Beszélt, egyfolytában beszélt. Akaratlanul is az ő szavait hallottuk. Bármilyen történetbe kezdett, az első néhány mondat után tudtuk a végét, hisz ő volt a Vesztes. Néha-néha abbahagyta a beszédet, felnézett, reakcióra várt. De most mindegyikünk mással volt elfoglalva. Nyílt az ajtó, újabb ember lépett be s állt a sor végére. Vesztes is befejezte történetét, s ránk nézett.
" Tudod jól, a nap nem neked kel fel,
S kérdéseidre az éjszaka felel ..."
A Költő szokásos módján szólalt meg, szemei lecsukva, mintha transzban lenne. Nem lehet nem figyelni rá. Még Önző is abbahagyta tálban turkálást egy pillanatra. Mögötte a sor egyre nőtt, türelmetlenné vált, de Önző csak turkált tovább, nem foglalkozott semmivel, senkivel. Megfogott egy-egy dolgot, pillanatok múlva elengedte, s még mélyebbre nyúlt a tálban.
Álmok és Vágyak.
Tanácsot talán a költő adhatna, de most ő is elfoglaltan hajol a lassan megtelő papírlap fölé.
Önző talált valamit, kikapja, s helyére új ember lép. Önző arcán büszke mosoly, mely lassan lehervad. Újra szalad a sor végére, tolakszik, nyomakszik, hátha előrébb kerül.
Összenézünk az asztal felett. Mellettünk a sor egyre nagyobb.
Álmok és Vágyak.
Egyedül, egyes-egyedül a Tudatlan mosolyog.
Beszélt, egyfolytában beszélt. Akaratlanul is az ő szavait hallottuk. Bármilyen történetbe kezdett, az első néhány mondat után tudtuk a végét, hisz ő volt a Vesztes. Néha-néha abbahagyta a beszédet, felnézett, reakcióra várt. De most mindegyikünk mással volt elfoglalva. Nyílt az ajtó, újabb ember lépett be s állt a sor végére. Vesztes is befejezte történetét, s ránk nézett. " Tudod jól, a nap nem neked kel fel, S kérdéseidre az éjszaka felel ..."
Tetszett a cikk?



