A klasszikus indiántörténetektől alaposan eltér az Anasazi törzs históriája. Más indián törzsekhez hasonlóan ők is harmonikus összhangban éldegéltek a környezetükkel, a természettel, de mielőtt heves harcokba kezdhettek volna ellenséges törzsekkel, majd a fehér gyarmatosítókkal, egyszerűen szőrén - szálán eltűntek fantasztikusan megépített sziklaüregekbe épített városaikból. Hátrahagyták őket az utókornak úgy, hogy kétszáz év alatt sem sikerült megfejteni azok teljes történetét.
Az egyik földi Paradicsom létrejötte
É Amerika középső vidékén, ahol a Sziklás hegység találkozik a Nagy Síksággal sok indián törzs talált idilli életteret hosszabb - rövidebb letelepedéshez. Az egyik legősibb törzs, az Anasazik az ötszázas években felfedeztek maguknak egy csodálatos völgyet, amelynek fennsíkján eltöltött néhány száz év után a közeli meredek sziklaöblökbe olyan tökéletes településeket építettek, hogy azok az elkövetkező 100 évre otthonul szolgáltak számukra. Kezdettől fogva felismerték és kihasználták a környező természeti adottságok minden ajándékát. A puha homokkőből könnyen formálható tömböket faragva egyre nagyobb és összetettebb épületeket emeltek. Elegendő víz és agyag birtokában ezeket az építményeket szilárddá és biztonságossá tették, a téli hónapokra pedig a fűtésüket is megoldották. A környék gazdag állatvilága változatos táplálékul és ruházkodási alapanyagul szolgált, míg a völgytetőn elterülő síkságon gabonaféléket, kukoricát és zöldségeket termeszthettek. A vadon élő állatok némelyikét megszelídítették és háziállatként tartották.
Egy Anasazi család (elképzelt) napja
A reggeli napsugarak lassan végigpásztázzák a rendezett és terményektől dús, zöld fennsíkot, majd bekúsznak a völgybe és megvilágítják a hatalmas üregben megbúvó sárgafalú házakat. Az emeleti(!) hálószoba ablakán beköszönő fénysugár jelzi egy új békés nap érkezését. A családfő felkel, magához veszi a kőből, csontból, fából készült eszközeit és vadászatra indul. A lépcsőházban(!) találkozik a szomszédjával, így együtt indulnak el a legígéretesebb vadászterület felé. Ezalatt asszonya is felkel és a földszinti élelemtárból (spájz, hűtő) ennivalót készít az otthon maradottak számára. Gyerekekeivel és az idős nagyszülőkkel közösen fogyasztja el a reggelit.
Odakinn az épületek előtti teraszokon, tereken már bontakozik a társasági élet. Egy csoport nő agyagedények készítésébe fog, míg mások az előző napokban elejtett állatok feldolgozásával foglalatoskodik. A gyermekek felügyelete is megoldott. A nem vadászó férfiak egy újabb épület építésébe kezdenek. Asszonyunk ahhoz a nőcsoporthoz csatlakozik, akik lépcső labirintusokon és hosszú létrákon kapaszkodva fel a fennsíkon kialakított ültetvényekre tartanak. A nap már magasan jár, mire a vadászatból visszatérő férfiakat a "főtéren" fogadják. A zsákmány elosztását és cseréjét a közösség más tagjai által készített termékekre gördülékenyen lebonyolítják. A túlkínálatot az elkövetkező napokban néhány kereskedői hajlammal megáldott lakos elviszi a szomszédos törzshöz további csereberék tárgyához.
A délután végére a férfiak segédkeznek a begyűjtött termények elszállításában és raktározásában is. A lemenő félben lévő nap narancsszínű sugarai beszínezik a házfalakat és ismét megvilágítják a harsányan zöldellő fennsíkot. A fények kontrasztja és összhatása egyre gyengül. Ebben a harmonikus hangulatban érkezik az este. Sorra gyúlnak kisebb - nagyobb tüzek, amelyek fénye mellett összegyűlnek a családtagok. Vacsora után a család visszahúzódik saját szobáiba, hogy ott nyugovóra térjen.
Persze ez egy idealizált, képzelet szülte leírás, amit nagyon könnyű elképzelni, ha ott állunk és hagyjuk, hogy hatalmába kerítsen a hely atmoszférája. A látvány összhangja olyan békés és tökéletes, amivel az egész kis város létesült, hogy akár így is tölthették napjaikat az itt élő kb. 100 - 125 főnyi közösség tagjai nemzedékeken át.
A sziklaüregek utóélete
Az 1800-as évek közepén farmerek fedezték fel az üregekben rommá vált városokat. Ekkor nevezték el a spanyol ajkúak Mesa Verde-nek (Zöld Asztal) a fennsíkot és az azt kettéosztó nagy völgyet. Néhány évtized múlva tudósok kezdték el vizsgálni és feltárni a területet. Számos, rejtélyes dologgal találták magukat szembe, amelyeket a mai napig nem sikerült teljesen megmagyarázni, vagy megfejteni. Antropológusok és régészek megállapították, hogy eleinte a fennsíkon éltek az Anasazik és ellentétben más, nomád törzsekkel erősen törekedtek a végleges letelepedésre. Ennek eredményeként fejlesztették ki az első kezdetleges házaikat úgy, hogy faágakból készített vázat sárral betapasztottak. Ezeket félkörös sorokban építve alakították ki a településeiket. Ellenség és időjárási szélsőségek hiányában az ok nem ismert, hogy miért húzódtak be a völgy falának nagyobb üregeibe, de a következő évszázadokban ide építették a nevezetessé vált homokkő, agyag összetételű házaikból álló falvaikat. A fennmaradt tárgyaik jelentős kézműves tevékenységre utalnak, mialatt a kialakított mag- és élelemtárak fejlett és kiterjedt mezőgazdálkodást feltételeznek.
A kutatások, ásatások hiába folytatódtak semmilyen írott vagy jelrendszert utánzó leletre sem bukkantak. Ennek hiányában nagyon nehéz kideríteni az Anasazik szervezeti felépítését, tagozódását, vallási hitét. Nehezen magyarázható, hogy a feltárt tárgyaik, építményeik alapján egy ilyen fejlett közösség milyen rendszer alapján tartotta fenn törzsét. Ahogy nincs ismert indoka a sziklaüregekbe történt behúzódásuknak, úgy nem találják a tudósok az igazi okát annak a ténynek sem, hogy az 1300 -as években miért hagyták el hirtelen idilli környezetüket. Összetett kutatások eredményei alapján leginkább az feltételezhető, hogy nagyobb csoportokban dél felé vonultak tovább és a Pueblo törzshöz csatlakoztak. Ezzel hátrahagyták misztikus városkáikat az enyészetnek.
Mesa Verde jelenleg az USA, Colorado államának déli, elhagyatottabb részén található. A területen nemzeti park működik, és bár messze esik a szokványos vándorutaktól, mindenképpen megér egy kitérőt személyesen is megcsodálni ezt az ősi, kulturális emléket és talányt.
A klasszikus indiántörténetektől alaposan eltér az Anasazi törzs históriája. Más indián törzsekhez hasonlóan ők is harmonikus összhangban éldegéltek a környezetükkel, a természettel, de mielőtt heves harcokba kezdhettek volna ellenséges törzsekkel, majd a fehér gyarmatosítókkal, egyszerűen szőrén - szálán eltűntek fantasztikusan megépített sziklaüregekbe épített városaikból. Hátrahagyták őket az utókornak úgy, hogy kétszáz év alatt sem sikerült megfejteni azok teljes történetét.
Tetszett a cikk?



