A farakás mögé kuporodtam, onnan figyeltem. Ott állt és nézte a földhalmokat. Csak állt és nézett, láttam a tartásán, hogy valamit elszúrtam. Aztán pillantása a kupacba rakott faágakra esett. Kezét csípőre tette, fejét felemelte az ég felé és nagyot sóhajtott. Leguggolt, beletúrt az ágkupacba és kiemelte az egyiket. A végén lévő kis cédulát nézte. Közelebb kell mennem. Úgyis tudja, hogy itt vagyok. Két lépés. Még kettő. Úgy tesz, mintha nem látna.

     A farakás mögé kuporodtam, onnan figyeltem. Ott állt és nézte a földhalmokat. Csak állt és nézett, láttam a tartásán, hogy valamit elszúrtam. Aztán pillantása a kupacba rakott faágakra esett. Kezét csípőre tette, fejét felemelte az ég felé és nagyot sóhajtott. Leguggolt, beletúrt az ágkupacba és kiemelte az egyiket. A végén lévő kis cédulát nézte.
     Közelebb kell mennem. Úgyis tudja, hogy itt vagyok. Két lépés. Még kettő. Úgy tesz, mintha nem látna. Nem merek ránézni, zavaromban vakarózni kezdek. Nem értem. A múltkor, a vihar után összeszedegettem a letört faágakat. Akkor is ilyen kupacot raktam. Akkor megdicsért. Hát most ezért nem néz ki dicséret. Pedig most sokkal nehezebb dolgom volt. Az ágak ugyanis ezen az elkerített részen, szép sorban le voltak szúrva a földkupacok elején.
     Csak fél szemmel merek odapislogni. Nem néz rám. Még pár lépés. Akkor most én itt várok.
     Új ágat választ a kupacból és felemeli.
     - Karalábé - mondja.
     Aztán leül, lábát maga alá húzza és megpaskolja a földet. Értem én. Ez azt jelenti, üljek oda. Hát oda ülök. Duruzsol a hangja, mindig szeretem hallgatni, ahogy beszél, de most kicsit szomorkásnak tűnik.
     - Sokat melóztam ezzel a veteményessel. Fölástam, kimértem az ágyások helyét, megterveztem, hogy mi hova kerüljön. Életem első veteményese.
     Újra a faágra tűzött címkét böngészi.
     - Karalábé.
     Sóhajtva körülnéz.
     - De hova tettem? Úgy látom, meg kell várnunk, míg kibújik a földből. Talán meg tudom különböztetni a gaztól - mondja és elmosolyodik.
     Ez az a pillanat, amikor közelebb húzódom, fejemet a térdére fektetem. Keze automatikusan kezd simogatni, majd feláll, és kézbe veszi az ágakat.
     - Na lássuk emlékezetből. Ez a sor valami saláta féle...
     Szép lassan újra a földhalmok szélére kerülnek a felcédulázott ágak. Muszáj közelebbről megnéznem. Odaballagok az elsőhöz, aztán visszanézek.
     - Jó, jó. Tudom. Nem húzom ki. - Csak megjelölöm - dünnyögöm, majd felemelem a lábam.
     - Hülye eb! Te bolond kutya - mondja, de már nevetve.
     - Vau-vau, akkor én most sürgősen rohangálok pár kört, vau-vau. Minden rendben ugye, minden a legnagyobb rendben - fékezek le farkcsóválva mellette.
     Barackot nyom a fejemre és a hangja megint a régi, simogató.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.