Tudom, hogy fontos feladat vár rám. Minden az én kezemben van, a világ összes múltja, jelene, jövője. Nem mintha elronthatnék valamit, de mégis nagyon oda kell figyelnem. Kicsivel mögöttem segítő lények jelenlétét érzem, akik feszülten támogatnak. Látom későbbi anyámat a szülőágyon. Nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket, nagyon jól ismerem, mintha ő is én lennék. Iszonyúan koncentrálok. Azután levetem magam a szakadékűrbe, és kibújok a szülőcsatornán. Az eseményeket ezután inkább felülről látom, azt, ahogy fehér ruhás emberek kézről kézre adogatják a kisbabát, majd megmosdatják. A Sárkány éve volt és a Halak hónapja.
Egy lány írt egy könyvet. Vagy inkább naplót. Önmagának, a világnak, tanulságképpen. A befejezés akár boldog is lehetne, de a történetnek korántsincs vége. Kemény drogosként, a halál kapujából tért vissza; ám az élet sem egyszerű. Egy lány sorsa a Sárkány évéből, a drogfüggőségtől a szabadulásig.
„A csaphoz féltem lehajolni vizet inni, azt gondoltam, a betörő kupán vág. Az utcán nem mertem végigmenni fényes nappal sem, mert minden kerítés mögül, bokorból, vártam, hogy előugorjon valaki. Ha jött egy autó, úgy irányítottam a lépteimet, hogy mire pont mellém ér, legyen közöttünk egy fa is, ami felfogja a belém eresztett golyót” – így emlékszik vissza gyerekkorára, amely élményekben gazdag volt, de kiegyensúlyozottnak aligha mondható.
Egy szakadék szélén állok az űrben, alattam nincs az égvilágon semmi, körülöttem sötétség. Én vagyok a főszereplő, a világ egész történelmének főszereplője. Nagyon összeszedett vagyok, minden erőmmel fókuszálok...
Tetszett a cikk?



