
Az Egyesült Államok 2020-ra szeretné űrhajósait a Holdra utaztatni annak a programnak a keretében, amelynek célja a vörös bolygó és más űrbeli célállomások meghódítása.
A 2004-ben indított és Barack Obama amerikai elnök által felülvizsgáltatott Constellation (csillagkép) űrprogram keretében júniusban két holdszondát (LRO és LCROSS) indítottak a világűrbe a holdra szállás előkészítésére és annak megállapítására, hogy van-e jég formájában víz a Holdon.
Több más ország, így Kína és Oroszország is közölte, hogy űrhajósokat kíván indítani a Földtől 384 400 kilométerre, azaz négynapi űrutazásra található Holdra.
A Hold mindenekelőtt felfedezésre váró tudományos ismeretek aranybányája, amelyek közvetlenül segíthetik a Föld és a naprendszer más bolygói eredetének megértését - fejtette ki Harrison Smith geológus, a tizenkettedik ember, aki az utolsó holdutazás keretében 1972-ben az Apolló-17 űrhajóval a Holdon járt.
Miután nincsen légköre, a Hold olyan, mint egy tiszta földtani emlékezet, amelyet a Földtől eltérően nem befolyásoltak a víz és a levegő hatásai.
Az asztronauták által a hat Apolló-űrhajóval 1969 és 1972 között a Földre hozott 382 kilogrammnyi holdkőzet között a tudósok találtak egy "genezis" névre keresztelt kőzetet, amely 4,5 milliárd éves, azaz egyidős a mi naprendszerünkkel.
"Az egyik ok, amiért vissza akarunk térni a Holdra, az, hogy lássuk: kínál-e gazdasági lehetőségeket a természeti erőforrások felhasználása révén" - mondta el John Logdson, a washingtoni Nemzeti Levegő és Világűr Múzeum munkatársa.
"Az hiszem, tanúi lehetünk majd az Antarktiszon működő bázisokhoz hasonló tudományos kutatóállomások, s talán hosszabb tartózkodásra is alkalmas létesítmények létrehozásának - tette hozzá.
Harrison Smith volt asztronauta hangsúlyozta, hogy a holdtalajban nagy mennyiségben található hélium-3. Ez az izotóp a Nap külső kérgeiből származik és a napszélnek köszönhetően az egész naprendszerbe eljut. A Holdtól eltérően ez az elem csak kis mennyiségben van jelen a Földön mágneses terének taszító hatása miatt.
Bár az ehhez szükséges technológia még gyermekcipőben jár, a magfúzióhoz használható hélium-3 egy napon nagyon értékes lesz a Földön - jósolta az amerikai geológus. Ez nem az egyetlen megoldás a növekvő energiaszükséglet megoldásához, de egyike lehet a lehetséges fontos megoldásoknak - tette hozzá.
Becslések szerint a Hold hélium-3 készlete egy millió tonnányi lehet. Márpedig az Európai Unió vagy az Egyesült Államok egyéves energiaszükségletének kielégítéséhez elég lenne 25 tonna.
A Hold ideális gyakorlóterep a hosszú távú űrutazások előkészítéséhez, amelyek első célpontja a Mars - fejtette ki az amerikai űrutazási hivatal, a NASA.
"A Hold felfedezése révén kipróbálhatjuk a technológiáinkat, rendszereinket, űrrepüléssel kapcsolatos műveleteinket és olyan eljárásokat dolgozatunk ki, amelyek révén csökkenthető a kisbolygókra, a Marsra és az azon túl történő utazások kockázata és költsége" - véli a NASA.
Negyven éve történt a Holdra szállás
Negyven éve, 1969. július 20-án lépett az első ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére.
A két űrhatalom között versenyben sokáig a szovjetek álltak nyerésre, ezért John F. Kennedy amerikai elnök 1961-ben 25 milliárd dolláros programot hirdetett, hogy az első ember a Holdon már amerikai lehessen. Az erőfeszítésekbe 25 ezer vállalat és kutatóintézet, 400 ezer ember kapcsolódott be az űrkutatási hivatal, a NASA koordinálásával. A programot 1967-ben gyorsították fel, attól tartva, hogy a szovjetek ismét megelőzik őket. (Csak később derült ki, hogy a szovjetek is 1968-ra tervezték a Holdra szállást, de erről le kellett tenniük, mert hordozórakétájuk megbízhatatlannak bizonyult.) Az Apollo-8 már Hold körüli pályára állt, az Apollo-10 pedig 15 kilométerre megközelítette égi kísérőnk felszínét.
Az Apollo-11 1969. július 16-án 14 óra 34 perckor indult útnak fedélzetén Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrich űrhajóssal. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb Saturn-V hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó washingtoni idő szerint július 19-én pályára állt a Hold körül, másnap Armstrong és Aldrich a Sas (Eagle) névre keresztelt Holdkomppal megkísérelte a Holdra szállást. Kis híja volt, hogy nem vallottak kudarcot: a landolásra a Földről síknak tűnő Nyugalom Tengerét szemelték ki, de kiderült, hogy azt hatalmas kövek borítják. Már csaknem elfogyott a kétpercnyi manőverezésre elegendő üzemanyag, amikor alkalmas helyet találtak, és jelenthették a houstoni irányító központnak: A Sas leszállt.
1960. július 20-án, vasárnap este 10 óra 56 perckor (magyar idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett Neil Armstrong személyében az első ember idegen égitest felszínére. "Kis lépés egy embernek, de nagy ugrás az emberiségnek" - hangzottak szavai. Húsz perccel később Aldrich is csatlakozott hozzá, kitűzték az amerikai zászlót, elhelyeztek néhány műszert, de jobbára csak sétáltak, ugrándoztak, élvezve a földinél hatszor kisebb gravitációt.
A Holdkomp két és fél óra múlva szállt fel újra és kapcsolódott össze az anyaűrhajóval. A parancsnoki kabin július 24-én a sikeresen leszállt a Csendes-óceánon, a hősöket a Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta. Az űrhajósok azonnal biológiai védőruhát kaptak, és csak augusztus 12-én "szabadultak", miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet.
A Holdra szállás nem csak propaganda-siker volt, az Egyesült Államok átvette a vezetést az űrversenyben.
Az eseményt 528 millió ember látta a tévében (természetesen a Szovjetunióban és a szocialista országokban nem vették át az adást). Ennek ellenére máig sokan kételkednek: szerintük a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek - bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel -, a visszaszálló egységet pedig csak kilökték egy repülőgépből.
A Holdra még hat expedíció indult, az Apollo-13-nak műszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia.
(MTI)



