Andreas Mershin biolfizikus kutató ugyanis e „halott” levelekből, valamint frissen lenyírt fűből vonta ki laboratóriumi körülmények között a fotoszintézisben részt vett molekulákat, stabilizálta őket, majd egy olyan üveg-szubsztrátumra fecskendezte őket, amelyen cink-oxid nanovezetékek és titánium-dioxid „szivacsok" voltak. A kutató tulajdonképpen nem tett mást, mint helyettesítette a hagyományos szilícium-réteget fotoszintézisen átment molekulákkal. „Megszületett egy nano-elektromos erdő” – jelentette ki Mershin.
Amikor a napsugarak elérik ezt a felülelet, mind a titánium-bioxid, mind az új fotoszintetikus anyag beszívja a fényt, azt villamos energiává alakítja át, amelyet a nanovezetékek szállítanak tovább.
Ez csupán az első lépés a „bio” napsejtek létrehozásához, mert e napelem hatékonysága egyelőre csupán 0,1 százalékos, ahhoz pedig, hogy némi haszonnal lehessen alkalmazni, legalább 2 százalék szükséges. Az idő azonban ezúttal is a kutatóknak dolgozik.



