Tibetet 1984-ben nyitották meg újra az utazó nagyközönségnek. 87-ben egy Lhasai tibeti lázadást követően csak szervezett csoportok számára volt elérhető, de a határokat újra megnyitották 92-ben. Persze Tibetben utazgatni ma sem egyszerű: egy halom engedély kell hozzá. A kínai kormány mindent elkövet, hogy a lehető legtöbb bőr nyúzza le a turistákról, persze azok megtartása mellett. Érdemes ezeket az apró kellemetlenségeket leküzdeni és ebbe a spirituálisan és természeti látnivalókban egyaránt gazdag országba ellátogatni.
Fesztiválok
Ha már mindezeket az engedélyeket megszereztük érdemes indulásunk időpontját is kitűzni, azonban ajánlatos azt nem augusztus/szeptember tájékára időzíteni, ugyanis Tibetben ekkor tombol az esős évszak. Ekkor esik le Tibet egész éves csapadékának fele. Persze másik szempont lehet az időpont megválasztásánál a tibeti fesztiválok dátuma is. Táncoló szerzeteseket láthatunk az Év Végi fesztiválon (február-március), vagy a Losar Fesztiválon (Új Év fesztivál-febr. 6-24) , ahol a táncos lábú szerzeteseken kívül kulturális programoknak, felvonulásoknak és némi evés-ivásnak is fül, szem és ízlelőbimbó tanúi lehetünk. Május-július a Saga Dawa Fesztivál ideje, amikor a tibetiek Buddha születését és megvilágosodását ünneplik egy kis családi piknikkel. Szintén augusztusban ünneplik a Shoto-t, az opera ünnepét. És végül szeptember utolsó hete a Fürdő Hét, amikor a bolygó, Vénusz megjelenik az égen és a lehető legtisztábbá varázsolja a folyók vizét.
Az ősi Tibet
„A tibeti népnek eredete mesés, azt mondják, hogy egy hím majom és egy nődémon közötti nemi közösülés következtében történt volna” – írja 14. dolgozatában Kőrösi Csoma Sándor, aki 1819-ben azért indult gyalog Keletre, hogy valahol Belső-Ázsiában megtalálja a magyarok őshazáját vagy rokonait, ám sorsa az lett, hogy a tibeti nyelvet „fejtse meg” (az első komoly tibeti-angol szótár és az első tibeti nyelvtan az ő munkája), a tibeti buddhizmust, orvoslást stb. fedezze fel a nyugati tudomány számára. Nos, a Csoma által említett népszerű eredetmonda régebbi a buddhizmusnál, amely azonban ezt is a maga képére alakította. Egyik változata szerint Avalokitésvara bodhiszattva, Tibet védőistene maga testesült meg egy majomkirályban, majd egy hegyi boszorkányt feleségül véve három fiút és három lányt nemzett, akik egymással egybekelve benépesítették a pusztás országot. A jó tulajdonságokat, a vörös arcot és a testen lévő szőrzetet a majomkirálytól örökölték az utódok, a szenvedélyeket, a farok hiányát és a hús szeretetét pedig a hegyi boszorkánytól…
Országukat a tibetiek Bod-nak hívják. Kínai neve: Hszicang (Rejtőző ország). Az óriási tibeti fennsíkot minden oldalról nehezen áthatolható hegyek övezik, délen és délnyugaton a Himalája. Itt ered a Brahmaputra (tibeti neve: Cangpo), az Indus, a Gangesz, az Indokínát átszelő Mekong, a legnagyobb kínai folyó, a Jangce. A Kínai Népköztársasághoz tartozó Tibeti Autonóm Terület 1,2 millió négyzetkilométer, de tibetiek lakják Kína Szecsuan és Csinghaj tartományának jelentős területeit, s élnek Jünnanban, sőt Kanszúban is. Találhatók tibetiek Észak-Indiában, Nepálban, Szikimben, Bhután pedig kifejezetten tibeti etnikumú állam – így értendő a 2,5 millió négyzetkilométer nagyságú Tibet. Történelme utoljára kb. ezer éve volt közös.
