Szép veröfényes nap volt, a tavasz illata szállt a levegöben. A fák, rétek között egy vonat zakatolt, utasának túlontúl lassan, hisz erre a napra várt mar hetek, hónapok óta.

     Szép veröfényes nap volt, a tavasz illata szállt a levegöben. A fák, rétek között egy vonat zakatolt, utasának túlontúl lassan, hisz erre a napra várt mar hetek, hónapok óta.
     Ült az ablak mellett, nézte a tájat, s közben gondolatai messze jártak. Szíve, lelke telve szorongással, de ugynúgy örömmel és boldogsággal. Félt: "Mi lesz, ha a férfi, kihez utazott, kit már oly rég ismert, még sem fogadja majd öt el? S mi lesz, ha ö lesz, akinek a másik majd nem kell? "Enyhén megrázta fejét: "Nem, ez nem lehet! Ennek nem szabad megtörténnie! "A vonat közben csak haladt, csak haladt. Az állomás, ahol az igazság rájuk várt, egyre közelgett. A nö szíve hevesen vert, s bizonyára a férfié is, aki a peronon állt és várta a vonatot. S eljött a pillanat. A vonat lassított. Nyílt az ajtó, s a nö leszállt. Kedvesét rögtön megismerte és szíve kissé megnyugodott. Tudta, tudta, hogy az ö részéröl nem lesz gond, hisz aki az állomáson várt rá, nem taszította, nem keltett benne rossz érzést. Csak egyet érzett: szeretetet, hatalmas szeretetet. Mostaz sem érdekelte, hogy mi lesz róla a másik véleménye. Már csak egyre vágyott, hogy átölelje, hogy hozzá érjen, érezze, hogy ez már nem csak álom, nem csak a képzelet szüleménye, hanem az élet, az igazság, a való.
     Elindultak egymás felé, a nö átölelte a férfi nyakát, s ö viszonozta, karolta a derekát. Röviden megcsókolták egymást, többre nem volt idö, indulniuk kellett tovább, mert a következö vonat már várt. Leültek egymás mellé, a nö szorosan kedveséhez bújt. Fejét vállára hajtotta, karját átölelte, s tenyerébe fúrta a kezét. - Mennyivel szebb, mennyivel jobb volt így megtenni az utolsó kilómétereket! Vele együtt, szorosan mellette! - Olyan természetes volt mindez, mintha már évek óta együtt lennének, pedig zavarban voltak mind a ketten, amennyire ezt érezni lehetett. Már alig várták, hogy végre haza érjenek, hogy csak magukban lehessenek. S mikor az ajtó elé értek, a férfi kedvesét a karjába emelte, s úgy vitte be. Ott ismét átölelték egymást röviden, egy csókkal pecsételve. Zavarjuk még mindig nem múlott el, telve voltak ugyanazokkal a kérdésekkel: "Mit szól hozzám? Tetszem neki egy kicsit? Milyen is lehet ö valójában? ..."Igaz átölelték egymást sokszor, apró csókokkal követve, de ez jelenthetett mindent, vagy akár a semmit. A nö alig mert a férfi szemébe nézni, félt, hogy esetleg majd olyat lát benne, ami csalódottá teszi. Húzták az idöt, halogatták késö estig. Megvacsoráztak, etették egymást, gyakran össze bújtak, lényegtelen dolgokról csacsogtak, nem mertek a fontosra térni. Közben vágyuk egyre nött, mindkettö a másikat akarta, csak kimutatni, elmondani nem volt merszük. De lassan oldódni kezdtek. Megnyugtatták egymást, hogy eltudják fogadni a másikat, olyannak, amilyen. A zuhany meleg sugarai alatt felcsigázták egymást a végsökig, s mikor eljutottak a puha ágyig, vágyuk eljutott a tetöfokáig. Kívánták egymást határtalan erövel, s reggelig szeretkeztek, mert egyik sem tudott betelni a másik szerelmével. Gyönyörü, boldog napok következtek. Szerelmük nem enyhült, csak egyre növekedett. Élveztek minden percet, amit együtt tölthettek el, telve