Maryt ilyenkorra már - általában - elnyomta az álom, és Ő élvezhette a magányos perceket.
     Fülledt nyári éjszaka volt, pezsgett a levegő. Stain – mint általában – megbabonázva nézte a medencében vibráló kristálytiszta vizet. A hold egy sárga fény-nyalábot vetett rá lustán. A férfi gondolt egyet és egy határozott mozdulattal felállt és ledobta köntösét. Kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait, csinált egy-két törzshajlítást, fejkörzést, majd végignézett magán.
     A tompa fényről, a vékony sugárkéve alá sétált, és tágra nyitott karokkal fürdőzött a hűvös fényben. Átadta magát annak az érzésnek, mely hozzátartozott az esti rituáléjához. Lehunyta a szemét, mélyet szívott a levegőből és még mindig a krisztusi pózban állva nézett a csillagok felé. Boldog volt és meghatott ilyenkor, újra és újra tudatosította magában, hogy örül az életnek és ezért az élete minden napján hálát ad magában a sorsnak. A holdvilág tökéletesen bearanyozta barnára sült, szálkásan izmos testét.

     Visszasétált a poharáért, finoman kortyolt belőle egyet, cuppogva ízlelgette újra az italt és egy elégedett mosollyal visszarakta a poharat a földre. Szembefordult a házával. Sosem volt képes betelni a látvánnyal. Nem hiába fogadta fel a legjobb – és persze legdrágább – tervezőt. A két emeletes villa spanyol stílusú, terrakotta színű falaival, a diplomata negyed közepén állt. Parkja hatalmas zöldterület volt, pazar virágágyásokkal, évszázados fákkal. A rózsabokrok Mary szakértelmét dicsérve ontották pompás virágaikat.
     A házat, a sötét teraszon állva szerette csodálni. A fényárban úszó lakásból épp annyi világosság tört utat magának a hatalmas üvegtáblákon keresztül az udvar felé, hogy Stainnek a terasz lámpáit nem kellett felkapcsolnia, kellemes félhomályban ücsöröghetett a rózsákkal körbefuttatott hintán.

     Belépett kis palotájába. Csípőre tett kézzel pásztázta végig a nappalit. Ez egy olyan játék volt számára, amelyet mindig ugyanazzal az élvezettel űzött, tudva hogy sosem fog ráunni. Amikor a tervező az igényeiről kérdezte, szinte alig volt ötlete. Annyit kért, minden ultramodern és luxus legyen. Kis hezitálás után, megindult az alagsor felé. Szinte behunyt szemmel tette meg az utat odáig, egy pillanatra sem akarva megtörni a varázst amit az épület végigjárása nyújtott neki minduntalan.
     Benyitott a szaunába, melynek faburkolata ontotta magából az erős menta és fenyő illatot, mely mélyen belé ivódott a gyakori használata miatt. Fedett uszodájának vize mozdulatlanul engedte áttörni a falaiból szűrődő neon fényeket. A falhoz lépve megérintett egy aprócska gombot, mire a medence két végéből halk nesszel megindult egymás felé a gyeptégla borítású teniszpálya terepe, maga alá temetve a fényeket.
     Az üvegfallal leválasztott kondicionáló gépek királykék bőrborítása élénkítően hatottak rá. A negyvenöt fokos padra ülve többször a feje felé emelte a rúdra pakolt hatvan kilót. Meggyőzödve arról, hogy még mindig jó formában van, néhány percig elégedetten szívta magába az őt körülvevő látványt, majd félhomályosra tompítva a világítást megindult a lépcső felé.
     A tágas nappali igényes berendezése kisebb fajta vagyonba került, de egy pillanatig sem érezte, hogy nem érte meg. A lépcső mellett állva nyújtotta számára a legpazarabb látványt. Büszkén járatta meg szemeit a hatalmas, hófehér bárányszőr szőnyegen, amely a vöröses barna kövezeten terült el. Terebélyes kiwi színű bőr kanapék és fotelok tarkították a szobát, egy tekintélyes méretű akvárium asztallal tartva távol egymástól őket. Az üvegtáblák túl oldalán egy atlantiszra emlékeztető romváros adott lakhelyet a szivárvány minden színében játszó halak számára.

