Egyszer vacsora közben az emberi természetről értekezett szüleivel. Azok riadtan tették fel a kérdést: "Mi lenne, ha hirtelen eltűnnének a rendőrök az utcákról?". Mire az ifjú Pinker: "Mi történne? Mindenki bankot rabolna? Természetesen nem. Az, hogy létezik-e rendőrség vagy sem, semmit sem számít".
A beszélgetés helyszíne Montreal volt. Az a város, amelyik büszkén hirdette a maga polgári értékrendjét és alacsony bűnözési statisztikáit. Aztán amikor a rendőrök és a tűzoltók sztrájkba léptek 1969. október 17-én, Steven Pinker úgy gondolta, eljött az ő ideje: esélye nyílik arra, hogy a gyakorlatban tapasztalja meg, mennyire helytállóak az emberi természetről vallott feltételezései.

Forrás: NYT
"Elszabadult a pokol - emlékszik vissza. - Néhány órán belül elindult a fosztogatás. Zavargások kezdődtek. Gyújtogatás, két gyilkosság. És még csak a bejelentett sztrájk reggelénél tartottunk."
A 60-as évek sok ember életét megváltoztatták, Pinker esetében pedig tovább mélyült a kíváncsiság az iránt, hogyan is működnek az emberek. Ez a kíváncsiság indította el karrierjét a világ egyik vezető nyelvi szakértőjeként, majd az evolúciós pszichológia szakterületének vezető szószólójaként. Számos könyve vált bestsellerré - A nyelvi ösztön magyarul is több kiadást megélt -, ezekben amellett érvelt, hogy az emberi mentális képességeket - az érzelmektől, a döntéshozatalon át a vizuális megismerésig - a természetes kiválasztódás kovácsolta össze.
Lesújtó kritikákat fogalmazott meg azokkal szemben, akik tagadták az emberi elme evolúciójának mély nyomait; azokkal a társadalomtudósokkal kapcsolatban, akik úgy vélték, hogy olyanná lehet formálni egy gyermeket, amilyenre csak szeretnénk; a modernista építészekkel szemben, akik - szerinte - utópisztikus álmokat kergetnek, amikor újjáépítenek egy várost. Meggyőződése, hogy még a 21. században is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a saját agyunkban kifejlődött veszedelmet.
Jobbfajta angyalok
Legújabb, októberben megjelent könyvében - The Better Angels of Our Nature (Az emberi természet jóindulatú angyalai) - az élet egyik legősibb aspektusának, az erőszaknak a nyomába ered.
A 802 oldalas értekezés legfőbb üzenete, hogy az erőszak az évezredek során drasztikusan visszaesett, többek között a gyilkossági rátákat, a népesség százalékában kimutatott háborús áldozatok számát alapul véve.
Mindez ellentmondani látszik az evolúciós pszichológiának, amelyre gyakran hivatkoznak az erősen rögzült kőkorszaki viselkedést magyarázva; Pinker szerint az ilyen nézőpont nem más, mint a tudomány félreértése. A kialakult emberi agy - állítja - képes választ adni a legkülönbözőbb környezeti hatásokra: megfelelő feltételek között agyunk lehetővé teszi számunkra, hogy egyre nagyobb és nagyobb békében éljünk.
A kutató már korábban is egy sor nagy horderejű vitában vett részt az evolúciós pszichológiával kapcsolatban. 1997-ben a Harvard paleontológusa, Stephen Jay Gould azzal vádolta őt és más evolúciós pszichológusokat, hogy nincs az emberi létnek olyan vetülete, amelyben ne "tapasztalnának" kiigazításokat, finom módosulásokat.
Aztán ott volt a vita a férfi és női elméről. 2005-ben Lawrence H. Summers, a Harvard akkori elnöke okozott nagy felfordulást a kijelentésével, miszerint a belső alkalmasság lehet az egyik oka annak, hogy a nők alulreprezentáltak a tudományos és mérnöki pozíciók területén. Pinker azonnal a védelmére kelt, ami végül komoly vitát eredményezett harvardi pszichológustársával, Elizabeth Spelkével. Pinker azt állította, hogy kicsi, de fontos biológiai különbségek vannak abban, ahogyan a férfi, illetve a női agy működik. Spelke viszont azzal érvelt, hogy elenyészőek ezek a különbségek, és az evolúciós pszichológiának nincs keresnivalója egy ilyen vitában.
A The Better Angels of Our Nature bizonyos értelemben a hasonló kritikákra adott válaszként is felfogható. Pinker azt mondja, hogy a könyv ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor a Spelkével folytatott vita során belebotlott egy sor történeti statisztikába. Ezek szerint Angliában például a gyilkosságok aránya körülbelül a századrészére csökkent az 1400-as évekhez képest.
