Egyszer volt, és aztán azóta avval foglalkozik, hogy mi lesz legközelebb. Ez legyen most egy pillangó. Olyan nagy, fekete alapon szürke mintás, amitõl mindíg meg szoktak ijedni az emberek, pedíg nem bánt! Sose ártana senkinek, meg nem is sikerülne neki. Olyan kunkori nyelve van a virágokhoz, ami nem alkalmas ölésre.

     Egyszer volt, és aztán azóta avval foglalkozik, hogy mi lesz legközelebb. Ez legyen most egy pillangó. Olyan nagy, fekete alapon szürke mintás, amitõl mindíg meg szoktak ijedni az emberek, pedíg nem bánt! Sose ártana senkinek, meg nem is sikerülne neki. Olyan kunkori nyelve van a virágokhoz, ami nem alkalmas ölésre. De nem is szeretne igazából semmi rosszat tenni.
     Szóval ez a pillangó - miután kikelt az elõzõ állapot eredményezte burokból - elgondolkodott. Õ most született. Ilyenkor szokás nevet adni a dolgoknak. De neki csak egy gyûjtõ jutott. Egy olyan latin. - Miért nem lehet nekem is saját nevem? Ez igazságtalanság! Követelem, hogy nevezzen el valaki!
     Meghallotta ezt Zuzu, aki a réten heverészett, csak úgy pihenésképpen, mivel elfáradt a marhákkal való vitában.
     - Nevet akarsz, Pillangó?
     - Igen. Olyan nagy kérés ez?
     - Nem, persze. Legyél mondjuk, hmmm.......
     - Na?
     - Nem jó csak símán Pillangó?
     - Nem, az olyan még-gyûjtõbb-mint-a-latin név.
     - Akkor... mindíg gondot okozott nevet kitalálni. Mármint eredetit, olyat, ami még senkinek nincs. Zirtens(ejtsd: Zirtensz)? Az hogy tetszik?
     - Hááát... Nincs másik?
     - Épp ez jutott eszembe.
     - Na, jó. Legyen. Habár ez olyan, mintha darázs lennék. Igaz, a darazsaktól félnek is az emberek. Zirtens. Jó! Kösz.
     - Szívesen. Az egyik lábam itt a másik.
     - Mi van?
     - Semmi, semmi. :-D Ne gondolkozz el rajta, ez csak egy idézet volt. Besenyõ család.
     - Aha. Most mi is jön? Nevem már van mindenesetre. Zirtens... Zirtens felröppent egy magas fára, hogy szétnézzen. Kietlen Alföldet látott, olyan havasat, amilyen télen szokott lenni. Puszta, kopár fák, melyek igazán örülnének, ha végre meleg lenne. Meg esõ. Nem hó.
     Ezenkívül ott voltak a marhák. Unottan legelészték a havat. Most más nem volt kéznél.
     - Hé, Marhák! Miért legelészitek a havat? Nincs abban semmi, az csak víz!
     - Miért mondod ezt? Megnéztél már egész közelrõl egy hópihét? Egy egész világ van benne. Sok kis kristálypalota, meg üveghegy. Ugyanolyan érdekes dolgok vannak ott is. Ha nem érdekesebbek. Itt csak a puszta van néhány fával, de ott! Egy kristálypalota sokezer teremmel, ahogy a fény játszik az oszlopok között... Az aztán a gyönyörû! Kár, hogy én csak
     lelegelem, mert finom. Sose juthatok be oda, soha.
     A marha szomorú tekintettel bámult a messzeségbe. Zirtens komolyan elgondolkodott a hallottakon. Leröppent, és megfigyelt egy hópihét. Amaz meg kavargott egy kicsit, és földet ért. Beleolvadt a többi hópihe által alkotott hálózatba.
     - Ez egy csomó másik közé szállt, és ott egyesült velük.
     - Hát persze - szólt a marha. - Sok világ egyesül így, de a tavasz mindent elpusztít végül. Szegény hólakók!
     - Hát ez tényleg szomorú. De engem végül is nem érdekel, mi lesz velük. Inkább az izgat, hogy Én mit kezdjek ebben a nagy télben? Nem is most kellett volna megszületnem! De nincs mit tenni, elmegyek világot látni.
     - Sok szerencsét!
     Elbúcsúzott a marhától, és visszaszállt Zuzuhoz.
     - Világot fogok látni.
     - Tényleg? És mikor?
     - Mingyá'!
     - Én itt megvárlak. Majd gyere vissza, és mondd el mit láttál!
     - Oké. Viszlát!
     Felröppent a magasba, és elindult Északnak. Nem tudta, hogy honnanveszi, hogy az észak, de arra indult. Elhagyott hegyeket, völgyeket, folyókat. Tengerrel is találkozott, de inkább nem repült fölé. Hátha lezuhan, és akkor mi lesz? Sok csodát látott, olyanokat, mint a HópihePalota. A sok élmény komolyan meghatotta. Egy csomó dologról másként kezdett gondolkodni.
     Pár hét múlva visszatért az Alföldre. Zuzu már nem volt ott.
     - Igen, gondoltam. No nem azért, mert õ a Zuzu volt, hanem általában az emberek nem képesek várni. Még akkor se, ha megígérik. Ezt hol is tapasztaltam? Ja igen emlékszem...
     Elröppent az olvadozó hómezõk fölött, és lassan eltûnt a látóhtár szélén. Már csak egy pont látszott belõle, amikor hatalmas felhõk gyülekeztek, hogy felújítsák a Hópihék birodalmát. Eleredt a hó, és a marhák boldogok voltak.
     - De szép hópihék!
     - Azok.
     - Legelésszünk inkább.
     - Oké. Legelésszünk.
     Egy gyönyörû hercegnõ énekelt a Palota kertjében valami régi, régi dalt..
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.