Richie Sanders bambán bámult a thonetasztalkán pihenő almazöld telefonra. Csúnyának találta, de nem tudatosította magában ezt az érzést. Mellette egy kopottas, sötétpiros telefonkönyv feküdt. Nagymamáé, mint itt majdnem minden - gondolta futólag Richie kesernyésen beletörődve. A könyvben nem volt benne Mackó száma, de nem is lett volna rá szükség, Richie kissrác koruk óta tudta fejből. Olyannyira, hogy egyszer egy osztálykiránduláson - egy gubancos kutya és egy üveg langyos narancslé kíséretében - haza akart telefonálni, s ösztönösen Mackó számát pötyögte be a telefirkált készülékbe.

I.

     Richie Sanders bambán bámult a thonetasztalkán pihenő almazöld telefonra. Csúnyának találta, de nem tudatosította magában ezt az érzést. Mellette egy kopottas, sötétpiros telefonkönyv feküdt. Nagymamáé, mint itt majdnem minden - gondolta futólag Richie kesernyésen beletörődve. A könyvben nem volt benne Mackó száma, de nem is lett volna rá szükség, Richie kissrác koruk óta tudta fejből. Olyannyira, hogy egyszer egy osztálykiránduláson - egy gubancos kutya és egy üveg langyos narancslé kíséretében - haza akart telefonálni, s ösztönösen Mackó számát pötyögte be a telefirkált készülékbe. Most nagyon örült neki, hogy végül Mackónak sikerült elintéznie a telefontársaságnál, hogy a régi számát kapcsolják be.
     Halkan dobogni kezdett meztelen talpával. Halkan: nem akarta, hogy Nagymama felriadjon. Mindig alszik ebéd után.
     Aggódott Mackóért. Három napja nem veszi föl a telefont, pedig kicsöng. Talán megint depressziós lenne?
     - Nee - nyökögte suttogva. Valószínűleg most nem erről volt szó. Sorolta magában a lehetőségeket. Leitta magát - nem kizárt, de ez csak egy napra magyarázat, nem lehet valaki három napon át másnapos (legalábbis nem Mackó). Megölték - ugyan: Mackót nem ölik meg. Elszökött - Mackó? Honnan? Most költözött. Mi történhetett? Hirtelen beugrott egy pofonegyszerű ötlet. Most költözött: biztosan nem dugta még be a telefont. A heuréka élmény nem tartott sokáig, ugyanis Richie-nek eszébe jutott, hogy David igenis bedugta a konnektorba a rövidre sikerült beszélgetés előtt. És előtte pakolták ki együtt Mackó könyveinek tetemes részét a dobozokból.
     De akkor mi történhetett?
     Richie sikertelenül próbálta kiolvasni a választ vagy három percen át piszkos és túl hosszú lábkörmeiből. Barna kordgatyájának szakadt térdére csapott - már megint zajt keltett fölöslegesen - és felállt. Itt volt az ideje, hogy ellátogasson Mackóhoz. Felhúzta kopottas-kék Converse tornacipőjét. Éppilyen volt Mackónak, csak bordóban.
     Odalépdelt egy polcocskához, és leemelte róla a kulcscsomóját, amelyen egy rózsaszínű, műanyag cumi függött. Richie annyira ízléstelennek és csúnyának találta, hogy képtelen volt megválni tőle, már csak szánalomból is. Belegyömöszölte a nadrágja zsebébe, közben kitapintotta az egyre terebélyesedő lyukat. Kéne egy új nadrág. Leemelte a makulátlanul hófehér jegyzettömböt és az olcsó, utcai árusnál vásárolt golyóstollat, amit még néhány kilencven perces kazetta mellé vásárolt. Megrezzent a toll kattanásától, mikor megnyomta.

     Nagymama!

