Zirtens szomorú volt. Nem így képzelte el a visszatérést. A puszta sem volt a régi. Ő bejárta a világot, de ezalatt az idő alatt otthon is változások mentek végbe. A legrosszabb Zuzu eltűnése volt.
- Hol nem jártam a Földön egyáltalán? - kérdezte magában. - Hát peeeersze!
Gondolt egyet, és a szürkület halványuló fényében felröppent, és meg sem állt. Csak szállt feljebb és feljebb.
A végtelen puszta fokozatosan egy hegyekkel körülvett folttá vált. Ahogy a vörös fény megvilágította a felhőket, rózsaszín szőnyegre hasonlított, ami felé közeledett, és el akarta nyelni őt. Alatta már nem látszottak a marhák, és a hó is egybefüggő szürkeség lett. Már csak a felhő világított, a földek sötétségbe borultak lassan.
Zirtens csak szállt egyre feljebb. Furcsa érzése támadt, mintha a felhő lett volna a talaj, és most lassan ereszkedne fejjel lefelé. Amikor elérte a szőnyeg határát, már nem is látszott szőnyegnek. Meghatározhatatlan, mégis különösen szép formájú felhő-szobrok lógtak le róla. Fejjel lefelé fordult, és rászállt a rózsaszín felszínre.
Minden megváltozott. Ismét egy pusztán állt, egy felhőpusztán. Némely szobrok óriásiak voltak, mások meg kicsik, sőt parányiak is akadtak. Mindenfélét ábrázoltak. Hősöket csaták után, virágokat, állatokat, virtuóz képeket emberekről. Építmények is akadtak köztük. Oda is röppent egyhez. Hamar megszokta, hogy fejjel lefelé repül, már nem is vette észre.
Egy nagy istálló-szerűség felé igyekezett, kíváncsi volt, van-e benne is valami, vagy csak szobor. Ahogy megközelítette, látszott, hogy aprólékosan kidolgozott az egész. A felület szilárdnak látszott, a színei a sötét vöröstől a színte citromsárgáig változtak, és a hatás
csodálatos volt. Az ajtóhoz lebegett, és megpróbálta megérinteni a falát. Átsiklott rajta a szárnya, fodrozva a mintát, de nem lyukadt ki. Gyorsan visszakapta, és a minta lassan visszaállt. Lassan újra megközelítette, behunyta a szemét, és belehatolt a falba.
Édeskés ízt érzett a szájában, kellemesen cirógatta a felhő-ház. Ahogy haladt előre, teljesen körbevette a fal. Úszott előre rendületlenül, és élvezte az érzést, mintha egy tó mélyén úszkált volna. Hirtelen megszűnt az ellenállás, kibukkant a másik oldalon.
Nagyot sóhajtva kinyitotta a szemét. Egy teremben állt, a falak rózsaszín fényben pompáztak, amely a terem közepén lévő hatalmas szirmú rózsából áradt, tompa lüktetéssel. A plafononról spirál alakú képződmény lógott pont a rózsa felett. Kis vakító fényű pontocskák rajzottak körülötte, látszólag szabálytalanul. Zirtens jövetelére összesűrűsödtek, mintha egy méhraj lett volna, majd a spirál mentén gyorsan felszálltak a mennyezetre, ahol a középen lévő lyukon át eltűntek. Mindez egy szempillantás alatt történt.
A rózsa felragyogott, majd andalító illatot kezdett árasztani. Zirtens lassan megindult felé, gondolatai elmosódtak, minden elhomályosodott, csak a rózsa maradt meg, ahogy közeledett. Betöltötte a látóterét, és csak nőtt, nőtt, nőtt...
- Rózsa..., piros rózsa... - mondta álmatagon.
- Ne. Ne vonzz! Ne! - De csak közeledett felé, minden idegszéálával küzdött, de a szorítás nem enyhült.
- Szép vagy... Rózsa... Ne! Szép...
Már csak egy centiméter maradt a távolságból, és a rózsa teljesen kitárulkozott. Zirtens fölé emelkedett, és nagyon óvatosan rászállt a szirmok által szabadon hagyott részre. Mennyei illatok tartották béklyóban. De a szirmok zárulni kezdtek.
- Ne. Szép Rózsa. Miért?... - Lassan ellepték a vörös levelek. Érezte lágy ölelésüket. Hangot hallott.
- Nem akarunk mi rosszat. Ne félj! Segítünk.
- .. .Hogyan... miben... ki?... Ahhhh - Zirtens elaludt. Talán egyszer álmodott. Aztután meghalt.
Zirtens szomorú volt. Nem így képzelte el a visszatérést. A puszta sem volt a régi. Ő bejárta a világot, de ezalatt az idő alatt otthon is változások mentek végbe. A legrosszabb Zuzu eltűnése volt.
Tetszett a cikk?



