A kiemelkedő tudós életművéről a New York Times is megemlékezett. Robert Galambos az ohiói Lorainben született, magyar szülőktől. Fiatalkorában még jól beszélte a magyar nyelvet, és egész életében kitartott a magyar zene és konyha mellett.1986-tól kezdve körülbelül húsz éven keresztül az akkori MTA Pszichofiziológiai Kutatócsoport munkájában is oroszlánrészt vállalt – mondta az intézmény jogutódját, azaz ELTE Proteomikai Laboratóriumát vezető Juhász Gábor, aki évtizedeken keresztül dolgozott együtt a világhírű tudóssal.
Juhász Gábor hozzátette, hogy Robert Galambos már igen fiatalon komoly tudományos hírnévre tett szert. Egyetemista korában ő volt az első, akinek sikerült agykérgi idegsejtek elektromos aktivitását kimérni. Alig volt harminc éves, amikor Donald Grifinnel közösen bebizonyította, hogy a denevérek a magas frekvenciájú hangok visszaverődése alapján tájékozódnak. A kutatás során Galambos feladata volt, hogy korábbi mentora, Hallowell Davis módszerei alapján vizsgálja meg az állatok hallását. Eredményei, miszerint a denevér hallása legalább egy oktávval magasabb a többi állaténál, alátámasztották az elméletet. Egy végső kísérlet során egyértelműen bizonyították az elképzeléseket: az alumínium fóliával lefedett szájú, vagy eldugaszolt fülű denevérek a sötét szobában nekimentek a kifeszített drótoknak, míg a hallásukban nem akadályozott állatok egészen bonyolult akadályokat is kikerültek.
Az elmélet sokkoló volt a kor tudósai számára, de ahogyan a New York Times is idézte a tudós szavait: "annyira egyszerű és érthető volt, hogy még a kisiskolások is helyesen magyarázták el, ha egyszer hallották a megoldást". Robert Galambos figyelmét továbbra is az emberi hallás megértése kötötte le, kimutatta, hogy a különböző frekvenciájú hangok eltérő idegsejteket aktivizálnak az agyban. Fontos felfedezése volt az agytörzsi akcióspotenciál kimutatása is. Ez a hallópályák egy olyan jele, amelyet nagyfrekvenciás ingerléssel az agykérgen is ki lehet váltani. Az elméletre épülő módszert használják a mai napig a csecsemők hallásának vizsgálatára és ez az objektív audiometria alapja is.
Juhász Gábor kiemelte, hogy Robert Galambos tudománypolitikai szempontból is nagy hatást gyakorolt korára. A Yale Egyetem neurológiai kutatócsoportját évtizedekig vezette, majd amikor elhagyta az intézményt, a Kaliforniai Egyetem frissen alakuló San Diegói kampuszán működő Idegtudományi Intézet egyik alapítója volt. – A Yale Egyetemet azért kellett otthagynia, mert egy 1966-ban publikált tanulmánya szerint a glia is részt vesz az agyi elektromos aktivitás létrehozásában – fejtette ki Juhász Gábor. A kor elképzelése szerint az agy tömegének 85 százalékát kitevő gliasejtek a neuronok energiaellátásában és anyagcseréjében játszanak csupán szerepet, és a kor tudósai Juhász Gábor szerint nehezen fogadták el ennek a tévhitnek a cáfolatát.
– Korábban denevér-kísérletei miatt batmannek, azaz denevérembernek hívták, ezután glia-Galambosként kezdték emlegetni. Az idő azonban őt igazolta, hiszen ma már tudományos evidencia, hogy a glia nem csupán passzív sejttömeg. Kutatók tízezrei foglalkoznak a gliakutatással. Jó példa, hogy a Glia magazin impaktfaktora, azaz tudományos idézettsége megegyezik a Neuron magazinéval – tette hozzá a magyar kutató.
Robert Galambos 96 éves korában La Jolla-i otthonában, szívelégtelenségben hunyt el.
További részletek a vilagtudomany.hu-n.



