I.
David unottan és kötelességtudóan - szinte öntudatlanul - szürcsölte ki a mívesen díszített ezüstszínű tálkából a pikáns, vöröses színű mártást, majd visszafojtott egy böfögést. Ahogy körültekintett, látszólag kedélyesen szemlélte a hosszú, kemény fából ácsolt asztalok körül tivornyázó népséget, mely elsősorban a kastély várőreiből és katonáiból állt. És persze a számtalan konyhai és mosodai szolgálólányból, akik legalább annyira be voltak csiccsentve, mint a férfiak. Bár ez enyhe kifejezés volt. David már harmadik este vett részt ebben a számára ellentmondásos, izgalmasan unalmas és pórias dőzsölésben. Az igazat megvallva a legszívesebben ivott volna egy nagy pohár hideg tejet, kiszellőztette volna a fejét és lefeküdt volna aludni. A tej nem nagyon tűnt megoldhatónak, ám a kisurranásra látott némi esélyt. Ahogy óvatosan fölemelte súlyos fejét terepszemle céljából, tétova tekintete beleütközött a dús keblű és cseresznyeajkú fölszolgálólány szemtelenül huncut, fehér pöttyökkel csillogó szempárjának vonalába. David érezte, hogy elpirul, és ez borzasztóan kínosan érintette. Rámosolygott a lányra - Atyaég, még a nevét sem tudom! - s határtalan megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy a lány csak futólag pillantott rá egy gyöngyöző kacagás közepette. David leköpte volna magát, ahogy belegondolt, milyen édes és egyben tüzelően forró csókokat váltottak három nappal ezelőtt, s hogyan hemperegtek az istálló szúrós szénájában. Több volt az, mint csupán hempergés, és David bizony hiába mentegette magát azzal, hogy részeg volt. Borzasztóan szégyellte magát, ugyanakkor élvezte is ezt a duhaj életmódot, talán azért mert az újdonság friss zamatát ízlelgette. De most már bűntudata és főleg elege volt. Érezte, hogy egész kicsikét részeg, de korántsem annyira, mint az ezt megelőző éjeken, mikor még képtelen volt ellenállni az ismeretlen aromájú boroknak és pálinkáknak. A helyzet az volt, hogy David éppen a város legnagyobb ünnepségébe csöppent bele. Ez a fesztiválszerű dúskálás minden földi jóban pontosan hat napig tartott, és minden évben megrendezésre került. Mikor David megpróbálta megtudni a cécó okát, inkább célját, egy elsőre tudálékosnak tűnő idős asszony fölvilágosította. David számára az egész túl egyszerűnek tűnt, s gyanakodva kezelte.
Ennek az ünnepnek többek közt az az értelme volt, hogy a hat éjszaka és nappal során az embereknek olyannyira kötelességük a mulatás és olyannyira minden földi jóban részük van, hogy az az utolsó pár napban szinte szenvedést okoz. Utána pedig a hétköznapok munkája felüdülésként hat. Nos, David csupán harmadik napja vett részt ebben (bár a város ötödik napja ülte), azonban már elege volt az egészből. Menekülni viszont gyakorlatilag nem lehetett, csak pillanatokra (vagy ha titkos helyei lettek volna a városban). David felállt, és dülöngélést meg bormámort imitálva kibotorkált, azt remélve, hogy nem szólnak utána. Mikor a szőttesekkel borított falnál látta a hányadékban dagonyázó patkányokat, úgy érezte, kifordul a gyomra. Hallani vélte az iszamósan szőrös, okádékban motoszkáló állatok gyűrűs farkának csusszanását a kőpadlón. Émelyegve botorkált ki, és fogta föl ez ünnepség morbid abszurditását és visszataszító voltát, mely az állat szintjére alacsonyította le az embert. Persze: az ember gondolkodó állat, ahogy önmagát liberális elvek szerint oktató tanárnak tartó földrajztanárától hallotta. Hiába vonszolta ki magát, a széles folyosó is tömve volt emberi hússal. Feküdtek, ültek, szeretkeztek, csókolóztak, ettek és ittak, okádtak és ürítettek. David harmadik napja követhette végig, hogyan lesz a hivatalos vacsorából ez a fetrengés minden hajnalra. Egy töredéknyi pillanatra megcsapta őt a honvágy bús fuvallata, amelyet David ekkor szívesen vett, mert valami értéket jelentett a számára. Richie-re gondolt. Lilianre. Sue-ra. Hugóra. Ajkbiggyesztve figyelte a szinte kivétel nélkül sötétkék és méregzöld posztóingbe és cserzett bőrmellénybe öltözött férfiakat és a habos fehér lebernyegeket viselő nőket.
