Kísértet járja be Európát
filmnovella
GYURI 1.
Zubog a víz. Nõ a hab. Gyuri kényelmesen, ernyedten fekszik a kádban. Fejét hátrahajtja, karjai a kád két peremén. Behunyt szemmel fekszik. Nem gondol semmire; hallgatja a víz csobogását és a növekvõ hab sercegését.
A mosógépen játékhajó pihen. Nem gondol semmire, csak azt várja, hogy mikor teljesítheti be végre sorsát. Mikor válhat a dráma fõszereplõjévé, mikor fogja végre Gyuri vízre bocsátani, s mikor mérkõzhet meg a természet erejével. Gigászi küzdelemrõl, gyõzedelmes csatáról álmodik - amit a fürdõhabbal vív majd -; s amikbõl mindenkor gyõztesen kerül ki. A végtelen tiszta vizekrõl álmodik, melyen mindig olyan remekül érezte magát. Mindig is tudta, hogy ez az élet - lomhán siklani, vagy vad viharban hánykolódni a "tengeren": otthon!…
Gyuri kinyitja elõbb a bal szemét, majd a jobbat. Megtelt a kád. Gyuri semmi mását nem mozdítja meg, csak a bal lábát emeli ki a vízbõl. Emeli, emeli, nyújtózkodik, kicsit még a medencéje is megemelkedik, végül sikerül elzárnia a csapot. Fekszik; immár nyitott szemmel. Hallgatja a hab szörcsögését a hirtelen beállt csendben… Hirtelen mozdulattal felül. Elkezdi kimerni a habszigeteket a vízbõl. Kimeri és átteszi õket a mosdókagylóba. Egyik maroknyit a másik után. Kicsit illogikusnak tûnik kezdetben, amit csinál. De csak elsõre az. Mindjárt látható ugyanis, hogy nem csak úgy vaktában rombolja szét az egyenletesen szépre kialakult habszõnyeget. A legnagyobb dombocskát meghagyja. Valahol a köldöke fölötti területen (vagy lehet, hogy egy kicsit arrébb)! Amikor már minden más habdarabot eltávolított; elkezdi formálgatni, pofozgatni ezt az egyet, mind közül a legimpozánsabbat. Olyan hegy-szerûre csinálja; mint amikor Richard Dreyfuss a Harmadik típusú találkozásokban hetekig formálgatta a maga kis hegyét, elõbb a családi ebéd krumplipüréjébõl, majd a kertje összes földjébõl - sõt, a város másik felérõl hozatott remek minõségû talajt használta, tiszta szemétdombot csinált a lakásból, nem csoda, hogy a neje összepakolta a gyerekeket és visszament a mamához!
De Gyurit ez a veszély szerencsére nem fenyegeti - legalábbis egyelõre. Nincs se felesége, se gyerekei, megszállottságát sem kürtöli világgá, keresve a hozzá hasonlatos õrülteket; csak ül egymagában a kádban. Ez az õ magánterülete, még csak egy nagy szerelem sem valószínû, hogy rányitná az ajtót. Csendben, rendben, nyugalomban múlnak a másodpercek, Gyuri lassan elkészül mûvével. Lego-figurákat vesz elõ egy szappantartóból. Megfogja a játékhajót, négy figurát ráhelyez a tatjára, és óvatosan vízre bocsátja. Elmélyülten tologatja elõre-hátra, ajkán ravaszkás félmosollyal…
1.
Jó vágású, de nem túl szimpatikus férfi a félhomályban. Beleszív a cigarettájába, lezseren a padlóra pöcköli a hamut:
- Így nem lehet semmi baj…
Két lány ül szemben vele két fotelban. Mindkettõ nagyon csinos és a férfihoz képest elég fiatalnak tûnnek. A magasabbik megpróbál cigarettát sodorni, de ez inkább csak játékos 'valamitcsinálásnak' tûnik. Nem is nagyon figyel a kezeire. Nyûgösen, szinte ingerülten kérdi:
- Miért kényszerítesz mindig ilyesmire?