Az első „igazi” király (cenpo) a hagyomány szerint Lha égisten fiaként az égből ereszkedett alá létrán, s Nyátri-cenpónak hívták. Működésének a legendák által feltételezett időszakából (az 5. század eleje-közepe) fennmaradt kínai források beszámolnak valakiről, aki sikeres kísérletet tett néhány tibeti törzs egyesítésére. Ezt a Lha („ég”) istentől kapott mitikus erővel vitte végbe, és küzdött meg egyszersmind az országát sújtó „hat szerencsétlenséggel”, amelyek között a külső ellenség és a belső gyűlölség mellett ott található a vadjak is. A Nyátri-cenpo alapította jarlungi dinasztia a hagyomány szerint 32 királyt adott Tibetnek. A trónt eleinte a legkisebb fiú örökölte, később az elsőszülött. A király legfőbb kötelezettsége az volt, hogy szellemileg ép, fizikailag erős legyen. (Trónra lépésekor le kellett győznie egy jakot, ami lehetett jelképes szertartás, de lehetett valódi viadal is.) Felügyelte a bon papokat, és ellenőrizte a szokások betartását, amolyan közvetítő volt a szellemek-démonok-istenségek világa és a közösség között.
A bon
A tibetiek ősi, buddhizmus előtti vallása, a bon, kiformálódásának kezdetén az animizmussal és a sámánizmussal volt rokon. A természeti jelenségeket istenek, szellemek, démonok személyesítették meg. Istenvilága volt külön az égnek, a földnek és a földmélynek – e három régiót az égígérő világfa kötötte össze. A földön istene volt minden hegynek, a hegyen minden sziklának, minden fának, folyónak, tónak, rétnek, mezőnek stb. A gondot az okozta, hogy ezek az istenek, szellemek és démonok szinte valamennyien hirtelen haragúak és bosszúállóak voltak, az ember bármihez nyúlt – kivágott egy fát, építőkövekké tört egy sziklát stb. – megtorolták. Az emberek egyetlen napjukat sem tudták úgy eltölteni, hogy meg ne sértsék, magukra ne haragítsák valamelyiket. Aztán nem győzték áldozattal engesztelni őket…
Igen jellemző a számtalan változatban ismert bon mítosz, amely szerint a világ egy kozmikus tojásból keletkezett. Az egyik változat szerint: ahogy ez a kozmikus tojás eltörött, hatalmas héja kívülről a szellemek és élősdiek birodalma lett, belülről pedig 81 gonosz jóslat és 360 rontás lepte el. A tojás fehérje szétömlött a földön, s 404-féle betegség bújt elő belőle, a sárgájából pedig 360 rend gonosz szellem.
Ebben a baljós világban szerencsére az embernek – házának, háza tűzhelyének, magának – szintén megvoltak az istenei vagy szellemei, s ezek funkciója éppen az ő védelme volt. Ám velük is vigyázni kellett, nagyon érzékenyek voltak. Az embernek például mindkét vállára odaképzeltek a tibetiek egy-egy védőszellemet, ezeket azonban el lehetett riasztani, ha az illető egyik vállán döglött rókát, a másikon döglött egeret hajított át valaki. És akkor védtelen maradt. A legenda szerint az egyik cenpót így ölhette meg főminisztere.
