Amikor csendbe merül a szoba, és elhal a nappali sietség moraja, és csak olyan elemi hangok adják a metronómot, mint a légzésünk és a szívverésünk, akkor kell elővennünk A beat tanúinak könyvét. Ilyenkor szemünk nyugodtan siklik már a sorokon, és az egész egyfajta meditációként hat ránk, olyan mintha ez az éber álom magába szívna, és ilyenkor a „horizontugrás lehetségessé válik”.
II.11.
Ahova négyen sétálunk, a szobát öröm és szégyen fűti be, de odáig a nyelvek fókamód játékosak, a dörgölőzők, lapulók, szájból szájba tapsolók vidám zálogokat adnak. Vidámakat, ha csak jobb híján vidámakat is, és mert díszben akarjuk elkezdeni, bőszavúan készülődünk, hogy ne untasson rögtön a testek egyformasága, ne bántson a közös, illatozó zavarodottság, ne villantsa ránk mosolyát másikunk arcából a megvetés.
Ahogy falra varrt, tizenhat lábú képmásunk moccan, úgy modulunk, alakzatban, mi is. Akaszkodunk kezekkel, lábakkal, genitáliákkal, mert el akarjuk érni a soklábú tökélyét, összetömörödni egyetlen testbe, bezúzni a tükröket, melyek mögül figyelnek minket. S mert a munka hatalmas, és képmásunk már vergődik a falon, mindezt azonnal akarjuk, a jelen nevében és hatalmával, a jelenével, ahol minden tükör mögött ül valaki.
Ahova négyen sétálunk, a szobát öröm és szégyen fűti be, de odáig a nyelvek fókamód játékosak, a dörgölőzők, lapulók, szájból szájba tapsolók vidám zálogokat adnak. Vidámakat, ha csak jobb híján vidámakat is, és mert díszben akarjuk elkezdeni, bőszavúan készülődünk, hogy ne untasson rögtön a testek egyformasága, ne bántson a közös, illatozó zavarodottság, ne villantsa ránk mosolyát másikunk arcából a megvetés.
Ahogy falra varrt, tizenhat lábú képmásunk moccan, úgy modulunk, alakzatban, mi is. Akaszkodunk kezekkel, lábakkal, genitáliákkal, mert el akarjuk érni a soklábú tökélyét, összetömörödni egyetlen testbe, bezúzni a tükröket, melyek mögül figyelnek minket. S mert a munka hatalmas, és képmásunk már vergődik a falon, mindezt azonnal akarjuk, a jelen nevében és hatalmával, a jelenével, ahol minden tükör mögött ül valaki.
Minduntalan próbáltam csáklyákkal fogódzókat találni az ismertben és a reálisban, de sokszor az volt az érzésem, hogy még maga Sirokai se érti teljesen saját gondolatmenetét, inkább csak egy olyan próféta szerepébe bújik, akit azért választottak ki az emberfeletti erők, mivel tudták, hogy meg van az a nyelvi eszköztára, amivel a lehető legközelebb tudja juttatni olvasóit a nehezen felfogható tanokhoz. Nagy árnyékot vető szóképek, és elemi igazságok keverednek egy olyan kézikönyv stílusban, ami mintha csak kőbe akarta volna vésni minden fontos „tudottat és sejtettet”, hogy a hömpölygő bináris kódok közt se veszhessen el az emberi lét igazi esszenciája. Hazudnék, ha azt mondanám mindent értek, és úgy gondolnám minden lefordítható az értelem nyelvére, de az biztos, hogy olvasás közben fejem búbjáig elnyelt a beatek szellemvilága. És egy elveszett, zavarában nevetgélő gyermeknek így talán már az a vicc is megbocsájtható.