A férfi nem válaszol. Hosszan néz maga elé, reggeli álma sejlik fel benne. Végtelennek tûnõ másodpercek múlnak el, még mindig nem reagál. A másik lány hirtelen elkezd fészkelõdni. A férfi lassan feléje fordítja az arcát; konstatálja, amint tekintete végigúszik a szobán, akár az a hajó a vízen, amin Amerikába tartanak éppen. Önmagát figyeli kívülrõl, tudatosul benne a gondolat, hogy látja és agya felismeri a bútorokat, a sötétbe burkolózó sarkot az íróasztal mögött, a könyveket a polcon - még az is feltûnik neki, hogy a nagy Idegen szavak szótára nincs a helyén, "hol lehet, ki nyúlkál a dolgaim között, mi?" -; látja és agyával felfogja a széket az asztal elõtt, az ételmaradékot a kis dohányzóasztalka szélén - valami kompót és néhány kenyérmorzsa (vagy kalács?) -, míg végül megállapodik a tekintete a fészkelõdõ lány haján.
- Ki hívott ide, te labanc - dörren rá a férfi, megtörve az eddigi álmosító, majdhogynem idillikus csendet?! Valahol a mellkasában elindul valami szinte fájó nevetés. Tetszik neki az ötlet, hogy ezt az idétlen kis csitrit labancnak nevezte. A nevetés nõ, gurgulázik, egyre élesebb és hangosabb, míg végül kibukkan a szájon a gúnyos, bántó hang; hahota:
- Teee! Te… labanc - és megállíthatatlanul tör föl a nevetés, és belül a férfi már nem egyéb, mint egy merõ gúny, erõltetett vidámság; már nincs más gondolata, csak a labancság, csak azt a hajat látja kócosan, borzosan, bozontosan. - Labanc - rikoltja újra! - Labanc, teee…
Aztán elmúlik. Ahogy jött, úgy tûnik is el ez az érzés. Minden ugyanolyan, mint elõtte volt. A két lány azonban mereven ül most. A magasabbik nem sodorgatja már a papírt, a dohányszemcsék lecsordogálnak az ölébe. Teljes lesz a csönd, nem fészkelõdik tovább a másik lány sem. Mindketten nyílt, elképedt tekintettel bámulják a férfit; annak arca meg újra a semmibe mered…
- ...Azt kérdeztem, miért kényszerítesz mindig ilyesmire? És ha egyszer azt mondom, hogy nem? Ha nem csinálok többet bohócot… mit bohócot? komplett hülyét magamból mindenki szeme láttára és füle hallatára, akkor mi lesz? Mindig azzal jössz, hogy jön a baj, hogy mindjárt megbánom a napot, amikor nemet mondtam NEKED, aki úgy imádod magadat! Hát milyen bajról beszélsz, mi? Na, tényleg, mi lesz az a baj?
- Nem akarod megtenni, Gina? - kérdezi egészen nyugodtan a férfi, miközben jobb kezével újabb cigarettát kotor elõ.
- Nem arról van itt szó! Elvekrõl, filozófiáról, célról! Miért?
- Szóval okok kellenek neked - mondja a férfi kissé gúnyosan. - …Mondok én neked okot mindjárt kettõt is. Mert Amerikában így szokás ez. És mert te annyit hangoztattad, hogy mindig oda vágysz. Na, most itt a nagy lehetõség!
- Vágyott a fene! Mi az az Amerika? Kinek kell az? Ócska nagybirodalom, a hülye rózsaszín házaival, a Coca-Colás éggel, meg a rühes kutyáival! Kell a fenének! Itt ülünk már öt napja Luluval… semmire! Kiúsznék a partra, ha lenne itt sziget, és elvolnék magamban évekig… Ha, mondom HA esetleg Mongóliába vagy Kínába vettél volna jegyet, akkor még lehet, hogy örülnék is egy kicsit, igaz Lulu?
A bozontos hajú lány bólint egyet és csak az orra alatt motyogja:
- Ja, így igaz.
- Mondtál valamit, te labanc?
- Nem vagyok labanc - motyogja Lulu önérzetesen, magának.
- Kínába nem is járnak hajók! Minek mennél te Kínába? Mindig is utáltad a kínaiakat.
- És? Megtiltod nekem, hogy hová szeretnék menni?
A férfi megvonja a vállát: - Nem. Felõlem azt akarod, ami neked tetszik… Kedden ott leszünk! - Lassan átvág a szobán, kibámul az ablakon. - Milyen sima a tenger. Szeretem ezeket a nyugalmas vizeket… - Sokáig néz a távolba, végül újabb cigarettára gyújt, a gyufát az asztalon álló egyik kompótos tálba dobja.
- Hogy lehetsz te ennyire gusztustalan? - fakad ki Gina.
- Mi van?
A lány feláll, kiveszi a tálból a gyufát, odadugja a férfi orra alá.
