Azok a kulturális és természeti értékek, melyek különös jelentőséggel bírnak az emberiség szempontjából, és amelyek megóvása államközi együttműködést érdemel, felkerülnek az UNESCO Világörökség-listára. Európában különösen sok a Világörökség-listára felvett természeti terület, hazánkban Budapest, Hollókő, Aggtelek, Pannonhalma és a Hortobágy a megvédendő területekhez tartozik.

A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv részét képező Regionális Operatív Program támogatásával a Hortobágyi Nemzeti Park fejlesztései között központi szerepet betöltő és régen várt beruházás valósul meg a Hortobágyi Látogatóközpont létrejöttével. A nemzeti park bemutató-épülete 2006 tavaszán nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
A Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben egy új, madármegfigyelő toronnyal, tájékoztatótáblákkal és fedett pihenőhelyekkel felszerelt bemutatóösvény (Csapó-tanyai) kialakítását tervezik.
Madarak
A hortobágyi halastavak közelében már a hajnali sötétben vadlibagágogás veri fel a csendet. Öt-hatszáz daru még várakozik, nem indult el nappali találkozóhelyére, a vízen vadkacsák gunnyasztnak. A darvak egymást krúgatva szólongatják, ha egy lemarad közülük, a többiek bíztatják indulásra.
Eközben a rétisas csak arra vár, hogy a lemaradt madár egyedül maradjon, könyörtelenül lecsap, mint egy lövedék. Egy libacsapat – vannak vagy nyolcvanan – a száradó növényzetet csipkedi. Homlokuk fölé húzódik fehér hókájuk. A kis lilik nálunk nem fészkelő északi madárfaj, a veszélyeztetett fajták közé tartozik, európai állományuk egyre csökken.
Szálkahalmon túl a ritka fehérszárnyú szerkőket (képünkön) láthatjuk az út felett repülni. Sziki pacsirták, ugartyúkok, nagy póling, batla és kis kárókatona és a parti madarak sokasága fogad.
A lecsapolt halastavon egy nászruhás terekcankó hívja fel magára a figyelmet. Csőre kissé felfelé görbül a gulipánéhoz hasonlóan. Tőlünk északra fészkel, ritkán látni magyar földön.
A Hortobágynak mindig ugyanazon a részén száll meg a keletről érkező halászsirály. Télen sarkantyús sármánnyal, hósármánnyal is találkozhatunk, ha szerencsénk van. A rózsaseregély keleti elterjedésű faj, néha inváziószerűen jelenik meg nálunk, pásztorként követi a nyájat, a gulyát. A májusi cseresznyéért élnek-halnak.
A vörösnyakú lúd északnyugat Szibériában fészkel, a lilikek csapataiban elvegyülnek. Sajnos hazájában, a Kaszpi-tenger mellett számára kedvezőtlen környezeti változások történnek.
A Hortobágynak is volt szomorú korszaka, mely emberre, madárra egyaránt keserves időket hozott. Az ötvenes években demarkációs vonallal, kerítéssel, kutyákkal, őrökkel őrizték a Hortobágyon az ország minden területéről elhurcolt „politikai rabokat” . Rákosi Mátyás orosz példára gulágot akart létrehozni, és rizst, gyapotot termelni Micsurin-módra.
"Úgy határoztunk, hogy hozzon
A mező is jó termést ..."
Úgy képzelték, hogyha az előzőleg kirabolt, elhurcolt családokat birkahodályban a Hortobágyon helyezik el, attól az időjárás megváltozik, s a növények új életformát vesznek fel. Ami Kínában, Indiában szárba szökken, azt a 47. szélességi körön is termelni tudják, ha korbáccsal kényszerítik a földművest.
Túl sokat nem gondolkoztak, hiszen annak a korszaknak a vezetői szinte valamennyien új munkakört végeztek. Nemesek, katonatisztek csákányozták a földet, vasutasból miniszter lett, kiskereskedőből gyárigazgató, megfelelő mennyiségű fiatal fiút besoroztak az ÁVO-ba, hogy ők kényszerítsék a parasztokat és grófkisasszonyokat közös gazdálkodásra. Minthogy családokat hurcoltak el, öreget, kisgyerekeket se kíméltek, elképzelhető, milyen munkát végeztek a kényszermunkások éhezve, fázva, botok által kényszerítve.
Sokan közülük holttestükkel mérgezték a kutak vizét, minthogy azonban más víz nem volt, ugyanabból a kútból kellett vizet meríteni iváshoz, főzéshez. Hortobágy neve 1950-től 53-ig az életfogytig tartó rabság szimbóluma lett.
Vasúti sínekből hegesztett kereszt-emlékmű (képünkön) áll egy ideje a hortobágyi kilenclikú híd nyugati oldalán. Azokra emlékeztet, akiket marhavagonokba zárva szállítottak a halálba vivő síneken a hortobágyi kényszermunkatáborokba 1950 és 1953 között. A kereszt soha nem a bosszú jele: a kereszt a megfeszített szenvedés, egyben a megbocsájtás reményét hirdeti azoknak - látványa ezt a lelki-szellemi üzenetet hordozza-hirdeti a Hortobágyon is -, akik a szenvedésért hajlandók megbocsájtani, ha a szenvedések okozói legalább elismerik embertársaik, a nemzet ellen elkövetett bűneiket, s utólagos ideológiával nem kívánják letagadni vagy lekicsinyelni a második világháború után a magyarság ellen elkövetett holokausztot.
Dobosy Ildikó



