Mégis van valaki, aki a maximalizmus élén jár (már ha lehetséges ilyen), és mindezt lassan már két évtizede teszi. Hogy kiről van szó? Természetesen Kolonics Györgyről, aki Kozmann Györggyel karöltve Szegeden 14. világbajnoki aranyérmét gyűjtötte be.
- Tizenegy esztendő telt el azóta, hogy Horváth Csabával a világbajnoki dobogó tetején állt ezer párosban…
- Jó rég volt – mondja Kolonics György. – Talán ezért is volt számomra meglepő ez a győzelem. Igaz, az utóbbi időben rendre a dobogón végeztünk ebben a versenyszámban, de ez a győzelem, főként az Európa-bajnokságon nyújtott gyengébb produkciónk után, váratlan volt.
- Előzetesen miben reménykedtek Kozmann Györggyel?
- Egy éremben. Az már mindegy volt, hogy ötszáz vagy ezer méteren nyerjük, de nagyon szerettünk volna hazai közönség előtt dobogóra állni.
- Az ezer métert hihetetlen fölénnyel nyerték meg. Mondhatjuk azt, hogy tökéletes pályát teljesítettek?
- Tökéleteset. Soha nem mentünk még ilyen gyorsan Gyurival. A taktikánk az volt, hogy úgymond végignyomjuk a távot. Tudtuk, hogy hétszázötven méternél kipukkadunk, de bíztunk benne, hogy a közönség besegít bennünket a célba. Aztán nagy meglepetésünkre maradt erőnk a végére is, a többiek pedig nem tudtak felkapaszkodni.
- Korábban is ilyen taktikával versenyeztek?
- Nem. Valaki meg is jegyezte a parton, hogy már három éve eszerint kellene eveznünk. Kívülről könnyű mondani, azért az ezer méter a vízről nézve elég félelmetes. Tekintélyt parancsoló a táv, szinte beleborzong az ember a rajtnál.
- És az ötszáz méter?
- Az már kellemesebb.
- Az ezres győzelem után azért lettek bronzérmesek ötszázon, mert már nem tudtak felpörögni erre a kellemesebb távra?
- Pont fordítva történt. Az ezer méter annyira feldobott bennünket, hogy másnap ötszáz méteren is csúcsformában lapátoltuk végig a távot. Ennél jobbat nem tudtunk volna. Ez a realitás. Kozmann György bár kétszeres világbajnokként (C-4 200 és 1000 m) érkezett a szegedi versenyre, olimpiai távon most először sikerült nyernie.
- Ez az aranyérem abszolút csúcs az életemben, vetekszik az olimpiai bronzéremmel, bár igazából a két sikert nem lehet összehasonlítani – magyarázta Kozmann György. – Úgy érzem, nem telt még el elég idő ahhoz, hogy teljesen fel tudjam dolgozni ezt a világbajnokságot. Fantasztikus volt hazai közönség előtt a dobogóra állni.
- Máskor is képes lenne ilyen kamikaze taktikára?
- Bármikor. Persze nem biztos, hogy ugyanilyen sikert érnénk el vele. Egy biztos: az a döntő életem legjobb pályája volt. A tökéletesnél is sokkal jobb, amit sosem felejtek el.
- Korábban többnyire a rajtolással adódtak gondjaik. Most ebben sem hibáztak.
- Én minden évben éreztem magunkon, hogy valamiben fejlődtünk, előbbre léptünk. Most a rajtunkon is tudtunk újítani, és ez úgy látszik, rengeteget lendített rajtunk.
- Ez a siker gondolom jókora motivációt ad az olimpiai felkészüléshez.
- Mindenképpen. Gyurival ellentétben én még nem voltam olimpiai bajnok, de ez a siker azt mutatja: nem csak a dobogó alsóbb fokaiban kell gondolnunk a jövőnket illetően.
A magyar csapat berkein belül nem kell nagyítóval keresni a maximalistákat. Elég, ha csak Kovács Katalinra vagy Vereckei Ákosra gondolunk.
Tetszett a cikk?