- EZ VAN!
- Ez? - mondja a férfi unottan. - Ez semmi… New Jersey, az kell nekem! - sóhajtja tovább bámulva a végtelen vizet.
közbevetés 1
Karl egy vadidegen, sötét konyhában áll egy étellel rotyogó fazék fölött. Lassan kavargatja fél kezével, a másikkal egy szakácskönyvet tart közvetlenül az orra elé.
- Menj az anyáddal nyúdzsörzibe, Karl!
A férfi hirtelen kizökken addigi nemtörõdömségébõl és megragadja a lány vállát. Erõsen szorítja, hogy az már fájjon: - Ezt ne mondjam még egyszer: nekem NINCS anyám! Megértetted?
- Vedd le rólam a kezed, Karl! - söpri le magáról a férfi kezét a lány. - …Anyja mindenkinek van, érted? Neked ugyanolyan anyád van, mint nekünk; igaz Lulu?
- Pont olyan, Gina, pontosan ugyanolyan - sistergi alig hallhatóan Lulu.
- Ne szólj bele, labanc!
A magasabbik lány hirtelen megfogja Karl állát, erõsen megszorítja és maga felé fordítja a férfi fejét. Egészen közel, szinte az arcába köpi: - Beszélj vele rendesen! Hallod?!? LULU! Ez a neve! Felejtsd el most azonnal ezt a labancozást! - Elengedi a férfit, de nem tágít tõle. - Most pedig beszélgessünk anyádról!…
- Hát képtelen vagy megérteni, hogy nekem csak apám van?!?
- Na, és hol születtél?
- Pontosan tudod, hogy sehol sem születtem. Úgy jöttem, cirka 22 éve.
- És honnan jöttél?
- Úgy mondanád, a semmibõl.
- Úgy mondanám?… Hát tudod mit, Karl? Most szépen sétálj ki ebbõl a kabinból, és menj vissza, úgy mondanám, a semmibe! És ne gyere újra elõ belõle, jó? Soha többé!
- Na, menj már! Gyerünk! - mondja szokatlanul hangosan Lulu. Nem mozdul meg, még a fejét sem emeli fel, úgy mondja: - Sohaviszlát, Karl!
- Sohaviszlát, Karl! - visszhangozza Lulut a másik lány
Karl megvonja a vállát, leveszi a polcról a kalapját és egy vaskosabb könyvet, aztán kisétál a kabinból.
Gina szó nélkül visszaül a fotelébe, felvesz az asztalról egy cigarettapapírt, összeszedegeti az elõbb szétszóródott dohányszemeket; sodorgatni kezd egy soha el nem készülõ cigarettát. Lulu hallgat. Minden csendes.
közbevetés 2
Rengeteg piás üveg hever szanaszét egy szõnyegen. A szoba közepén álló asztal tetején Gina táncol egy rövid szoknyában és egy rongyos pólóban.
2.
Lulu a körmét festi egy szál gyertya fényénél. Ugyanaz a szinte már állandósult félhomály uralkodik a kabinban. A tenger csendes. Karl már három napja nem járt itt. Friedrich viszont igen. Karl öccse õ, de semmi közös nincsen bennük. Míg Karl vékonydongájú és ravasz szemû, mindig minden aljasságra kész, addig Friedrich nagydarab, komótos, szíve tele szeretettel és naivsággal, és olyan szerelmes mindkét lányba, mint két galamb.
Kopognak. Lulu felnéz:
- Ki az?
- Friedrich. Bejöhetek?
- Nem érek rá…
- Gina itt van? - kérdezi a férfi fojtott hangon, még mindig kívülrõl.
- Mit mondjak neki? - kérdezi suttogva Lulu a másik lányt, aki az egyik ágyon fekszik és az Idegen szavak nagy szótárát lapozgatja.
- Hadd jöjjön! - mondja Gina becsukva a könyvet.
- Bejöhetek… Na? - kérdezi újra fojtott hangon Friedrich.
- Gyere - mondja Lulu és tovább festi a körmét.
Friedrich csendesen, mintha egy szentélybe lépne be, szinte áhítatosan jelenik meg.
- Na, mi van Friedrich? Kihez jöttél? - kérdezi pimasz, kötekedõ hangon Gina. Meg sem várja a választ, úgy mondja, felállva az ágyról, belekarolva a férfiba: - Szép ez a hajó, nem? Te is szereted?… Na, mit mondasz? Kimegyünk egy kicsit sétálni?
