Johnny, hosszú ujjú, érzékeny fiúkezeit a zsebeibe süllyesztve álldogált egy utcai könyvesstand előtt. Hasán egy kenguruban Todd aluszkált édesdeden. Állán hajszálvékony nyálpatakocska csordogált. De mivel Todd még ilyen kicsi volt, ez nem volt undorító. A többiek még az oviban voltak.

     Johnny, hosszú ujjú, érzékeny fiúkezeit a zsebeibe süllyesztve álldogált egy utcai könyvesstand előtt. Hasán egy kenguruban Todd aluszkált édesdeden. Állán hajszálvékony nyálpatakocska csordogált. De mivel Todd még ilyen kicsi volt, ez nem volt undorító. A többiek még az oviban voltak.
     Johnny Helenre várt, aki késett. Helen csak a legritkább esetekben nem érkezett pontosan, s sohasem az ő hibájából. Valamilyen - Johnny számára homályos - üzleti tárgyaláson volt a kollégáival. Johnny nem türelmetlenkedett. Hátizsákjában egy zacskó mandula, és egy zacskó dió lapult. Az akácmézet már korábban beszerezte. Süteményt, s Helen unszolására egészséges süteményt akart sütni a gyerekeknek, bár Todd még túl kicsi volt hozzá, hogy ilyesmit egyen, a többiek imádták. Johnny - önmagához képest - föltűnően jókedvű volt. Pedig nem szeretett várakozni, most ez sem zavarta. Amikor csak Toddra pillantott, jókedve lett. Kellemes őszi nap volt. Amolyan igazi vénasszonyok nyara. Johnny a nap felé fordította az arcát. Mostanában mintha javultak volna a dolgok. A kölykökkel is jobban megértette magát, nem volt olyan feszült, Helennel is jobban kijött. Nem tudta, mitől van, de mintha egy kő esett volna le a szívéről. (De igenis tudod, Johnny! Hogyne tudnád. Nincs ezen mit szégyelleni. Az az ÁTKOZOTT kő. Az tűnt el. Bizony, Johnny. Nincs többé. Eltűnt. Eltűnt!)
     Johnnyt nem is érdekelte, nem akarta érdekelni, mitől javultak a dolgok, de úgy érezte, neki sikerült erőt vennie magán. Nem érdekelték az okok, csak az érdekelte, hogy így van, és kész. És bele sem gondolt, mennyire gyorsan hozzászokott. Hát igen, úgy tűnik, valóban csak a rossz dolgokhoz nem lehet hozzászokni. Ő erőt vett magán, s most jobb - ennyi. Ez önbizalommal töltötte el. Ma péntek volt. Az egyetlen nap, mikor nem volt órája. A többi napja meglehetősen sűrű volt, de direkt alakíttatta így ki. A péntekek jók voltak. Az is kellemes érzés volt, ha az otthonára gondolt. Ez általában ijedelemmel szokta eltölteni, de pár napja elkezdett rendet rakni. Mivel főleg ma volt itthon, ezért aztán a leglátványosabb haladást ma sikerült elérnie. Tudta, hogy Helen álmélkodni fog, és örülni. Mosolyogni támadt kedve. Tekintetével végigsöpörte a könyveket. Persze elsősorban ponyvákat látott. Nagy halom képes meséskönyv, egy-két ósdi sci-fi, rengeteg pornó és akciófilmek átiratai. A színes, tarkabarka fedelű könyvek között meglapult egy kis, szerény külsejű könyvecske. Johnny óvatosan (hogy meg ne zavarja Toddot) kivette zsebéből a kezeit, s kiemelte. Verseskötet volt. Szerzője egy német férfi, valami Ernst Jandl. Johnny találomra fölütötte a hájas, borostás arcú árus figyelő tekintete közepette, akit egyébként Ralphnak hívtak, és remekül tudott sakkozni. Johnny egy 16 év című költeménynél nyitotta ki, s elragadtatásában meg sem tudott mukkanni.

                         16 év

                         tszenchat év
                         déli pu
                         mitszináljon
                         mitszináljon
                         a fiju
                         déli pu
                         tszenchat év
                         mitszináljon
                         mitszináljon
                         a fiju
                         mitszináljon
                         tszakugyan
                         mitszináljon
                         mitszináljon
                         a fiju
                         tszenchat év
                         déli pu
                         mitszináljon
                         tszakugyan
                         a fiju
                         nintsz neki tszak
                         tszenchat év

                              1957


     Johnny villámgyorsan olvasta végig a verset. Majd erősen behunyta a szemét, kinyitotta. Újra végigolvasta. Ebben a pillanatban Johnny istennek érezte magát. Mindent értő és mindent látó istennek. Értette ezt az egészet. Ebben a pillanatban még loncsos-pimasz tanítványait is értette, s harag nélkül gondolt rájuk. Aztán önmagára gondolt. A tszenchat éves Johnnyra. De jó, hogy vége van! Hogy bezárult az a fejezet végleg - ez megnyugtató volt. S ezt érezte most is. Lapozott. Valaminek vége - és ez nem fájt. Ó - nem. A kő. A sárkányfogszilánk volt az, Johnny. Elment, nem tehettél róla soha, hogy volt. De most eltűnt, pajtás. Eltűnt, Johnny.
     Ösztönösen fordította meg a borítót. Az eredeti ár át volt húzva. Alatta egy nevetségesen, méltatlanul alacsony összeg szerepelt, amit Johnny ki tudott volna fizetni a zsebében csörgő apróból is. Megborzongott. Valaki megkocogtatta a vállát.
     Persze Helen volt az. Helen, akit szeretett most. Johnny öntudatlanul visszarakta a könyvet. Puhán, röviden csókolóztak, de még így is kissé összenyomták Toddot, aki szerencsére nem ébredt föl.
     Elindultak hazafelé. Johnnynak csak másnap jutott eszébe a könyv, de nem bántotta különösebben, hogy otthagyta. Egyszeri volt, éppen ettől talán csodálatos és erős hatású. Bár ki tudja, lehet, hogy fél év múlva nem fog már rá emlékezni egyáltalán. De ez nem volt baj. Nem volt baj most már semmi. A világ Toddal és a hátizsákkal meg a bágyadt napsütéssel tökéletes volt ekkor.
     Johnny nem álmodott többet haldokló sárkányokról.





_____________________________________________________________________
1996. augusztus - 1997. Augusztus
L. Lamrew
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.