A ház szelleme (istene?) máig nagy szerepet játszik az egyszerű tibetiek életében. Disznófejűnek képzelik őt, de emberi testtel, lobogó ruhában. Ez a szellem évszakonként változtatja helyét a házon belül, ajánlatos ezt számon tartani, nehogy akaratlanul is megzavarják a háziak. Ami a tűzhely szellemét illeti, miatta még a katlan kitisztítása is olyan szertartásos lett, amelyre csak a bonpo – bon pap – vállalkozhatott. A nagy munkának nekifogva mindenekelőtt transzba esett, hogy megtalálja a szellem ellen elkövetett bűnök megváltásának módját, majd figyelmesen megvizsgálta a tűzhely minden kiszedett kövét, egyszersmind elpusztítva a közéjük fészkelt rovarokat. A gazdaasszonynak közben arra kellett ügyelnie, nehogy véletlenül hajszál vagy rongydarab kerüljön a katlanba, mert annak gonosz következményei lehettek, akárcsak a víz tűzbe löttyintésének.
A modern Tibet
A modern Tibet története világszerte ismert: 1950-ben, egy 1720-as tibeti kérelemre hivatkozva, amikoris a tibetiek a mongolok elleni védelem miatt a kínaiak „védelmét” kérték, a Kínai Hadsereg elfoglalta Közép Tibetet. A világ tehetetlenül figyelt. Az Un-hez benyújtott kérelem is hatástalan maradt. Egyedül Al Salvador ítélte el az agresszor Kínát. A következő évben a tibetiek aláírtak egy 17 pontos egyezményt, mely Kínának vetette alá országukat.
1959. március 10-én Lhaszában hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy tüntessen a kínai megszállás ellen. Egy héttel később provokátorok két gránátot dobtak a Dalai Láma palotájára, aki kíséretével együtt titokban, még aznap éjjel jakháton elindul Norbulingkából az indiai Asszam felé. Március 20-án a kínai Központi Bizottság utasításba adta tibeti kerületi katonai parancsnokságának a lázadás elfojtását. Március 22-ére virradóra a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta Lhaszát. Március 28-án Lhasza város tanácsa azonnali hatállyal feloszlatta a helyi tibeti kormányt
Június 20-án a Dalai Láma sajtókonferenciát tartott, ahol elutasította a tibetiek által 1951-ben erőszak hatására aláírt 17 pontos egyezményt, amely egyezményt a kínaiak ráadásul többször meg is szegtek. Év végére Ácsárja Kripalmi vezetésével megalakult a tibeti menekültek segítésére a Központi Segély Bizottság, amely Dharamszalában jelöli ki a tibetiek végleges lakóhelyét. Kezdetben szörnyű körülmények uralkodnak a táborban, sok tibeti hal meg a meleg éghajlat miatt.
1959-ben az ENSZ határozatban felszólítja Kínát az emberi jogok tiszteletben tartására, beleértve a tibeti nép önrendelkezési jogát is. A CIA titkos támogatást nyújt a tibeti gerilláknak, akik Őszentségével ellentétben nem békés úton kívánják megoldani a tibeti problémát.
1960-ban a kínai kormány elkezdte az etnikai tisztogatást, és a szocialista típusú földreformot Tibetben. A városokban megindul a kínai mintára épülő lakótelepek és környezetszennyező gyárak építése. 1966-ban Kínában elkezdődött a kulturális forradalom, amelynek szellemében intenzívvé válik a kolostorok lerombolása, és a szent könyvek égetése. Ennek eredményeképpen a több ezer tibeti kolostorból mindössze néhány maradt meg épen. Augusztus végén a Vörös Hadsereg több tízezer katonája bevonult Lhaszába, és hatalmas pusztítást végzett.
A kulturális forradalom következtében a tibeti nyelvet kizárólag vallási nyelvként kezdte kezelni a kínai irányítás, a tibeti irodalom- és nyelvkönyveket betiltották, helyükbe Mao tanításai kerültek. A forradalom jelszava a tibeti oktatásban (és Kelet-Turkesztánban is) a teljes "elkínaiasítás". A tanulókba azt sulykolták, hogy a tibeti vallás csak "vak hit", a tibeti szokások "babonák", a tibeti nyelv pedig elmaradott, és korunkban teljesen használhatatlan. Mindezen hatások eredményeként egy egész tibeti nemzedék nő fel úgy, hogy nem ismeri népe kultúráját, hagyományát és történelmét. Hamarosan megindult Tibet szocialista átszervezése, melynek végrehajtására a helyi lakossághoz képest jelentős számú han kínai kádert telepítezzek a tibeti területekre.