- Nnne! In-inkább ne!… Esik - dadogja Friedrich szinte megrészegülve, meghatottan a lány közvetlenségétõl és közelségétõl. Nem veszi észre, hogy mindez csak gonosz játék, ellene irányuló gazság, melynek minden apró mozzanatát tudatosan elõre eltervezték a lányok. Jó szórakozás, és õ az, akivel szórakoznak immár napok óta.
- Akkor gyere, kedves Friedrich, ülj le! Mesélj! Hogy van Karl? Olyan régen nem láttuk! Igaz, Lulu?
- Ja. Szegény Karl, olyan csúnyán ment el a múltkor, úgy hiányzik nekünk…!
- Látod? Mindig ez van, ha Karl kerül szóba. Lulunak úgy megered a nyelve… le sem lehetne lõni!
- Le akarod lõni?!? - kérdezi Friedrich szörnyülködve.
- Ugyan, ezt csak úgy mondják…
Friedrich egy fecnit szed elõ az egyik zsebébõl, meg egy tollat a másikból. Hihetetlen sebességgel körmölni kezd.
- Mi az? Most minek irkálsz itt? Azért járkálsz át hozzánk napok óta, hogy ilyen hülyeségeket firkálgass?… Mutasd - kapja ki Gina egy hirtelen mozdulattal a férfi kezébõl a papírt. - Te, Lulu, szerinted ez micsoda? - dugja oda a lány orra alá a fecnit.
közbevetés 3
Néhányan lézengnek a buszmegállóban. Lulu egy padon ül és egy sísapkás fiúval beszélget; hevesen gesztikulál. Néha megemel egy üveg bort és jókat húz belõle.
Lulu abbahagyja a körömfestést, kis tükröt, sminket vesz elõ a retiküljébõl, kipakolja maga elé az asztalra a dolgokat, aztán óvatosan két ujja közé fogja az írást. Meglengeti az arca elõtt, óvatosan beleszagol a levegõbe; elfintorodik. Nem szól egy szót sem, de abbahagyja a papiros lengetését. "Valami itt nagyon bûzlik!" Eltartja magától a fecnit, lassan viszi oda a fejét, hosszan, undorkodva szaglássza. Megpróbálja azonosítani a kellemetlen szagot. Szaglászni kezd a levegõben, orra a férfi kabátja felé közelít:
- Te, Friedrich! Használsz valami papírillatosítót? Vagy mi ez?
- Lulu! Te még sosem beszéltél egyszerre ennyit! - kiált fel Gina.
- Ez engem nagyon idegesít! Nem érdekel ez a szar - veti el undorral az írást Lulu. Felveszi a kis kézitükröt, a sminkkészletbõl egy élénk színû rúzst varázsol elõ. Visszatér a szépítkezés bûvös és áhítatos tevékenységéhez.
Gina felveszi a földrõl a papírt, olvasni kezdi:
közbevetés 4
Friedrich biciklizik az erdõben.
- "…A burzsoázia nem lehet meg termelõeszközök, tehát a termelési viszonyok, tehát minden társadalmi viszony állandó forradalmasítása nélkül. Minden megelõzõ ipari osztály elsõ létfeltétele ellenben a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoázia korát minden többi kortól a termelés folytonos felforgatása, minden társadalmi állapot szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Minden szilárd, berozsdásodott viszony, a nyomában járó tisztes képzetekkel és nézetekkel, feloldódik; a kialakult új viszonyok elavulnak, mielõtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó: elpárolog, mindent megszentségtelenítenek, ami szent és az emberek végre arra kényszerülnek, hogy helyzetüket, egymáshoz való kölcsönös viszonyukat józan szemmel vizsgálják…" - Értetlenül néz a férfira, aki csendesen, mozdulatlanul, lehajtott fejjel ül az ágy szélén, mint akit lelepleztek, s ezáltal már félig ki is rajzolták a világból. Gina gyorsan átsiklik afelett, hogy nem érti, fogalma sincs róla, hogy mi ez; inkább elfojtja a feltörõ kérdést. Valami ott belül átalakul nevetéssé. És Gina hangosan, teli tüdõbõl, roppant õszintén kacagni kezd. És kacag, kacag fantasztikusan, miközben gombóccá gyûri össze az írást és Friedrich lába elé dobja.