kacajjal, nevetéssel, megértésben. Tervezgették a jelent, a jövöt, amit csak kettesben képzelhettek el. S ha még is egy rövid idöre külön kellett válniuk, a percek óráknak tüntek és csak várták, a pillanatot, hogy újra együtt lehessenek. Az elválás gondolata oly nehéz volt mindig. Egy alkalommal a férfi majdnem könnyekben tört ki, s - e percet a nö soha nem fogja feledni, hisz oly kedves volt, oly megható. Szívébe véste a pillanatot, onnan többé nem lehet kitörölni, s ha erre gondol, lelke hálával telik, szíve hevesebben ver, mert ez volt az a jel, ami megmutatta neki, hogy Szerelme mit érez, hogy mit is jelent ö neki. Boldogok voltak, de a boldogságukat árnyék fedte. A nap, mikor útjuk újra ketté válik, kegyetlen gyorsasággal közeledett. Nem kímélte öket az idö, nem állt meg egy percre sem, pedig mennyire kívánták, hogy - e napoknak ne legyen vége soha sem. S eljött a búcsú napja. Nem estek nagy szavak, nem sírt egyik sem. Elváltak halkan, kedvesen, telve reményekkel a jövöre nézve, bízva, hogy - e szép napok hamarosan eljönnek újra.
     A vonat elindult. A nö ismét az ablak mellett ült és nézte újra az elsuhanó tájat, de most nem gondolkodott. Nem akart. Nem mert. Torkát folytogatta a sírás, szemeiben könnyek csillogtak, de nem sírt. Nem lehetett. Túl sok idegen vette körbe. Harcolt, küzdött az elmúlt napok emlékeivel, mert oly szépek voltak, de oly fájóak. A férfi is útra kelt, vissza, rövid ideig tartó kis otthonukba. Hogy ö mire gondolt? Mit érzett? Nem tudhatom, mert nem láttam lelkébe, csak remélni tudom, hogy hasonlót, mert ha neki is annyira fájt a búcsú, ha neki is majd megszakadt a szíve, az csak egyet jelenthet, hogy a nöt igazán megszerette. S ha lelke most is ugynúgy sajog, mint a nöé, ha gondolatai csak körötte forognak, mint Kedveséé, akkor talán nem lesz baj. Akkor útjaik újra össze futnak majd, s talán nem válnak el többé soha sem. Imájuk hallgatásra talál, vágyuk nem örli öket tovább, s megtalálják a felhötlen boldogságot és nem szenvednek már. A régi félelem megszünt köztük, a félelem, hogy akarják - e majd egymást. De jött helyette új, kegyetlenebb, kínzóbb, hogy"Meddig bírják így tovább? "A férfi, hogy mennyire szenved, ezt megválaszolni ismét nem tudom, de a nöt látom, s fájdalma oly szívszaggató. Álmatlan éjszakái forró könnyekkel teli. Egy pillantás Szerelme fényképére és vállát zokogás rázza fel. Csak egy dal, ami a férfire emlékezteti és arcát újra cseppek fedik. Néha csak ül órákon át, mereng, belekezd valamibe, s aztán unottan teszi el. Nem találja helyét, nem vígasztalja semmi és senki, aki pedig tehetné, nem teheti, mert a távolság nem engedi.
     De még nem adta föl, még igyekszik talpon maradni. Küzd, harcol Szerelméért, hisz csak Ö érte képes tovább élni. Most csak azt kívánom, önzön, de nem gonoszúl, hogy szenvedjen ennyire a férfi is, kinozza öt is így a vágy, mert az azt jelenti, hogy szerelme nem lankad és vár. Várnia kell, mert ez élteti a nöt. Ettöl reszket, hogy mi lesz majd ha a másik ily szavakkal kezd egy nap: "Neharagudj, de elegem lett. Túl hosszú ez az idö nekem..."S ha lesz bennük elég kitartás, ha küzdeni tudnak mint egy oroszlán, akkor sikerülhet, akkor szerelmük beteljesedik és elmúlik minden fájdalom és kínzó vágy. Csak tartsanak ki, s talán boldogok lesznek örökre már.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.