A modernizáció következtében rendszeressé válik az éhínség a tibetiek között. Megindulnak a nagy útépítések, amelyek fő célja, a jelentősebb tibeti városok összekapcsolása az anyaországgal. A nagy szocialista építkezéseken, például a lhaszai Ngacshen vízierőmű építésénél az agyondolgoztatott tibeti munkások tömegesen halnak meg. A kínaiak egyre több börtönt és fogolytábort létesítenek Tibetben, ahol a kegyetlen bánásmód miatt a rabok nagy többsége meghal.
1977-ben, Mao halála után, Li Hszien-nien beismerte a kulturális forradalom kudarcát. Ezután a kínai elnök egy békülékeny hangú nyilatkozatot adott ki Tibettel kapcsolatosan, amelyben kijelentette, hogy üdvözölné, ha a Dalai Láma és a többi menekült visszatérne Kínába. Hua Kuo-feng szorgalmazta a tibeti hagyományok visszaállítását is.
Teng Hsziao-ping elnök a sajátos tibeti körülményeknek megfelelő gyakorlatiasabb gazdaságpolitikát kezdeményezett, amelybe bizonyos mértékig bevonta a helyi lakosság képviselőit is. A termelőszövetkezeteket felszámolták, de a közigazgatást kínai mintára szervezték át.
1979-ben Teng Hsziao-ping elindította a posztmaoista liberális reformokat Kínában és így Tibetben is. Teng Hsziao-ping Pekingbe hívta Gyalo Thondupot, a Dalai Láma idősebb fivérét, és tudomására hozza, hogy Tibet teljes függetlenségéről szó sem lehet, ellenben minden másról hajlandó tárgyalni. A gazdasági és kulturális liberalizáció feléleszti Tibetben a vallásos és kulturális életet, valamint a nacionalista mozgalmakat. A liberalizációs folyamat részeként nagyobb teret kap a vallásgyakorlat, ez a látszólagos lehetőség azonban csak a felszínt érinti. Engedélyezik néhány nagy múltú templom felújítását, de a buddhizmus eszméinek tanítását továbbra is korlátozzák. A nyitás következményeként ezután Tibet gyakrabban jelenik meg a világpolitikában. 96-tól ez a folyamat sajnos megszakad és ismét a kemény kéz politikája kerül előtérbe Kína részéről: 1997-ben Kína kampányt indít Tibet kulturális önállósága és gazdasági fejlődése ellen. Októberben a kínai amerikai csúcstalálkozón Clinton elnök igyekszik nyomást gyakorolni Csiang Cö-minre, hogy folytassa a tárgyalásokat a Dalai Lámával. A tibeti probléma felerősödése a kínai amerikai viszonylatban jelentősen befolyásolja a kínai tibeti viszonyt.
A XIV: Dalai Láma rendületlenül harcol az elnyomás ellen: a diplomácia fegyverével. Mára nemzetközi elek lett és Tibet felszabadítása pedig közös ügyünk.
Tibetet 1984-ben nyitották meg újra az utazó nagyközönségnek. 87-ben egy Lhasai tibeti lázadást követően csak szervezett csoportok számára volt elérhető, de a határokat újra megnyitották 92-ben. Persze Tibetben utazgatni ma sem egyszerű: egy halom engedély kell hozzá. A kínai kormány mindent elkövet, hogy a lehető legtöbb bőr nyúzza le a turistákról, persze azok megtartása mellett. Érdemes ezeket az apró kellemetlenségeket leküzdeni és ebbe a spirituálisan és természeti látnivalókban egyaránt gazdag országba ellátogatni.
Tetszett a cikk?