     A falon a „szellemek egy párizsi metró aluljárójában" című szürrealista festmény terpeszkedett, lenyűgöző méretekkel és színekkel. Stain szeretette ezt a stílust, órákig tudta nézni a képet. Mindig újabb és újabb témát fedezett fel magának rajta. A festménnyel szembe lévő falat gigantikus méretű tükör borította, tekintve a szoba nagyságát. A bárpult a jobboldalon roskadozott a drága italoktól. Előtte – felvéve a pult alakját - félkör alakban nyolc, szintén hófehér szőrrel borított bárszék állt. Ajtókat és falakat csak elvétve talált az ember, Stain utálta az elszigeteltséget akármiről is legyen szó. A falba rejtett házi mozi és hifi berendezések varázsolták tökéletessé a helységet.
     A férfi megindult az ultramodern konyha felé. Szinte minden rozsdamentes volt. Gyönyörű inox és króm tárgyak amerre a szem ellátott. Őszintén csodálta a szakácsnőt, hogy olyan magabiztosan képes használni ezeket a bonyolult szerkezeteket. Magába szívta a citrom átható illatát, csapolt magának a hűtőszekrény automatájából egy pohár narancslevet és lekapcsolta a villanyt. Kielégült arckifejezéssel ballagott felfelé, a gyümölcslevet iszogatva. Újra megbabonázva állt meg az ember nagyságú indián szobor mellett. Mindig közelről nézte végig a tökéletes megmunkálást, a vad színeket a teljes harci díszben pompázó alakon. A színek, igen a színek rabja volt Stain, ez teljes bizonyossággal elmondható. Meghatározó volt számára, a kellemes hangulat megalapozója. Nem bírta a fehéret, csak kevés dologban viselte el. Megérintette az indián melldíszét, mire a mellette lévő fal egy része elcsúszott, s az ember immár szabadon beléphetett a hálószobába. Mary békésen aludt. Kikerülte a földön szanaszét heverő ruhadarabokat, megállt az ágy mellett és élvezettel figyelte a lányt. Még érezte az illatát annak a vad szeretkezésnek, mely alig egy órája tombolt a szobában. Nagyon szerette a lányt. Az élete legbiztosabb pontjának tartotta. Tudta, hogy Ő az egyetlen a földön, aki képes megérteni az érzéseit, szokásait, mindent ami Stain. Lehajolt és finom, érzékeny puszit lehelt az arcára. Mary mint egy kismacska gömbölyödött össze és nyöszörögve, csukott szemmel végig simította az arcát. Fel sem ébredt.
     A férfi érezte, hogy nem jön még álom a szemére, de a lányt sem akarja zargatni, ezért az ablakhoz sétált. Lenézett a vese alakú kerti medencére, melyen kényelmesen ringatózott egy nagy kagyló alakú gumimatrac. Hirtelen megrohamozta a vágy, hogy ússzon egyet. Tempósan megindult lefelé. Most nem kötötték le a tárgyak, csak a vizet akarta. Hirtelen eszébe jutott, hogy holnap be kell mennie a városba, aláírni néhány okmányt, a Dominikán vásárolt hétvégi háza ügyében. A tőzsdei befektetései szerencsésnek bizonyultak, így hát cégalapításon töprengett. Egyben azonban teljesen biztos volt, méghozzá abban, hogy holnap első dolga az lesz, beszél az ügyvédjével arról, hogy egy alapítványt hoz létre hajléktalanok számára. Telik abból a százhúsz millió dollárból ami még a bankban hever Zürichben. Azon morfondírozott, melyik kocsival hajtson be. A kanárisárga vadonatúj Bmw mellett döntött.
     Jó érzés áradt szét a testében, széles mosoly terült el az arcán. Hatalmas fejest ugrott a testhőmérsékletű vízbe. Gigászi mozdulatokkal tempózott, a medence alját súrolva hasával. Végig úszta hosszába egy lélegzettel, majd orkánszerű hangot adva bukkant fel a végében. Ez egy kicsit megnyugtatta, lehűtötte.
     Még most is nagyon felkavarta a gondolat, hogy mindez az övé! Csakis az övé! Hogy ilyen mérhetetlenül gazdag…
     Eszébe ötlött – mint ilyenkor mindig -, amikor céltalanul kóborolt Harlem legnyomorultabb környékén Maryvel. Sírva állapodtak meg, hogy ha nem nyernek legalább annyit, hogy másnapra ennivalót tudjanak venni, éjjel végeznek magukkal. Ha akkor nem döntenek úgy, hogy az utolsó centjeiken megveszik azt a sorsjegyet…
     Kirázta a hideg a gondolattól, hogy milyen kevésen múlott, és mennyi esélyük volt minderre. Akkor már semmijük sem volt. Se állásuk, se lakásuk…semmijük…csak a remény.
     Kényelmesen kimászott a medencéből, lerázta magáról a vizet és belebújt ismét méregdrága köntösébe. Elnyomott egy ásítást.
     - Most már igazán itt az ideje egy kis pihenésnek – mormolta és elindult a teraszajtó felé.
     Már hajnalodott, még fent volt a hold de a nap sziluettjét ki lehetett venni a hegyek felett…
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.