Elmentem 15.32-kor David Calterhez. Igyekszem sietni, vacsorára itt vagyok (ha esetleg nem tudok jönni, mindenképpen telefonálok). Csók:
               
                                             Richie


     Udvarias, tipptop levél volt, ugyanakkor hideg is persze. Richie félt Nagymamától. Vagy nem? Nos, egy kicsit mindenképpen tartott tőle. Kéne egy lakás, dünnyögte olyannyira sokadszorra, hogy a mondat értelmét már föl sem fogta. Mackó fölajánlotta, hogy költözzenek össze, de mindketten tisztában voltak vele, hogy ez csak rövid távon lenne működőképes állapot. David nagyon későn fekszik, még később kel. Richie-vel ellentétben, aki kilenckor már ásítozik, és fél tízkor bezuhan az ágyba. Bár amint az egyetem elkezdődik, mindkettőjük bioritmusa át fog állni. Mindketten aktívan cigarettáznak.
     Richie nem akarta magának sem bevallani, hogy nem tudnának együtt élni. Richie képtelen lett volna ennyire ráakaszkodni valakire. Miért, most mit csinálsz, csezmeg? Leköpte volna önmagát és ezt a helyzetet. Nem kéne állandóan ezen morfondírozni. Elvégre Nagymama örül neki, hogy itt él. Szereti őt, örül neki. A szabályok ellenére, amelyeket felállít. Ez a minimum azért, hogy Richie itt lakhat. És kap enni is. Igazság szerint utált itt lenni, de még mindig ez volt a kisebbik rossz. Amint betöltötte a tizennyolcat, rögtön húzott el otthonról. Nagymama szó nélkül befogadta. Már két éve él itt! Döbbenetesen kevésnek és embertelenül soknak tűnt. Richie megvakargatta az állát. Némi borostát érzett, de nem izgatta magát. Richie vörösesszőke borostával rendelkezett, ami nem volt föltűnő, de Sue-nak - állítása szerint - rettenetesen tetszett. Richie haloványan elmosolyodott, mikor Sue-ra gondolt. Többek közt ez a mosolya volt, amit Sue annyira szeretett a borostán kívül Richie-ben. Szerencsére Sue ezt viszont nem mondta soha a fiúnak, aki ezentúl valószínűleg minden mosolygásnál képmutatónak és őszintétlennek érezte volna magát. Richie ilyen volt.
     Megrázta a fejét - te jó ég, ez Mackó mozdulata -, és halkan kinyitotta az ajtót. Megkönnyebbülten tekintett szét a lépcsőházban. Infantilis szökellésekkel jutott le.
     Szeme átsiklott a fagylaltozón (Hógolyó), az előtte sorban várakozó egymásba temetkező szerelmespáron, három sporthátizsákos, kuncogó kölykön, egy idős bácsin, aki a meleg ellenére kalapban volt, és kabátban. Richie halkan fütyörészni kezdett. Nagymama egyszerűen gyűlölte a zajt, és borzasztóan tág volt azoknak a hangoknak a listája, amelyek már bántották a fülét, és ricsajnak minősültek. Richie-be már egészen berögzült, hogy minden helyzetben óvatosan mozogjon, és ne csapjon lármát. Erre nagymama előtt az apja „oktatta ki".
