Buborékba zártan repülök át az életemen. Köröttem megannyi szappanhab-börtön szálldos, mosolygok szivárvány-szépsépgükön. Mindegyikben egy-egy ember mosolyog. Te is ott vagy, köztük. Közeledsz, egyre közeledsz. Látom a szíved lüktetését a téged ölelő hártyán, ami elválaszt minket.
Buborékba zártan repülök át az életemen. Köröttem megannyi szappanhab-börtön szálldos, mosolygok szivárvány-szépsépgükön. Mindegyikben egy-egy ember mosolyog. Te is ott vagy, köztük. Közeledsz, egyre közeledsz. Látom a szíved lüktetését a téged ölelő hártyán, ami elválaszt minket. Aztán egybeolvad a két buborék, már hallom a hangod, bár szavad továbbra sem értem. Nem is fontos. Megérinthetlek. Hozzád simulok, és már nem csak a szememmel érzem gyorsuló szívdobbanásaid. Belenézek a világodba: a végtelent vágyva. Nem lelem. Békés a táj, amit látok; kicsit szürke-kopott ugyan, de nyugalom árad minden kis zugából. Időzök itt egy darabig, biztonságban. Hiányzik valami. Nem találom a szivrványt. Kiszabadítom magam az ölelésedből, és körülnézek. A mellettünk lebegő emberek arcán bárgyú mosoly. A tiéden is. Szólok hozzád. Nem értesz. Kiabálok. Hirtelen fontossá válik, hogy értsd, amit mondok. Mindenki csak mosolyog. Tenyeremet a vékony hértya-falnak feszítem, menkülni vágyón. És akkor látom: két fal vesz körül, az enyém és a tiéd is. Bezártál.. Nem tudok kitörni, még önmagamból sem. A buborék egy nem létező sarkába kuporodom. Könnycseppem csordul. Mellém guggolsz, végigsimítod az arcom, magadhoz ölelsz. Nem szabadulhatok világodból, tudom, soha már. Hát kézenfoglak, száradó könnycseppekkel az arcomon, és együtt indulunk, hogy megkeressük egymásban a szivárványt.
Tetszett a cikk?



