A modern kínai irodalom egy hatalmas kaleidoszkóp, mely színvilágával és változatosságával magával ragadja az olvasót. Sablonok helyett szabadon szárnyal a fantázia és a szó.

A kínai irodalom sorsa a század ötvenes éveitől harminc esztendőn át keserves. Az ötvenes évek derekától kezdve valamennyi egyéni hangot elfojtanak, előbb vagy utóbb mindenki megjárja az átnevelő táborokat. Ma már a kínai irodalomtörténészek is elismerik, hogy virágirodalmi (vagy egyáltalán: irodalmi) mércével mérve a nyolcvanas évekig nem születhettek jelentős művek, ha igen, meg nem jelenhettek.

A hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején újjászülető irodalomban az alapmotívum: az elmúlt évek szenvedései. A „sebek irodalmából” is egész kötetnyit lehetne válogatni. Szinte valamennyi írás megdöbbentő történetet tár fel, de nagyon különböző stílusban és egyenetlen színvonalon. Többségük tényszerű, realista írás, mint Zhang Xianliangé, vannak tébolyt és vad látomásokat idéző, szürrealista művek, riportszerűen pergő novella, mint Lin Jinlané, van, aki a klasszikus irodalom tömör stílusát választja, mint az idős Sun Yunfu, vagy fantáziavilágot teremt, mint Zong Pu. De a kínai irodalom megújulása, modern fordulata még ezután következik. A fentebb említett írók még „e parton maradtak”, miként például az erőteljes hangú, tehetséges Feng Jicai is.

HarmoNet tipp: Meddig ér a kínai császár keze?>>>

Mit jelent e modernség?
Ismét utánzást, mint a század első harmadában? Ilyen is akad, de az igazi tehetségek olyan árnyalatokat kevernek palettájukon a világirodalom stílustárában talált színekből, persze a titkos receptúrák szerinti, családi hagyományban őrzött kínai festékfőzeteket sem hagyva ki, amilyet másutt nem találhatunk. A modern elbeszélések most otthon, Kínában tűnnek idegennek. Mert amit megfogalmaznak, nem egyértelmű, fekete-fehér igazság-hamisság. Mert felborítják az idő folyamatosságát, vágásokkal élnek, mint a film. Mert olykor frivol a hangjuk, befejezetlen, furcsa szórendű mondatok ékelődnek szövegükbe. Mert zaklatóan befejezetlenek.

A Nobel-díjas Gao Xingjian, vagy Bei Dao és A Cheng modernségükkel kihívják a többé-kevésbé vaskalapos otthoni kritikusok haragját, és jó ideig csak Európában-Amerikában ismerik el törekvéseiket, mindannyian emigrálni kényszerültek. Nyomunkban otthon a fiatalok – Yu Hua, Su Tong, Jia Pingwa – még modernebb hangot ütnek meg, bizarr képeik, nyelvi leleményeik másként, mint kínaiul nem születhettek volna meg, és nem hasonlítanak nyugati írókra, ha olykor Kafka, Borges vagy García Marqués hatását emlegetik is írásaikkal kapcsolatban.

Mágikus realizmus helyett színes kaleidoszkóp
Lehet, hogy senki nem tudja jellemezni a „kínai modernséget”, lehet, hogy a huszadik századi kínai irodalom nem hozott létre olyan egyértelműen sajátos irányzatot, mint Latin-Amerikában a mágikus realizmus. Úgy vélem, hatalmas kaleidoszkóp a modern kínai irodalom, nincsenek közmegegyezésen alapuló sablonok, mindenki „másként” akar írni, és ez a színesség mindenképpen új vonás a kínai irodalomtörténetben: régi korokban és még a huszadik század elején is a formai sablonok többé-kevésbé kötelezőek voltak, azokat lehetett egyéni módon, tökéletes formakészséggel kitölteni. Éppen ezért a kiemelkedő vagy sikeres alkotások ma is sok utánzót vonzanak. De minden éppen megteremtett forma újra leomlik, mint a régi városok régi házsorai az újkori építési lázban.

Az amerikai-kínai, taiwani, hongkongi irodalmat e válogatásban négy író képviseli: Bai Xianyong, San Mao, Xi Xi és Song Mu, csak fölvillantva a Kínán kívüli irodalom. Kérdezhetné valaki: Ma Yuan, a kínai avantgárd jeles írója miként kerül a válogatás legvégére? Erre csak szubjektív és talányos választ adhatok: mert a Kóbor lélek a legnyugatibb vidéken, Tibetben kóborol.

Huszadik századi kínai novellák
A fordítások – egyetlen (hongkongi) novella kivételével – mind kínai eredetiből készültek. Itt mondok külön köszönetet Major Kornéliának, az ELTE Kínai és Kelet-Ázsiai Tanszéke könyvtárosának a válogatásban nyújtott segítségéért, és több nehezen hozzáférhető kínai szöveg megszerzéséért. A fordítók – a magyar sinológia legidősebb, közép- és legfiatalabb nemzedékének tagjai – remélik, hogy hűségesebb és az eredeti ízeit jobban visszaadó átköltéseket sikerült létrehozniuk, mint a közvetítő nyelvekből készült fordítások.

A kötetben a kínai neveket a nemzetközileg ma már legszélesebben elfogadott pinyin átírásban adtuk meg. Pontos kiejtési útmutatóra talán nincsen szükség, hiszen a szótagok zenei lejtése semmiképp sem adható vissza magyarul. Tájékoztatásul a magyartól leginkább eltérő hangok ejtése: j ~ ty; q ~ tyh; zh ~ dzs; ch ~ csh; s ~ sz; sh ~ s.

A cikk első része itt olvasható>>>

Kalmár Éva,
a Huszadik századi kínai novellák kötet szerkesztője, fordítója

HarmoNet könyvajánló: Huszadik századi kínai novellák>>>

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.