avagy kőbaltától a hálóig
Fejlődésünk ismét nagyokat ugrik - bár egyesek szerint néhány lépés megint kimarad. Lassan önmagunkat klónozzuk, és ami tegnap még vad sci-fi fantáziaszülemény, ma véres valóság.
Számomra még mindig az a legrémítőbb, hogy alig pár ezer éve még kőből pattintott szerszámokkal dolgoztak elődeink, és ma azon idegeskedem, hogy lefagy a Pentium számítógépem, egy több napos stratégia játék legfontosabb lépésénél, elveszítve minden adatot. szüleim meg sem értik, micsoda veszteség ez.
Déd és nagyszüleink este hatkor talán még csak a mezőről értek haza, és kezdték a háztáji munkát, míg nekem pár perccel e kritikus időpont után szinte magától indul az egérrel kezem ... connect ... browser ... icq .. és hallom a morgást a konyhából, "Nemhogy kimennél a friss levegőre!".
Friss levegő, mosolygom, miközben felrémlik előttem erőműveink, gyáraink kéménye, és én már Skóciában járok, füves dombok között, ahol valóban tiszta a levegő, még ha csak virtuálisan is. Itt még úgy se.
Nagy kaland. Újra és újra belevetem magam a hálózatba, fennen hangoztatva: NEM, még nem vagyok függő. és közben mosolyokat küldök egy tajvani lánynak, kit csak tegnap ismertem meg, búsan keresgélve, mert torontói kedvesem elhagyott.
Miről maradtál le, kőkorszaki rokon, csak mert elidőztél a pattintott dárdánál, ahelyett, hogy a mikroprocesszorok fejlesztésén dolgoztál volna... háló ... háló ... háló ...
Fejlődésünk ismét nagyokat ugrik - bár egyesek szerint néhány lépés megint kimarad. Lassan önmagunkat klónozzuk, és ami tegnap még vad sci-fi fantáziaszülemény, ma véres valóság.
Tetszett a cikk?



