Közöltem vele, hogy pihennék egy kicsit, mire ő azt mondta, hogy rendben, akkor egy óra múlva indulunk.
A szafarik változó árúak, napi négy-öt ezernél kezdődnek (teljes ellátás, sátor, turmixgép, légkondis teve), a luxusosztály ezernél végződik. Az olcsóbb hotelek öt-hatszáz rupi körül ajánlanak, miként a hoteltulajdonosom is tette. Jó kapcsolattal napi három-négyszázért már neki lehet vágni a sivatagnak szervező irodán keresztül. Én a teveszafarim a buszpályaudvaron szereztem száz rupiért.
Tevesofőrök táppénzen
Először több napra akartam menni, de valahogy nem jött össze. Az első tevesofőrnek Shiva bulira kellett mennie, a másodiknak hirtelen megbetegedett a testvére a szomszéd faluban, a harmadik fején hatalmas kötéssel állított be, mondván leesett a tevéről, nem sokkal az előtt, hogy indultunk volna. Még egy hét és pusztán szafari-szándékkal lenullázom Jaisalmer teljes tevesofőr állományát. Végül Shrirang, az ötven körüli férfi lett a vezetőm az ismeretlen világban.
Lassan tevegelve
Forró szomjas délután egy dupla bhang lassi után vágtunk neki ketten két tevével. Először Jaislamer népes utcáin haladtunk. Rendkívül nyeregben éreztem magam, már csak egy visszacsapó íj hiányzott a kezembe, hogy hátrafordulván lenyilazzam a mögöttem összeverődött vérszomjas kolduscsapatot, pusztán csak a magyar népszokások ápolása miatt. Erre azonban nem volt szükség, mert rövidesen néptelen utcákon ballagtunk, ezután ipari terület következett, majd kiértünk a városból; de továbbra is aszfalton, két kőkerítés közé zárva haladtunk előre.

Végül is ez egy olcsó szafari, Shrirang pedig megígérte, hogy elvisz a homokdűnékhez- nyugtatgattam magam. Fél óra múlva letértünk az aszfaltról, és az egyik városi szeméttelepen vágtunk keresztül plasztikhulladék-dombok között. Ezután az egyik helyi szélfarm kellemesen döngicsélő magasfeszültségű elektromosvezeték-hálózata alatt araszoltunk tovább. (Folytatódik! Kattints a következő oldalra.)
A homokhegy titka
Alighogy kiértünk az acéloszlop erdőből, egy elhordott tetejű apró dombhoz értünk, korábban kőbánya lehetett. Itt vezetőm megállt, majd rámutatott egy homokkupacra és ennyit mondott :
- Homokhegy.
Annak idején, óvodás koromban építettem rendkívül hasonlókat kicsi sárga lapáttal a homokozó sarkában.
-Melyik az?- kérdeztem pusztán a miheztartás végett.
- A homokos. Mulass jól!- válaszolt lassan és tagoltan.
Követve az utasítást a buckára mentem, és elkezdtem jól mulatni. Hegedűmből elsőként a „Mint a mókus fenn a fán” című örökzöld kedvderítő nóta bukott elő. Ezután felemeltem a fejem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy Shrirang, akit ezután csak David Desertfieldnek hívtam, nyomtalanul eltűnt. Nem tudom hogyan csinálta, mert semmilyen nagyobb tereptárgy nem volt a közelben.
Fapados szafarim végállomása
A sivatag egy kedves gyerekkori játékra emlékeztet, ahol a homok a ház, amin nyugodtan lehet mászkálni. A köves-bokros részeken laknak a skorpiók és a kobrák, akik ha elkapnak, kiestél a játékból. A nagy homokdűnék mezítláb is teljesen nyugisak, ott aludni is lehet.
Miként tettem pár napja teliholdkor, amikor kibuszoztam egy negyven kilométerre délkeletre fekvő faluba, ahol az igazi homoksivatag kezdődik. Már esteledett, amikor felmásztam egy harminc méter magas dűnére. Éjszaka a telihold ismeretlen fénye ragyogta be a földöntúli tájat. Egy pisszenés sem hallatszott. Elővettem hegedűm, hogy belekezdjek egy hajnalig tartó duettba a tökéletes csenddel.
A koncert vége
Desertfield váratlanul bukkant elő hátán egy köteg rőzsével. Mivel a terület nem volt biztonságos éjszakai alvásra, ezt önfeledt kurjongatásokkal nyugtáztam. Alighanem egy ágyut is örömmel elsütöttem volna, pusztán boldogsághányadosom kifejezéseképpen, de az pont nem volt nálam.
A városba már sietős léptekkel tevegeltünk vissza.
Jasailmer, Rajasthan India nyugati széle, 40kmre a pakisztáni határtól
2006 április
Goldi
Indiai vándorunk sorozata jövő héten folytatódik...
| Az indiai utazás első részét itt olvashatod >> |
| Ha kíváncsi vagy Goldira és előadóművészetére, kattints ide >> |



