Kirándulás Tikal titokzatos városába. Tikalt meglátni: felrémlő rejtelem és szétomló ragyogás. Már a repülőgépről feltűnt az öt mészkőcsúcs a zöld rengetegben.

Tikalt meglátni: felrémlő rejtelem és szétomló ragyogás. Már a repülőgépről feltűnt az öt mészkőcsúcs a zöld rengetegben. Az őserdők mennyezetét áttörő hatvan méteres vagy még magasabb piramisok meredek lépcsősoron át közelíthetőek meg – tudtam meg később, ekkor még csak ámultam az új meg új varázslaton.

Nagyapám a mexikói kormány vendégeként magával vitt diplomáciai útjára. Ő minden európai nyelven tudott tárgyalni, gyakran utazott kereskedelmi, diplomáciai küldetésben.

Brazíliából hozott gyönyörű szobrokat, a lakásában indiai, indonéziai díszek mosolyogtak ránk kegyetlen emberevő fogaikkal. Sokszor kértem, hogy vigyen magával, de még fiatal feleségét is csak Párizsig vitte luxusnyaralásra. És most engem mégis meglepett: egy hónapig vele lehettem Mexikóban. Heteken át figyelmeztetett kötelezettségeimre és az önvédelmi szabályokra.

Aztán Mexikóban véget értek az intelmek, mintha csak anyám és nagyanyám miatt lett volna olyan gondos. Szinte nem is törődött velem. Naphosszat nem láttam, esténként fogadásokon volt, másnap délig aludt. Én pedig gyenge spanyol és sokkal jobban beszélt angol tudásommal nekivágtam megismerkedni Mexikóval. A szállodában figyeltem fel egy turista csoportra: nálam néhány évvel idősebb fiúk indultak Guatemalába egy titokzatos város megismerésére. Volt köztük egy indián is, Pennsylvániában tanult az egyetemen, ő hívta csoporttársait felfedező útra. Amerikaiak voltak, elég pénzzel felszerelve, és egy hét alatt megismertem terveiket. A vezetőjüket, Mike-ot bemutattam nagyapámnak (őt is Mike-nak becézték itthon i-vel, barátomat aj-jal), a szokásos figyelmeztetések után a gondjaira bízott, adott pénzt, és megengedte, hogy kirándulgassunk együtt. Titkos terveinkbe nem avattuk be, mert sose lehet tudni, mikor ír valami elrettentőt nagyanyámnak. (Válásuk óta még sosem írt, de jobb az elővigyázatosság.) Így hát nyolctagú csoportunk elindult busszal Guatemala ősrengetegébe hátizsákokkal, konzervekkel, hálózsákokkal. Társaim nekem is megszereztek mindent.

A buszról leszállva a fiúk próbáltak riogatni, hogy jaguárok, pumák, vaddisznók cirkálnak a gyalogösvényeken, de ha ők maguk nem féltek, én se éreztem késztetést az ijedezésre. Vidámak voltunk, de csak suttogva beszéltünk, hallgattuk az erdő hangjait, éjszaka se gyújtottunk tüzet, csak kis zseblámpákkal világítottuk meg a lábunk alatt a köveket, ha szükségünk volt rá. Úgy jártunk mi is, mint a vadállatok, nesztelenül.

Aztán megláttam közelebbről azt, ami már a gépen feltűnt, de valójában csak hazafelé néztem meg jobban, amikor már tudtam, hol jártam. A hatalmas piramis tetején egy viszonylag kis templom állt, egyszerű vonalait csak az ajtókat áthidaló faragott szemöldökfák díszítették. A templom falai tíz-tizenkét méteres vastagságúak voltak. A 42 métert meghaladó kilenc teraszra épült templom az Óriás Jaguár nevet viseli. Valamikor egy uralkodó szobra ült a palota tetején, melyet talán vörös, csontszínű, zöld és kék festék borított.

