Otthon, mezítláb
Bareswarival a törpe-pap kalandozó szaduval (az anyagi világtól közel teljesen megszabadult szent ember, aki tudatában van annak, hogy milyen közel van istenhez) Choptaban, egy apró faluban találkoztam. Fejét mindenhol szőr borította, néhány lepellel, egy tarisznyával és egy takaros harci bárddal járta a világot. Közösen jutottunk fel a háromezer ötszáz méter magasan fekvő tungnáthi templomba, ahol a lenyugvó Nap fogadott.
Másnap pirkadatkor egyedül, mezítláb vágtam neki a csúcsnak deres köveken és hófoltokon. Talán egy-két óra alatt értem el a négyezer feletti csúcsot, útközben egy Shiva mantrát ismételgetve.

Korábban már hallottam történeteket yogikról, buddhista szerzetesekről, akik a tudat olyan magas szintjén állnak, hogy akár bátran rohangálhatnak mezítláb a hóban. A tungnáthi tapasztalat bebizonyította számomra, hogy nem szükséges a tudat kimerítő ismerete, ahhoz, hogy testileg hihetetlen dolgokat hajtsunk végre. Elégséges az, ha elménket gondolatmentes állapotba hozzuk, és teljesen tökéletesen az ezredmásodpercnyi pillanatban létezünk, folyamatosan.
A csúcsra érve a pillanat mámorában, még további két órát meditálhattam a huzatos hegytetőn a felkelő Nap által megvilágított, hat-hét ezres hegycsúcsok gyűrűjében.
Együtt az úton…
A csúcsról visszatérve ismét találkoztam Baressal, és mivel határozottan megvolt a jó kapcsolat közöttünk, együtt folytattuk utunk. Társam jól ismerte a Himaláját. Megmutatta melyek a varázsnövények, melyik ad erőt, melyik frissít, melyik szünteti meg a tüdő forróságérzetét a meredek emelkedőn. Leginkább arra volt büszke, hogy ha a havat melegíti víz lesz belőle. Nem tudom, hogy magától jött-e rá halmazállapot-változtató képességére, vagy valaki elárulta neki, mindenesetre határtalan örömöt talált a mocskos hóolvadék teába integrálásában.
Teltek a napok. Mezítláb csatangoltunk virágos napfényréteken, őserdőkön át, nem túl sokat időzve egy helyen, hogy odaérjünk a Kedarnáthi templom (A Gangesz egyik forrása, full szent hely) nyitóbulijára.
Bares szerint Shiva küldött, ezt általában megosztotta azokkal, akikkel útközben találkoztunk. Ráadásul ezzel mindenki egyet is értett. Ez a tény már önmagában azt jelentette, hogy szent vagyok, amire igyekeztem rágyúrni. Ezen felül mindenfele hőstörténeteket zengett rólam, hogy hogyan vágtam agyon tizenkét medvét egyetlen vonócsapással, és hasonlók. (A cikk nem ért véget. Lapozzon tovább!)
Hegedű, bot és tarisznya
Bakancsom még Olaszországban vettem negyven euróért, ám most csak egy kiló plusz terhet láttam benne, így elajándékoztam (egész Indián végigcipeltem, hogy majd jó lesz a hegyekben trekkingelni...egyszer sem volt rajtam) Elment az útikönyv, mely mankó volt az első hetekben, ám később a mankó lassította a járást. Ruhák, piperecuccok, kacatok. Az utolsó száz kilométerre már csak hegedűm, botjaim, tarisznyám és egy jó meleg plédet vittem. Két hétig nem érintettem pénzt. Jézus mondott valamit, ha elereszted minden vagyonod, akkor halálod után a paradicsomba jutsz. Ez zöldség, de tény, ha nincs semmid, akkor veszed igazán észre a varázslatot. A világon minden, amire szükséged van, jönni fog hozzád.
A guruskodás
Két hét közös kalandozás után, megromlott a lelki összhang Baresszal. Egyre inkább guruskodott, én pedig nem akartam, hogy egy szellemi vezető terelgessen, amikor direkt kapcsolatom van a varázslattal, ami átjár. Igaz ugyan, hogy Bares is része volt a varázslatnak, de korántsem egyszemélyben testesítette meg azt. Mindenki saját maga mestere…

Fájdalomszörny, az útitárs
Az utolsó tizennégy kilométert két nap alatt tettem meg. Bíztam benne, hogy Kedarnathban majd a nagy kincs fogad, vagy legalább is egy királylány, akit jól lesmárolhatok, amíg nem jön a sárkány.
Ám semmi érdekes nem volt ott, ritka levegő és hideg, sőt fájdalom-szörnyem vittem magammal bal lábamban. A három nappal ezelőtti, forró aszfalton megtett hetven kilométer ismeretlen fájdalmat hagyott sarkamban. A kalandozó palackba zárt sárkányt visz magával az üres sárkánybarlangba, ahol kiengedi azt, a sárkány pedig könnyű szerrel végez az úttól megfáradt kalandozóval. Hát valahogy így nézett ki az én szürrealista fantazim.
Az utam legnehezebb része vette kezdetet...
Nyugat Himalaya
2006 április-május
Goldi
Indiai vándorunk útja hamarosan folytatódik!
Strandpapucsban Indiában >>
Kannabiszos, fapados szafari >>
Karmasofőrök Indiában>>
Ha kíváncsi vagy Goldira és előadóművészetére, kattints ide >>



