Harminckét év a különbség a gazdag és a szegény országok lakóinak várható élettartama között. A különbség egyre inkább nő a gyorsabban haladó nyugati világ, a latin-amerikai, valamint a távol-keleti és az afrikai államok, továbbá a volt Szovjetunió országai között.

Az egészség társadalmi meghatározóit vizsgáló globális bizottság (Global Commission on the Social Determinants of Health) jelentéséből, amelyet a The Independent című brit lap idézett, kiderül, hogy Nagy-Britanniában és az OECD-országokban 2000 és 2005 között a várható átlagéletkor 78,8 év volt, és ez az 1970-75-ös időszakhoz képest több mint hét évet növekedett. Fekete Afrikában 1970 óta mindössze négy hónapot nőtt a várható átlagéletkor, jelenleg 46,1 év.

Sir Michael Marmot professzor, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott bizottság elnöke - aki először vitte be a köztudatba a "státus-szindróma" fogalmát - úgy vélekedett, hogy a társadalmi státus a kulcsa az egészségügyi egyenlőtlenségek elleni világméretű harcnak.

Marmot az 1980-as években a londoni közalkalmazottak között végzett, áttörést jelentő vizsgálat-sorozat nyomán mutatta ki, hogy azoknak, akik a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán állnak, négyszer annyi esélyük van a korai halálra, mint azok, akik a csúcson vannak. A különbség a professzor szerint abban rejlik, hogy az egyes egyének mennyire képesek figyelni életvitelükre. Szerinte a szegényebb országokban ugyanezek a törvényszerűségek érvényesülnek.

A jelentés még tovább megy: megállapítja, hogy a státus-szindróma a hierarchia legaljától a csúcsáig érvényesül. Megfigyelték például, hogy a svéd felnőttek között alacsonyabb az idő előtti halálozás aránya azoknál, akik doktori fokozattal rendelkeznek, szemben az egyszerű diplomásoknál.

A gazdag országokon belül is vannak különbségek. A legszegényebb glasgow-iak várható életkora 54 év, kevesebb, mint az indiai átlag. Nagy-Britanniában egy évszázaddal ezelőtt a gazdagok között is magas volt a csecsemőhalandóság: 100 minden 1000 élve született gyermekre, míg a szegények esetében ez az arány 250/1000 volt, hasonlóan Sierra Leonéhoz. Ma is több mint kétszer annyi szegény csecsemő hal meg a szigetországban, mint gazdag, de az arányok mégis sokkal kedvezőbbek: a szegények között 7 ezrelék, a gazdagok között 3,5 ezrelék. A "státus-szindróma" tehát továbbra is működik.

(MTI)
 
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.