A férfi lassan felemeli a tekintetét; fájdalom és megbántottság tükrözõdik benne. Nem szól egy szót sem. Felveszi a földrõl a csomagot, kihajtogatja, az asztalon elsimítgatja. Senki sem szól semmit, Gina nagy nehezen legyûri a vidámságot, amely maga sem tudja, hogy mibõl fakadt.
- Hát akkor - töri meg végül Lulu a csendet - mirõl is van szó, barátom? - Ránéz a férfira. Végzett a sminkeléssel, most lassan, mindennek megkeresve a pontos helyét, visszapakol a kis neszesszerébe. - …Na, szólj már !
Friedrich nem néz a lányra, úgy mondja rekedten, kicsit akadozva:
- Úgysem érthetitek! - Feláll. Leporolja a kabátját, elindul az ajtó felé…
- Addig innen nem mégy sehova, amíg el nem mondod tövirõl hegyire, hogy mit mûveltek ti itt a "drága" Karllal - áll föl hirtelen és teljességgel szokatlanul Lulu. Keményen megfogja a férfi vállát és visszaülteti az ágyra. - Beszélj!
Friedrich kérdõn és segítséget remélõn néz Ginára, a lány tekintete azonban semmi jóval nem bíztatja.
- Figyelj ide, Friedrich! Ez a lány még soha senki kedvéért nem beszélt ennyit, még velem sem! Soha senkinek nem mondta azt, hogy maradjon és avassa be a titkaiba! Ezért most szépen itt maradsz, nyugodtan, ülve, és beszélsz, ahogy Lulu mondta!
- Éhes vagyok! - mondja erre Friedrich rekedten.
A lány egy fél tányér kompótot lök elé. Kanál van benne, néhány szem cseresznye, meg a visszaköpködött magok. A férfi ránéz a maradékra, majd mohón enni kezd. Villámgyorsan bekebelezi az egészet:
- Adjatok még! Sokat! - lihegi csillogó szemekkel. Itt végre ellátják. Szinte kényeztetik. Egy nõre gondol. Úgy jelenik meg az agyában, mint valami elmosódott kép. Nem tudja ki az, de érzi, ha lett volna anyja, és egyáltalán ismerné ezt a kifejezést és tudná mit jelent, akkor az a nõféleség lett volna. Halovány az érzés, de nagyon megnyugtató.
Gina egy másik fél tányér kompótot lök a férfi elé, aki a hálától majd kicsordul. Ezt a fél adagot már megfontoltabban, lassabban, minden falatot kiélvezve eszi s közben beszélni kezd halkan, rekedtesen, kissé idegesen, mint akit tiltott dolgon kaptak rajta és most kénytelen valami hihetõ magyarázatfélével szolgálni:
- Azt biztosan tudjátok, talán már Karltól hallottátok, hogy nézetünk és kutatásaink szerint a burzsoázia a világpiac kizsákmányolásával valamennyi ország termelését és fogyasztását nemzetközivé tette. A reakciósok - a két lány összenéz, nem értik a szót -, tudjátok; a maradiak, a konzervatívok, akik elleneznek mindenféle haladást! Nna, szóval az õ nagy sajnálatukra a burzsoázia kihúzta az ipar alól a nemzeti talajt. Az õsrégi nemzeti iparok elpusztultak és napról-napra pusztulnak. Új iparok szorítják ki õket helyükbõl, melyeknek meghonosítása minden civilizált nemzetnek életkérdésévé válik;…
- Olyan iparok, amelyek már nem a hazai nyersanyagot dolgozzák fel, hanem a legtávolabbi égövek nyersanyagát, és amelyeknek gyártmányait nemcsak magában az országban, hanem valamennyi világrészben egyképpen fogyasztják? - kérdezi a témában meglepõ ismeretséget és jártasságot tanúsító Lulu.
- Igen! - néz rá Friedrich csodálkozva. Ettõl a kis közbevetéstõl egészen fellelkesül. Egész testével Lulu felé fordul és egyre inkább beleélve magát, lelkesülten magyaráz tovább. - A régi, belföldi termékekkel kielégített szükségletek helyébe újak lépnek, amelyeknek kielégítésére a legtávolabbi országok és éghajlatok termékei kellenek. A régi helyi és nemzeti önelégültség és elzárkózottság helyébe a mindenfelé elágazó forgalom, a nemzetek egymástól való sokágú kölcsönös függése lép. És ez így van nem csak az anyagi, hanem a szellemi termelésben is. Az egyes nemzetek szellemi termékei közkinccsé válnak. A nemzeti egyoldalúság és korlátoltság egyre lehetetlenebbé válik, és a sok nemzeti és helyi irodalomból világirodalom alakul.