2006-ban felkérték, hogy írjon egy esszét Ön mitől optimista? címmel. A válasza tömören annyi volt: attól, hogy csökken az erőszak. Az írásra gyors és meglepő reakciók érkeztek - a szakterület olyan képviselőitől, akiket nem is ismert. Csak úgy záporoztak az adalékok: a kutatók bizonyítékokat küldtek arra, hogy az erőszak sok más helyen és sok különböző formában is csökkenésnek indult a háborús halálozási statisztikáktól kezdve a gyermekek bántalmazásáig. A pszichológus úgy érezte, hogy mindez lassan már olyan, mint egy összeesküvés, és legmerészebb álmait is túlszárnyalja. Egyértelművé vált számára, hogy meg kell írnia a könyvet.
Elhatározta, hogy szintetizálja a mintákat, és igyekszik magyarázatot találni rájuk. Mindezzel pedig lerombolja az evolúciós pszichológiáról kialakított sztereotípiákat.
Szó sincs végzetről
"Azt vetik az evolúciós pszichológia szemére, hogy fatalista, és örök küzdelemre kárhoztat minket - nyilatkozta a The New York Times újságírójának. - Hiszen miért is törekednénk békére, ha mi csupán vérszomjas, gyilkos majmok vagyunk, és az erőszak a génjeinkben lakozik?"
Ezzel szemben azt állítja, hogy az evolúciós pszichológia szolgáltatja a legjobb magyarázatot arra, hogy miért alakultak jobban a dolgok, és hogyan lehet őket még jobbá tenni.
Szerinte az erőszak évezredekkel korábban, az első államok kialakulásától fogva kezdett csökkenni, mindezt alátámasztják a régészeti vizsgálatok és az államoktól független közösségekre vonatkozó megfigyelések is. Elfogadja azokat a nézeteket, amelyek szerint mindez nehezen hihető, de meggyőződése, hogy az ellenkező álláspontot inkább pszichológiai tényezők befolyásolják, mint az adatokban testet öltő tények: az erőszakkal kapcsolatos érzelmek - beleértve akár a hasonló témájú tévésorozatokat - hatása elvonja a figyelmet a hosszú távon megfigyelhető visszaesés tényétől.
Elismeri persze, hogy a múlt század két borzalmas háborút termelt ki, de határozottan állítja, hogy ezek sem cáfolják érvelését. A háborúkkal kapcsolatos statisztikai vizsgálatok számos véletlenszerűséget hoznak a felszínre, mind az időzítés, mind pedig az erőszak méretét illetően. Ebből a szempontból - szerinte - a 20. század különösen szerencsétlennek bizonyult.
Pinker az erőszak általános mérséklődésére a történelem során az emberi elmével kialakult kölcsönhatásban találja meg a magyarázatot. "Már őseink is képesek voltak erőszakra, de ez a képesség csak egy volt a sok közül. Az emberi természet bonyolult... - hangsúlyozza. - Igaz, megvan bennünk az erőszak iránti hajlam, de ugyanúgy létezik az empátia, az együttműködés és az önkontroll is."
A kognitív trükk
Az pedig, hogy melyik hajlam kerül előtérbe, a társadalmi környezettől függ. A korai társadalmakban az állam hiánya erőszakra ösztönzött, az igazságosság iránti vágy csak a bosszú révén teljesedhetett ki. Pszichológiai tanulmányok azt mutatják - emeli ki -, hogy a ciklikusan jelentkező vérontást az a kognitív trükk táplálja, hogy az emberek túlbecsülik a saját sérelmeiket, miközben alábecsülik azokat mások esetében.
De ahogy fejlődött a civilizáció, fokozatosan megváltoztak a társadalom alapvető szabályai, és az erőszak pedig apadni kezdett. A legkorábbi államok brutálisak és despotikusak voltak, de sikerült elejét venniük a vérbosszú elszabadulásának.
A Better Angels sok szakértőt meggyőzött az erőszak történelmi trendjéről, de sok bírálója is akadt a leírtaknak. A The New Yorker kritikusa, Elizabeth Kolbert "zavarónak", "idegesítőnek" és "gyanúsnak" nevezte a könyv érvelését. "A gyűlölet, az őrület és a kegyetlenség nem tűnt el, és nem is fog eltűnni" - fogalmazott írásának záró mondatában.
Pinker ugyanilyen megvetően válaszolt saját weboldalán. "Egyetlen igazi recenzens sem állíthatja, hogy ez volna a könyv legfőbb üzenete" - szögezte le.
Nem tagadja, hogy az erőszak újra feléledhet, éppen úgy, ahogy a történelem előrehaladtával alábbhagyott - a csökkenés okainak megértésével azonban az emberiség sokat tehet a béke érdekében.



