A nap felkelt, majd átadta helyét a holdnak. Ekkor indult el a vadász. Az ősi legenda teljesen a hatalmába kerítette: Le akarta teríteni a szarvast, melynek agancsán a nap és a hold tündökölt. Ezért indult el minden holdtöltekor, mert csak ilyenkor tűnik fel a csodaszarvas féltve őrzött kincse. A vadász minden alkalommal biztosra vette, hogy most megszerzi a kincseket. A szarvas pedig, mintha tudta volna miért jön a vadász, játszott vele. Megjelent tőle pár lépésre, de vagy a golyó nem fogta, vagy el se találta a szarvast. Így ment ez éveken át, de a vadászban csak még mélyebb lett az elhatározás, fogva tartották a szarvas ékszerei. Ám hiába az elhatározás, hiába bármilyen fegyver vagy csapda a ‘szarvasjáték‘ tovább folytatódott.
A vadász az évek múltán megöregedett, már nem forrt annyira a vére. A szarvast is barátjának tekintette már, akivel egy életen át tartó társasjátékot játszott...
...És az egyik holdtöltén már nem vitt magával fegyvert és arra gondolt utoljára megnézi a szarvast. Megköszöni neki, hogy értelmet adott életének és utána berendezkedik a halálra. A szarvas kis idő múlva megjelent, mint már annyiszor és az öreg vadász már nem az áldozatot látta benne, csak mélységes szomorúság töltötte el a holdfényes éjszakán az ismerős fák alatt. A szarvas ekkor megszólalt.
- Annak idején megtaláltad az utat, ráléptél és nem tértél le róla, most pedig ott állsz a végén, már csak egy kapu van előtted. Kulcsra lesz szükséged, hogy kinyíljon - Odament a vadászhoz egész közel és fejét lehajtva odanyújtotta a napot és a holdat. Azok pedig a vadász kezébe simulva megnyitották az utolsó kaput.
A nap felkelt, majd átadta helyét a holdnak. Ekkor indult el a vadász. Az ősi legenda teljesen a hatalmába kerítette: Le akarta teríteni a szarvast, melynek agancsán a nap és a hold tündökölt. Ezért indult el minden holdtöltekor, mert csak ilyenkor tűnik fel a csodaszarvas féltve őrzött kincse.
Tetszett a cikk?



