Csak egy féldeci pálinkát nekem, és férfi nem marad szárazon! Minden bizonnyal pálinka nélkül is ugyanolyan lennék, de a belém nevelt "jó ízlés" nem engedi meg, hogy elég gátlástalan legyek. Egy fél pohár pálinkától viszont úgy eltűnik minden gátlásom, mintha soha nem nevelt volna senki.

Diópálinka, almapálinka, cseresznye, barack, szilva, barátnőnk mindet szereti, s ha megkérdezem, miért, azt feleli, mert mindnek más az íze. Jól esik ebéd előtt, mert étvágyat csinál; és ebéd után, mert jobban megemészti az ember a zsíros falatokat.

Néhány éve még a szülészeti osztályokra is behozták az anyósok, anyák a szülő mamáknak a kis pálinkás üveget, hogy megkönnyítsék a legnehezebb perceket. Tudta az orvos, a nővér, de vizesüvegnek „nézték”, mindenki úgy könnyít a fájdalmán, ahogy tud, csak ne legyen belőle botrány. Nem is volt botrány, mert vigyáztak egymásra az asszonyok, összetartottak.

Orvosság a lapos üvegben

Az alkohol fertőtlenítő hatását kihasználva a fertőzött, gyulladásos felületre tették borogatásként. Leginkább a kifövő pálinka „rézelejét” használták, melynek szeszfoka – így hatásfoka – az átlagosnál jóval nagyobb volt. Sokan a fájós reumás lábukat, karjukat kenegették rézelejével, trombózis, érszűkület ellen is használták.

Igen jó szer volt a pálinka a fogfájás ellen, le nem nyelve a fájós fog felett tartva (azért ki nem köpte senki utána). Foghúzás után öblögetésre is javallták.

Belsőleg, gyomorrontás, hasmenés („fosás”) ellen is jó volt, úgymond a pangó gyomornak is használt, a fertőzött beleket átmosta.

Fiatal asszonyok, lányok menstruációs hasfájás első, második napján előszeretettel fordulnak a kupica felé. Egy-két pohárka után akár hosszú hegymászásra is elindulhat a hölgy.

Hogyan készül a finom nedű?

Amerre járunk Európában a gyümölcsöskertek lehullott termése összegyűjtve, s kis kamrák főzőüstjében párologtatva ontja hívogató illatát, hogy az arra járók kedvet kapjanak betérni egy pohárkára. Az édes, mámorító hatású italt eleinte az istenek ajándékának képzelték.

A szesz lepárlással való elválasztása és töményítése csak évezredekkel az alkoholos erjedés megismerése után vált lehetővé. A VII. és XI. század között élő arab tudósok fejlesztették ki a mai értelemben ismert desztillációt. A desztilláció a destillare – azaz kicsepegni latin szóból, az olasz alkimistáktól származik, s arra utal, hogy a hűtőben az alkohol cseppképződés közben kondenzál.

Az alkohol elnevezés az arab al-kukul szóból származik, ami finom port jelent, és a szesszel nem hozható gyakorlati összefüggésbe. Az alkohol elnevezést Paracelsus (1493-1541) filozófus és orvos használta először, majd később 1786-ban Lavoisier nyomán vált közismertté.

Magyarországon a pálinkáról 1772-ben tesznek először említést. Maga a pálinka szó a XVII. században felbukkanó szlovák jövevényszó, ott az „égetni” ige származéka. Más források szerint már a XVI. századtól vannak adatok arra vonatkozóan, hogy fellendült a pálinkafőzés és az ecetgyártás is a Tisza és mellékfolyóinak mentén.

A cefre helye

A megtermett szilvát tárolni is kellett a főzetésig. Tárolóedények kapcsán hordókról és kádakról olvashatunk. A hordók űrmértékéül a „göntzi” szolgált. Egy göntzi hordó 136 litert tett ki. A szilvát fahordókba tették, a vas- vagy bádoghordó csak a 30-as években jött divatba.

 A legutóbbi években már műanyaghordóba is teszik a cefrét, igaz csak végszükségletből, idegenkedve. Úgy tartják, a műanyagíz beleívódik a cefrébe, s a pálinka aromáján ez kiütközik. A cefre általában 2-től 4 hónapig ért. Az érést nagyban befolyásolja a cukorfok, a tárolási körülmények és az időjárás. Ha leért a szilva augusztus végén, szeptember derekán, volt, aki beletett egy kis élesztőt, meg hulladékcukrot. Ez az eljárás az erjedés gyorsaságát, és a szeszfok növelését szolgálta. Főleg az élesztővel kellett óvatosan bánni, mert ennek az íze, ha nem ügyeltek a kellő mennyiségre, a főzés után a pálinka ízén nagyon „előjött”, émelyítő mellékízt kapott.

Demizsonok, ünnepi alkalmak

A kifőzött pálinkát az átmosott kisebb hordókban, fonott korsókban – azaz demizsonokban – hazaszállították. Otthon hűvösebb helyen, spájzban, kamrában, pincében tárolták. Akinek kevesebb volt a literes, ötliteres üvegekbe kiporciózta.

Kóstolót senkinek sem vittek kimondottan ebből a célból, hanem megvártak valami alkalmat, például keresztelőt, esküvőt, névnapot – ennek ürügyén vittek egy féllitert-litert a pálinkából. De ezt is csak a közelebbi rokonoknak vagy igen jó barátoknak.

Az ünnepek vidámítója

A pálinka fogyasztása egyénileg vagy társaságban történt. Egyéni fogyasztásnál a gazda reggelente, munkába menet, vagy hogy jobban essen a reggeli – megivott egy kupicával. Kocsmában pálinkát ritkán ittak egyedül, hiszen mindenkinek volt otthon. Oda csak a társaság kedvéért vagy erről-arról érdeklődni tértek be. Megvetették az olyan embert, aki a kocsmában lerészegedett, részegségig itta magát. „Rongyember” volt az ilyen jelzője.

Sokkal inkább jellemzőek a társaságban, bizonyos ünnepekkel kapcsolatos, avagy megkülönböztetett alkalmakhoz kötődő ivási szokások. Ennek legelemibb formája a vendég kínálása. Hacsak nem vadidegen volt az illető, házaló, kucséber, kéregető cigány – minden esetben behívták a lakásba, s leültették. Nem az asztalhoz, hanem a fal mellett álló székre vagy lócára. A vendégnek illett dicsérni az italt, s a gazda egészségére ürítenie azt. A koccintás már közvetlenebb kapcsolatra utalt. Általánosabb volt a naptári ünnepekhez vagy különleges alkalmakhoz köthető italfogyasztás.

Névnapkor is csak a jó barátok, rokonok, szomszédok köszöntötték fel az ünnepeltet. Ekkor egy-egy féldecivel kívántak neki minden jót. A köszöntők ezek voltak: „Isten áldjon meg! Egészségünkre! Jó egészséget! Száz év múlva is találkozzunk! A gazda egészségére! Igyunk pajtás! Isten-Isten!”

Hogyan készítheted el a mézes pálinkát? Itt elolvashatod!>>

Dobosy Ildikó

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.