David már percek óta ült a hideg kövön a kobalkot szorongatva és a zöldesen világító falat bámulva bamba tekintettel, mikor rátört a klausztrofóbia. Úgy érezte, menten megfullad, ha nem jut ki innen. Mint egy eszement, úgy mászott föl a kürtőben. A szobából is rögtön kiment, és nagyokat kortyolt a friss, erdei levegőből. Mennyire más volt ez, mint az általa megszokott városi szmog! Ugyanakkor hirtelen megkívánt egy cigarettát. Ez furcsa, kissé bűnös gondolat volt. Hiszen éppen a jó levegőre figyelt föl. Nem is értette magát egészen, de kedve támadt, kívánta igazán. Olyan izgalomfélét érzett, mint dohányzásának első napjaiban. De elhessegette az érzést. Ismét szippantott, de úgy érezte, nem elég ehhez. Nem tud elég nagy levegőt venni. Nem tudja betölteni a tüdejét. Kevés ehhez. Ugyanakkor jó volt. És hirtelen hiányérzete támadt. Rátört egy másik vágy, hogy legyen vele itt valaki. Egy emberi lény, akit megérinthet, akihez szólhat. Mindegy, hogy férfi-e vagy éppen nő. David lélegzett, s próbált a levegőre koncentrálni.
Talán soha nem fog betelni vele. Nem gondolta, hogy csupán a lélegzés is ekkora élvezetet jelenthet. Biztonságot jelentő érzés volt izzadt tenyerében tartani a kobalkot. Ismét szenvedélyesen sóvárogva arra gondolt, milyen jó lenne most beszélnie valakivel. Mióta itt volt, először érzett honvágyat. Nem annyira sajgó volt, hanem rémült, ijedt érzés. Nem volt vesztegetni való ideje. Vizet kellett szereznie, és aztán tovább kellett mennie. Úgy gondolta, biztosan van itt a közelben forrás vagy patak, ha éppen ideépítették ezt a házat. Egyre nagyobb köröket rótt le a kunyhó körül. Elképzelése igaznak mutatkozott. Öt perc sem telt el, amikor halk csobogást hallott. Mozdulatlanná merevedett, és megbizonyosodott arról, melyik irányból hallja a hangot. Ügyetlenül bukdácsolva jutott el az érhez, amely aprócska volt, kápráztatóan tiszta és vidám. David egy sziklára zöttyent, a kobalkot óvatosan egy vízszintes kőre helyezte úgy harminc centire a parttól. Tenyeréből mélyedést formált, megtöltötte a kristályzó nedűvel, amely meglepően hideg volt, és két óriási kortyban ki is ürítette. Ügyetlen volt, s a víz nagy része végigcsorgott az állán és a karjain. Isteni volt. Újra és újra megismételte az előbbi mozdulatsort. A végén pedig, bár szomját már eloltotta, csupán a hűs élvezet kedvéért kölyökkutya módra lefetyelt. Benedvesítette haját is, hogy aztán összeborzolja. Vidám volt. Lerángatta piszokfoltos, poros, bordó színű tornacipőjét, belegyömöszölte a zoknijait, és egy elegáns mozdulattal hátrahajította őket. Szőrös lábszárait a vízbe merítette. Elkerekedett a szeme a fagyos víztől, mely körültáncolta. Remek érzés volt a két napi túra után. Nem állta meg : újra kortyolt a vízből, hogy elhitesse magával, mindez nem illúzió. És ekkor gyereknek, egészen kicsi gyereknek érezte magát. Megint megnyalta a nedves kezét, s megérintette a földet, mintha nem hinné el, hogy valódi. Békét érzett. Csak békét. Ujjaival kitisztogatta lábujjközeit. Talpa nem bírta sokáig a jegesen szurkáló csermelyt. David a következő húsz percet azzal töltötte, hogy kobalkja mellett üldögélt a füvön, és kavicsokat dobált a vízfolyásba. Mélyen csobbanó hangot hallattak, amivel David nem tudott betelni. Tudatában volt, milyen infantilis, s gyermeknek érezte magát valóban.
Amikor ezt megunta, azt az épületes tevékenységet kezdte el űzni, hogy egy kis négyzetben megpróbálta kiirtani a füvet. Mikor kiheverészte magát, komótosan felállt, és egy jót hugyozott. Mire helyreigazította nadrágját, és lepislantott, a víz ugyanolyan tiszta volt, mint addig. David megrázta a fejét, meglötykölte kézfejét a vízben, beletörölte a gatyájába, és felvette a kobalkot. A kobalk nehéznek tűnt markában. David nem tudta, mitévő legyen. Várakozásteljesen nyitotta szét öklét, és pislantott le rá.
David már percek óta ült a hideg kövön a kobalkot szorongatva és a zöldesen világító falat bámulva bamba tekintettel, mikor rátört a klausztrofóbia. Úgy érezte, menten megfullad, ha nem jut ki innen. Mint egy eszement, úgy mászott föl a kürtőben. A szobából is rögtön kiment, és nagyokat kortyolt a friss, erdei levegőből. Mennyire más volt ez, mint az általa megszokott városi szmog!
Tetszett a cikk?