     Mindenesetre most megengedett magának egy kis halk fütyörészést. Simon and Garfunkel valamelyik kellemesen csöpögős melódiáját dúdolgatta. Azon tanakodott, mi lesz, ha Mackó nincs otthon. Bízott benne, hogy nem így lesz.
     Jó idő volt. Nem forróság, hanem olyan augusztusi, ernyedt langyosság, amikor a felnőttek jeges teát iszogatnak, a gyerkőcök pedig megteszik rendes évi fogadkozásaikat, és tettetett sóhajtozással kihegyezik a ceruzáikat és iskolatáskájukat. Richie szerette ezt az időt. Szerette nézni a lenge ruhás lányokat, hallgatni a pocsék egynyári slágereket. Már csak egy kis aszfaltillatú eső kellett volna. Mehetett volna busszal, de kedve volt sétálni. Így sem volt több az út fél óránál. Farzsebéből előhúzott egy doboz Lucky Strike-ot - amelyben még négy szál lötyögött - és egy spánieles öngyújtót, amit hat napja lopott el önmaga számára is megmagyarázhatatlan okból egy ellenszenves, unottarcú férfitól, egy aluljárói dohányboltból.
     Ahogy újra Mackóra gondolt, megszaporázta lépteit.
     Négy előtt pár perccel ért David ajtajához. Végigsiklott barátja nevének komor és személytelen feliratán, mely baljóslatú jelként, mint egy sírfelirat villogott feketén. Becsöngetett. THEROCKANDROLLMUUUSIC... Mindössze két másodpercébe került, hogy legyőzze döbbenetét, eszébe jusson legutóbbi látogatása, és somolyogjon egyet magában. Tíz másodperc múlva, mikor a zene még bömbölt, de senki nem jött ajtót nyitni, Richie kopogni kezdett. Egyszer Daviddel egy táborban, valami kollégiumban laktak, az ajtójuk falán egy szilikonozott mellű nő képe volt, akkor, abban a táborban találták ki ezt. A Hamlet ritmusa volt a jel. Automatikusan verte le az ütemet már-már dörömbölve. Pamparapamparapapapapam, pamparapamparapapapapam...
     - Daaaaavid!
     Richie úgy érezte, utálja Mackót, és Mackó direkt őt akarja ezzel szívatni. Ez irreális elképzelés volt, de sikeresen táplálta Richie felszíni haragját. Nyolc perc múlva föladta. Erőtlenül lezöttyent a lépcsőre egy szétkent, piszkosszürke Orbit rágó mellé. Dühösen állapította meg, hogy nadrágján a szakadás tovább hasadt a térde tájékán. Már majdnem körbeért. Hirtelen eszébe jutott, hogy egy szimpla szabóolló segítségével remek rövidnadrágot varázsolhatna belőle. Az ötlet egészen felvillanyozta, és elégedetté tette. Majdhogynem kárpótolta az eddigi sérelmekért. Legszívesebben most rögtön megkurtította volna nadrágjának szárát, de nem volt mivel. A Sörgyári capriccio jutott eszébe a kurtítási mániával. Még a nyomorult kutyus farka sem úszta meg.
     Úgy döntött, lemegy, és egy fülkéből fölhívja Liliant, hátha ő tud valamit. Ez értelmes lépésnek látszott.