- Milyen beteg dolog... Milyen beteg, beteg egy dolog - motyogta öntudatlanul David, aki most úgy érezte magát, mintha a barátai hallanák, amint mond. Iszonyodva rázta meg a fejét. Enyhén zsíros haja röpködött feje körül. Amikor úgy érezte, a barátai hallják őt, rátört egy furcsa, a helyzethez nem illő érzés. Önutálat volt, képmutatásból fakadó. És igazságtalan is. Hülyén érezte magát. Egyre erősebb volt benne a vágy, hogy kijusson innen. Egyetlen szerencséje az volt, hogy ezalatt a három nap alatt nagyjából megismerte a palotának ezt a legalsó (föld)szintjét. Fél füllel zenét hallott. Valamilyen pengetős hangszert. A különös az volt, hogy ezen a három napon bár szinte végig muzsika szólt, az mindig vidám és harsány dallamokból, illetve nótákból állt. Ez a halk énekfoszlány és a pengetés megdöbbentően lágy volt. Olyannyira, hogy önkéntelenül szomorúságot sejtett benne az ember. Nem illet ide. Iszonyatosan nem illett ide, nem tudta pontosan, miért. Davidre hirtelen rátört a hányinger. Már rohant. Útját ajtócsapódások és káromkodás kísérte. Tekintete elhomályosodott. Mikor végre kiért a tehénistállóba, meg sem állt egészen addig, amíg a várfal mellett meg nem látta a Holdat, mely már utolsó vigasza volt. Lerogyott a puszta földre, és kezét a hasára helyezve öklendezni kezdett. Nem látott a könnyeitől.
II.
Persze nem sikerült hánynia. Émelygő, fortyogó gyomorral elterült. Mikor végre módja lett volna rá, már igazán sírni sem tudott. Csalódott volt. A csodás meselények betegebbnek tűntek még a földi emberiségnél is. Ez riasztó volt. Talán normálisak voltak itteni ésszel és itteni eszmékkel. De David utálta őket, és haza akart menni. Újra meg újra teleszívta tüdejét levegővel. Érezte, ahogy feszül a hólyagja. Körülnézett az eldugott, viszonylag kicsiny hátsó udvaron. Átfutott az agyán egy gyerekes, gonosz ötlet a kerekes kút látványán, de tudott annyira uralkodni magán, hogy ne vegye komolyan az ötletet. Végül az egyik fa mellett döntött, ami úgy három méterre ágaskodott tőle. Pössentés után könnyedén és értelmetlennek tűnő módon visszalépdelt előző helyére. Megint a hold. Szép volt, nyugodt és fenséges.
Csak nézem a Holdat...
E nagy, kerek sajtban
Sokezer kisegér
Békésen éldegél.
David arra gondolt, hogy kéne írni egy sci-fit, aminek ez lenne a szlogenje. Majd ajánlja Richie-nek. Ő az író. David haloványan elmosolyodott. Mi lehet most Richie-vel?
David unottan és kötelességtudóan - szinte öntudatlanul - szürcsölte ki a mívesen díszített ezüstszínű tálkából a pikáns, vöröses színű mártást, majd visszafojtott egy böfögést. Ahogy körültekintett, látszólag kedélyesen szemlélte a hosszú, kemény fából ácsolt asztalok körül tivornyázó népséget, mely elsősorban a kastély várőreiből és katonáiból állt.
Tetszett a cikk?