- De hát ez csodálatos! - kiált fel Lulu. - Miért nem mondtad ezt el eddig soha?
közbevetés 5
Ketten állnak a hajó farában. Fúj a szél, de most egy kicsit azért jobb az idõ. Karl a messzeséget fürkészi, pár méterrel arrébb Gina támaszkodik a korlátnak. Egy darabig egyikõjük sem tesz semmit, majd hirtelen Karl énekelni kezd: "Úgy elmennék, ha mehetnék, ha szabad madár lehetnék! Úgy elmennék, ha mehetnék, ha szabad madár lehetnék! Szabad madár nem lehetek, rózsám hozzád nem mehetek!"
Most Gina is úgy érzi, hogy talán jó volna válaszolni valamit: "S anyám, anyám, édösanyám ne kiálts több átkot reám! S anyám, anyám, édösanyám ne kiálts több átkot reám! Kiáltottál már eleget…" {közbevetett megj.: sajnos a szerzõ fejbõl nem tudta ezt a sort teljesen}
A tenger csendes; egy félmeztelen, hosszú hajú fiatalember sétál a hajó oldala mellett a vízen.
GYURI 2.
Gyuri félig-meddig elszunnyadott a kádban. Arra riad, hogy nem elég meleg a víz, és már a hab is teljesen eltûnt. A félig elsüllyedt hajót óvatosan, nagy szeretettel kiemeli a kádból a jobb kezével, a bal kezével pedig megereszti a meleg vizet. Egy kis fürdõhabot is löttyint a vízsugár útjába, de szomorúan konstatálja, hogy az így már nem igazán termelõdik. A hajót visszahelyezi az enyhén fodrozódó víztükörre - önsúlyánál és konstrukciójánál fogva rögtön süllyedni kezd. A titkos szappantartóból hosszas, gondos válogatás után most egy ötödik figurát is elõvesz. Új szereplõ a bontakozó drámában.
Most a vízzel kell törõdni. Begyakorolt mozdulatokkal keveri maga körül a lét, mintha két karja nem más lenne, mint a fakanál, s a kád, amiben ül, maga a fazék. "Önfõzés" - jut az eszébe a helyes szó. "Mindenhol ugyanolyan lesz a hõmérséklet és akkor okés a dolog!"
A fürdõ hõmérséklete végre megint megfelelõ. Gyuri már nem is bánja, hogy elfogyott a hab, a történet már öntörvényû. Az ötödik bábut is a hajóra helyezi. Jöhet az újabb felvonás.
3.
Arni a kabin közepén áll. Fején kopott sísapka, kezében egy félig üres borosüveg. Megvetõen nézi a félhomályos helyiséget. Legkevésbé a középen álló, szemetes és ételmaradékos asztal tetszik neki. Lulu az ágyon ül, csodálattal és ámulattal figyeli a férfit.
- Maguk aztán rendetlen népség!… Még mindig tartoznak ezernégyszáz pénzzel…
- Délutánra meglesz, Mr. Arni - sóhajtja epedve Lulu. Szemei mintha kocsányon lógnának, úgy figyelmez a férfi minden mozdulatára.
- Maguknak Mr. Kapitány! Ilyen rusnya népségekkel nem kötök barátságot!
- Szeretem, amikor ilyen pokróc módon beszél velem! Sértegessen Mr. Arni! Könyörgöm sértegessen! - susogja Lulu a kapitány elé térdelve és átkulcsolva annak lábát.
- Nem megy innen?!? - Arni megpróbálja a lány kezeit lefejteni magáról, de Lulu igen szívós és kitartó ez ügyben. - Ez a modor nem vall jólneveltségre, Miss.!… Ha nem száll le rólam, fejbeverem! - emeli fenyegetõn a feje fölé az üveget. - Nem hallja?
- Édes, kedves Arni! Akarom magát! Most! Azonnal - kiáltja mindenre elszántan Lulu, és a férfit - nadrágjánál fogva - megpróbálja az ágyra rángatni. Ez sehogyan sem sikerül. Most Lulu feláll, elereszti a férfit, sejtelmesen és csábosan mosolyogva elkezdi kigombolni a mellényét. - Jöjjön, maga vadállat! - telepedik az ágyra a lány. Minden mozdulatából a mérhetetlen kéjvágy és rajongás, szex és kiéhezettség süt.