II.

     Lilian éppen majonézes, sonkás, sajtos kenyeret evett, és kezdő tanítványainak elsősorban igeragozásból álló franciadolgozatait javította, mikor felhördült a telefon. Lilian volt szobatársa hívta a csörgést hördülésnek, s ő már egészen átvette tőle. Lilian piros filctolla kifogyófélben volt, nagyon rá kellett nyomni a papírra, s gyakran pedig nyálazni. Tudta, hogy új tollért kéne mennie (tőle két méterre volt is néhány az íróasztalának fiókjában), de úgy érezte, lusta fölállni. A telefon újra és újra felhördült, ám Lilian igyekezett nem tudomást venni róla. A nyomorult készülék azonban mintha egyre agresszívebbé kezdett volna válni. Lilian arra gondolt, hogy hozzávág valamit. De, mert a dolgozatlapok nem repülnek jól, és Lilian nem szereti a papucsot, megadta magát. Egy nyögés és egy, az amúgy kényelmesen süppedős fotelből kiadott reccsenés kíséretében felkelt és fölvette.
     - Igen?
     - Lilian? - kérdezte Richie, aki szívből utált telefonálni.
     - Richie?! Mi van veled? Hogy vagy? - örvendezett Lilian, hogy mégis fölvette, és csak Richie az. Most aztán tovább halaszthatja a tesztek javítását. Kajánul elvigyorodott.
     - Őszintén szólva, hát érzelmileg kissé labilis az állapotom, a pszichológusom gyógyszerekkel töm és... megkívántam a szomszédunk pincsiét - válaszolta Richie faarccal, amit a lány nem láthatott. Ez régi móka volt közöttük. Ha valamelyikük föltette a „Hogy vagy?" kérdést, akkor valami jópofa reakciót vártak el rá. Kuncogtak - Figyelj, Lilian, ...
     - Figyelek - vágott bele Lilian. Röhögtek, mint a kisiskolások.
     - Nem tudod mi van Mackóval?
     - ...? - Lilian egy hete javította a dolgozatokat. Ezt csak David költözése miatt volt hajlandó fölfüggeszteni egy napra. Aztán egyszer még föl is csörögte, hogy mi van vele. Nem értette, mi lehet a probléma.
     - Szóval három napja nem veszi föl, és most föl is ugrottam hozzá, és nem nyitja ki az ajtót, és innen telefonálok lentről - hadarta el egy szuszra.
     - Lehet, hogy csak nincs otthon - próbálkozott Lilian.
     - Eddig én is eljutottam, kislány - Lilian ekkor összeszorította a fogait, és beszívta a levegőt, Richie pedig vigyorgott a kagylóra - de három napja nincs itthon?!
     - Oké. Mit csináljak? - mondta megadóan, de nem drámaian.
     - Hát...Van kulcsod a lakáshoz?
     - Ni...Várj csak! Van. Azt hiszem, van. Várj egy pillanatra - Lilian finoman lerakta a kagylót, hogy baja ne essen, és a sárga dzsekijéhez pattant. Zsebeiben kutatva egy bontott csomag gyufa mellett megtalálta a kulcscsomóját.
     - Megvan! - rikkantotta, és felkapta a kagylót.
     - Megvan, öcskös!
     - Ide tudnál jönni? - kérdezte félig tettetett félénkséggel Richie. Tudta ugyanis, hogy Lilian igent mond. Richie borzasztóan irigyelte kettejük kapcsolatát. Neki nem volt testvére, de mindig is hiányolta. Apa miatt is jobb lett volna. Hányszor kucorgott Richie tökegyedül a szobájában! Apa pedig gyakran töltötte ki mérgét Richie-n. Nem verte túl gyakran, inkább az volt a baj, hogy minden pillanatban éreztette korlátlan hatalmát. Richie szeretete nem tudta elnyomni a rettegését. Már tizenhárom éves kora óta tudta, hogy amint túl lesz azon a kurva középiskolán, elhúzza a belét otthonról. Ezt pontosan ilyen szavakkal mondta mindig Davidnek. Apa is mindig azzal jött, hogy nagykorúságáig ő parancsol neki. Őszintén szólva - mióta Nagymamával élt -, azóta kicsit úgy érezte: cseberből vederbe. Persze, Nagymama minden rigolyájával együtt sem érte föl Apát. Ha valamelyik kiadó végre elfogadja a regényét, kiadja, és fizet érte...Ó. Akkor Richie végre elköltözhetne. Ilyenkor gondolt arra, bár lenne testvére. Liliant ő is majdnem nővérének érezte, de ez a kapocs akkor sem volt ugyanaz. Ahogy itt állt a fülkében, biztosan tudta, hogy David és Lilian tűzbe mennének egymásért. Persze, hogy Lilian fölfüggeszti egy kis időre a javítást. Nem kellett csalódnia.
     - Jól van. Jövök. Rakd le, Richie. Tíz.. - Lilian megvakarta a fejét: na jó, legyünk reálisak - negyedóra alatt ott vagyok.
     - Kösz - mondta kicsit idétlenül és ide nem illően Richie, hogy valahogy bezárja a beszélgetést.
     - Ugyan mit? Sietek - közölte Lilian kedvesen, és valójában Richie örömére, bontotta a vonalat. Richie soha nem tudta nem idétlenül befejezni a telefonbeszélgetéseket. Ő így érezte.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.