A szakértők azt mondták, nem állnak rendelkezésükre kozmikus erők, hogy azok segítségével dolgozzanak. Az 1990-es évek közepe óta azonban a kutatók elfogadták a kihívást, és az ún. transzmutáció segítségével sikert arattak. A transzmutáció az egyik elemből a másikba való alakításának, alakulásának az elnevezése. Az eljárás a hosszú tárolási idő és az eltárolandó hulladékmennyiség csökkentésében segíthet.

A fogalmat sajátos módon az alkímisták használták először arra az eljárásra, amely során egy közönséges anyagot a bölcsek köve segítségével arannyá, vagy más nemes fémmé változtatnak át. Ennek tudományos alapja nincs, az elemek ilyen módú átalakítására nincs lehetőség.
A tudomány szerint a kémiai elemek transzmutációja három módon lehetséges: magreakciók által, amikor két atommag összeütközik, és ennek eredményeképp új atommagokat kapunk. Természetes transzmutáció a radioaktív bomlás, mely során radioaktív elemek alakulnak át más, stabil elemekké, mesterséges transzmutáció pedig részecskegyorsító, tokamak berendezések segítségével jöhet létre.
A működési elv a következő: egy részecskegyorsító vákuumon keresztül protonokat lő ki a felforrósított, cseppfolyós fémre, a "célra", amelyből ezáltal neutronok válnak ki, és ez utóbbiak tüzelnek az erősen sugárzó hulladékra, amelynek atomjai így gyengén sugárzóvá alakulnak. A kutatók szerint a transzmutációs berendezés, ami szintén egy atomreaktor, eközben áramot is szállít, és nem termel hulladékot.
A transzmutáció alkalmazása feltételezi a nukleáris üzemanyagciklus zárását, ugyanis megvalósításához olyan továbbfejlesztett, zárt üzemanyagciklusra van szükség, amelyben az urán és a plutónium recirkulációján kívül az egyébként hulladéknak tekintett hasadási termékek egy részének kiégetésére (elhasítására) is sor kerül. Ahhoz, hogy a hosszú felezési idejű izotópokat és hasadási termékeket neutron-besugárzással transzmutálni lehessen, szelektív módon le kell választani őket a kiégett üzemanyagból.
Joachim Knebel a Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) kutatásvezetője Halléban kollégáival azt vizsgálja, milyen berendezések szükségesek az új, nagybani technológiához, amelyet 4 év múlva pontos leírással továbbítani szeretnének az építőknek. A tervek szerint európai együttműködéssel 10 év múlva elkészülhet az első berendezés.
Ez a technológia nem alternatívája a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének, annak kiegészítésére szolgál. Alkalmazása jelentősen csökkentheti a végleges elhelyezésre kerülő hulladék mennyiségét és annak lebomlási idejét. A legveszélyesebb hulladékok esetében is 500 évre lehet csökkenti az aktív sugárzást, a korábban vélt több százezer évről.
További részletek a vilagtudomany.hu-n.