A kapitány meghökken a lány egyértelmû viselkedésén, de nem reagál látványosan a történtekre. Azaz hogy igen, de teljesen másképp, mint ahogy azt elvárhatnánk tõle. Hátat fordít Lulunak és eltakarja a szemét.
Lulu is meglepõdik a férfi reakcióján. Abbahagyja a kigombolkozást:
- Hé, Mr. Arni! Maga ilyen szolid lenne?… Még sose volt nõvel?
- Ahhoz magának mi köze? - morogja Arni, inkább magának. - …Hagyja abba inkább ezt a hülye játékot… Különben is, hol van a drágalátos barátnõje vagy mit tudom én mije? - kérdezi a férfi, csak hogy szabaduljon végre ebbõl a kellemetlen helyzetbõl.
- Gina? Biztosan Karllal csavarog a taton… Inkább kettõnkkel törõdjön, Mr. Arni!
- Hagyjon már békiben ezzel a… Hé, nem hagyja abba azonnal?!? - Lulu ugyanis a nadrágját kezdte el kigombolgatni! - Viszi innen azonnal a kezét?!? - próbál forgolódva megszabadulni a lánytól újfent. - …Ha nem fejezi be, tényleg leütöm!
Lulut azonban - mint tudjuk - nem lehet lelõni! Csak nem hagyja abba:
- Most mit vacakol, Mr. Arni? Szerelembõl csinálom, azért mert így akarom, na - húzza le most a férfi nadrágját egészen a térdéig!
Gina lép be az ajtón. Ez a kép fogadja: Mr. Arni letolt nadrágban, szívecskés boxeralsóban, sísapkában és egy rongyosabb ingben, feje felett némi bort tartalmazó üveggel éppen lesújtani készül az elõtte térdelõ, zilált külsejû Lulura. Gina nem sokat teketóriázik. Nekiront a kapitánynak, kicsavarja a kezébõl az üveget és a földre löki a férfit:
- Én nem vagyok ellenzõje a szopásnak, de ha maguknál ezt így szokták, akkor takarodjon a picsába, uram!
- Én viszont ellenzem, hogy ez a boszorkány leszopjon! - zilálja Mr. Arni a padlón fekve. Hirtelen megszabadulva a kínos helyzetbõl fektében próbálja meg minél gyorsabban felráncigálni magára a nadrágját. Lulu, annak ellenére, hogy a legjobb barátnõje is immár jelen van, még mindig kéjsóváran figyeli a férfit.
- Honnan veszi ezt a boszorkányt, Mr. Kapitány? - vált csevegõ hangra Gina. Kényelmesen leül az ágyára, szemrevételezi a bort; majd poharat vesz el az asztalról és tölt magának. - Te is kérsz?
- Most… nem… - nyögi Lulu.
Mr. Arninak végre sikerül visszaöltöznie. Feltápászkodik, megigazítja a ruháit, aztán elõvéve legkapitányosabb hangját a kedélyesen ücsörgõ Ginára förmed:
- Hol van az ezernégyszáz pénz, Miss.?!
- Karl elvitte - feleli egyszerûen a lány.
- És ki az a Karl?
- Karl az Karl. Nem jön vissza…
- Miért? Hol van? Vagyis,… hová ment? - Mr. Arni elbizonytalanodik, végtére is egy hajón vannak; egy hete nem is kötöttek ki sehol. Ez a hajó az õ irányítása alatt áll, õ felel az utasokért, ha valaki eltûnik, ellene indíthatnak eljárást. Mr. Arni ideges lesz. - Én vagyok a Kodolányi kapitánya. Csak nem tûnhet el csak úgy egy utas…
- Kettõ, Mr. Arni! - susogja a férfi felé Lulu.
- Kettõ? Ki a másik?
- Friedrich - vonja meg a vállát Gina. - Kér egy kis bort, Mr. Kapitány?
Mr. Arni nemet int a fejével. Magában töpreng: "Mi a fene folyik itten, he?"
- Tudja, Mr. Kapitány, Karl és Friedrich nem vettek jegyet. Õk csak úgy itt vannak… Már amikor… Õszintén szólva, nem szoktak túlságosan hiányozni, igaz Lulu?
- Ja. Nem sokszor… - dünnyögi Lulu, Mr. Arni - ingén átsejlõ - izmait szuggerálva.
- És, mit csinálnak ezek itt? - kérdezi a férfi tétova hangon.
