A szerző önismereti meseregénynek nevezi művét. Nem csak a karakterek fejlődnek a történet során, hanem maga az olvasó is. Fokozatosan nyílnak meg az ajtók, melyek mögött ott lapulnak szorongásaink, félelmeink, miközben ezek mellett az író megmutatja a lét apró csodáit is és ezek összefüggését. Érzelmeket hoz ki az olvasóból: meleg, komfortos, néha pedig fájdalmas és elgondolkodtató. Mintha valami tiszta forrásból merítene, és azt szeretné elérni a szerző, hogy az olvasót is elérje ez az élmény.Kicsit filozófikus, kicsit mesés. Nem mond semmi olyat, amit eddig le nem írtak volna, mégis újrafogalmazza a szeretetet, s olyan formában, hogy felhívja az olvasó figyelmét saját magára, környezetére és az életre. Mindezt úgy, hogy bemutatja egy erdő mellett élő család mindennapjait és azt, hogyan lehet megélni másként az esőt, hogy a kövek milyen üzeneteket hordoznak, és hogy a víz meg a hála milyen gyógyító erővel rendelkezik.
Leíró részei erős képi világgal rendelkeznek, s már az első perctől kezdve ott érezhetjük magunkat az erdőben, a tisztáson, a patak mentén, vagy épp az erdő közepén hatalmasodó égig érő fa tövében, ahol még saját tündérünkkel is találkozhatunk, ha kinyitottuk magunkat a világ csodáira.
A könyv világa azonban nem csak az ovasóban, hanem a világhálón is tovább terjeszkedik, hisz a folyamatosan bővülő www.egigeroerdo.hu oldalon olyan kiegészítő információkat, történeteket találhatunk, melyek közelebb visznek a bennünk rejlő világ megértéséhez. Hisz a mese bennünk él!
Előző cikkünk >>