A színeket és az eredeti szobrokat freskómaradványokból próbáltuk azonosítani. A maja előkelőségek a freskón színes, rituálés felvonuláson vesznek részt. Az alakok bonyolult fejdíszeket, nyakláncokat, elegáns ruhákat vagy ágyékkötőt viselnek. Ezekből rekonstruáltuk magunknak az ezer évvel ezelőtt itt élő lakosság életét.


A mai maya bennszülöttek babonás félelemmel intettek minket, hogy véletlenül se aludjunk a városban, mert Tikal azt jelenti: hely, ahol szellemhangok hallatszanak. Én csak kíváncsi voltam mindenre, s nem bántam volna akkor, ha találkozom a nyolcadik századi szellemekkel.


Tikal egykor (Kr.e. 100 és Kr.u. a kilencedik század között) magas szervezettségű és műveltséggel rendelkező város volt, melyben több tízezer ember élt más maya városok szomszédságában. A művészetek közül a festészet, szobrászat, építészet gazdag munkáit tárták fel a pennsylvániai egyetem kutatói. Iskoláik voltak, írtak, olvastak, ismerték a csillagok mozgását.

Hosszú kőépületeket építettek, melyek gyakran háromszintesek voltak lépcsőkkel, udvarokkal. Festett vakolat fedte a szobabelsőket, függönyöket használtak, s valószínűleg jaguárbőrt szőnyegként és a faragott kőszékek befedésére.

Ilyenforma gondolatokkal tértem meg aludni éjszakára, kicsit mindig különhúzódva a fiúktól, hogyha éjszaka félre kellene mennem, ne zavarjak senkit. Így történt most is, felébredtem, vettem a lámpámat és beljebb mentem a vadonba. Néhány lépés után süvítő hangot hallottam. Fújást és nyögést. Egy fához lapultam, s már elfelejtettem vakmerőségemet, reszketve imádkoztam, hogy visszatérhessek megkönnyebbülve a fiúk közé. Csörtetés közeledett, leguggoltam félelmemben, hátha kisebb leszek, akkor nem ér el a veszedelem. Aztán férfihangot hallottam a hátam mögül: - Ne félj, Csilla, semmi baj, itt vagyunk.

Másnap megtudtam, hogy a fiúk nem akartak zavarba hozni, ezért felváltva őrködtek éjszaka, tudták, mikor vonulok félre, ők is hallották a zajt s néhány méter távolból vigyáztak rám. Hogy milyen állat keltette a zajt, azt reggel nem tudtuk megállapítani. A fiúk szerint sündisznó lehetett, szerintem ősi dinoszaurusz.

Ahol megtelepedtünk éjszakára, az a hely lehetett Tikal főtere. Agyagedényeket, posztót, állati bőröket, tollakat, pengéket, jádét, kagylót, élelmiszert árulhattak itt a piacon. A földművesek kemény munkával termeltek kukoricát, paradicsomot, tököt, babot, kakaóbabot, ennek köszönhetően a gazdagabb réteg, a nemesség hódolhatott a kultúra áldásainak. Virágzásának tetőfokán talán ötvenezernél is több ember lakhatott itt. Jó gyalogutakat építettek, egyik útkereszteződésben láttunk egy még feltáratlan kőből épített hegyet, melynek 65 méter magas tetején egy három térből álló templomot fedeztünk fel liánoktól, gyökérszövetektől ellepve. A lépcsőt már csak képzeljük felfelé, az erózió tönkretette, de mi egymást segítve felmásztunk, és gyönyörködtünk az egykori házak helyét elfoglaló zöld fa-tengerben.

Indián származású barátunk szerint zenei kultúra is virágozhatott, hiszen szerinte minden indián zenésznek született. Ő is mindenhová magával hozta különleges furulyáját, s a fák fölé emelkedő csúcsokon különös, isteninek hangzó dallamokkal törte meg hallgatásunkat.

Amikor pedig leereszkedtünk az egykori város romjai közé, papagájok rikácsolása, távoli jaguár-üvöltés mutatta, hogyan foglalja vissza az őserdő az emberi kultúra által kisajátított területeket. Csak a kövekbe vésett jelek emlékeztettek a naptárkészítő tudósok pontos számításaira.

Dobossy Ildikó
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.