- Többnyire semmit. Karl mindig azt akarja, hogy kiáltsam ki, amit a Friedrich szokott írni…
- Két seggfej - fûzi hozzá Lulu szokatlanul hangosan.
- Ja. Két oltári barom. - Gina cigarettát vesz elõ Lulu táskájából. Kivesz egy szálat a dobozból, tüzet ad magának. - Kér? - Mr. Arni is kivesz egy szálat. Letöri a füstszûrõt és beledobja egy félig üres kompótos tányérba. Gina rosszallóan felvonja a szemöldökét, bólint egyet, csak úgy magának, majd tüzet ad a férfinak. - Szóval ez a Karl végtére helyes fiú volna, de annyira abnormális a világnézete, hogy az már szinte fáj. Friedrich meg egyszerûen ostoba.
- Ne bántsd! - néz most hirtelen Ginára Lulu. - Nehézkes az igaz, de nagy koponya a fiú!
- Láthatja, Mr. Arni. Lulunak tetszik. - Gina megvonja a vállát. Úgy tûnik nincs több mondanivalója. - …Menjen, Mr. Kapitány, késõ van!
Mr. Arni is vállat von. Szótlanul megy el Lulu mellett, a lány egy óriásit sóhajt lemondóan. Az ajtóban megtorpan a férfi, mintha valamit elfelejtett volna, majdnem megszólal, aztán mégsem, csak csendesen rápillant Gina arcára. Azután kimegy. A két lány összenéz. Felnevetnek.
közbevetés 6
Karl és Friedrich ugróiskoláznak egy forgalmas sétálóutcában. A járókelõk nem tudják mire vélni az eseményt. A betonra krétával fel van írva: "KÍSÉRTET JÁRJA BE EURÓPÁT..." A két férfi minden mozdulata a nemtörõdömséget, a mindenbe belenyugvást sugározza. Arcukon állandósult mosoly. Egy magas férfi tálcával a kezében két pohár hûsítõt hoz nekik. Karján rongy fityeg; amikor az ugróiskolázókhoz ér, a ronggyal leporolja a közelben lévõ padot és elhelyezi rajta a két poharat. Szertartásosan meghajol, majd gúnyosan elvigyorodik. Nyújtja a markát, Karl egy kavicsot helyez bele. A magas férfi még egyszer meghajol, aztán lassan belevegyül a járókelõk tömegébe. Karl és Friedrich összenéz. Felveszik a poharakat a padról, koccintanak, felnevetnek.
GYURI 3.
Gyuri kinyújtóztatja elgémberedett tagjait. A félig lesüllyedt hajót kiveszi a vízbõl és a kád mellett álló mosógép tetejére rakja. Leveszi a hajó tatjáról az öt Lego-figurát, szépen visszateszi õket a titkos szappantartóba. Sóhajt egyet. Elmereng a lehetõségeken, amiket nem merített ki, és átkozza a balszerencsét, hogy este munkába kell mennie, és most itt meg kell szakítsa a történetet. Jól tudja, ez most egy nagyon jól sikerült vállalkozás volt, mégha a hajó nem is süllyedt el. Sóhajt még egy nagyot, aztán kihúzza a kádból a dugót, leveszi a törülközõjét a tartójáról, és feláll…
Megtörülközött, felöltözött; most megfogja a hajómodellt, kinyitja az ajtót és kilép a lakásba. Leoltja a fürdõszobai villanyt. Sötét.
happy end
Egy nagyváros autóforgalmas, de eléggé lepusztult utcáján egy kopottas házfalnak támaszkodva öten állnak és énekelnek. Ott van Gina, Lulu, Karl, Friedrich és Mr. Arni Kapitány. "Elmehetsz a házam elõtt…" Végre Amerika!
Kísértet járja be Európát filmnovella Jó vágású, de nem túl szimpatikus férfi a félhomályban. Beleszív a cigarettájába, lezseren a padlóra pöcköli a hamut: - Így nem lehet semmi baj… Két lány ül szemben vele két fotelban. Mindkettõ nagyon csinos és a férfihoz képest elég fiatalnak tûnnek. A magasabbik megpróbál cigarettát sodorni, de ez inkább csak átékos 'valamitcsinálásnak' tûnik. Nem is nagyon figyel a kezeire. Nyûgösen, szinte ingerülten kérdi: - Miért kényszerítesz mindig ilyesmire?
Tetszett a cikk?



