Egy este az öreg indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta:
„Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit."
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted."
A történet tanulásga most a számunkra csak annyi, hogy a "probléma" nélküled, vagyis anélkül, hogy figyelmeddel etetnéd és fenntartanád, magától szinte azonnal meghalna, akkor az nem valódi. Akkor az egy műbalhé.
Az igazi probléma csak az amely nem oldódik meg magától, ahol ha nem szentelsz figyelmet a megoldásnak, a probléma ott marad, romlik, húzódik.
A történet tanulásga most a számunkra csak annyi, hogy a "probléma" nélküled, vagyis anélkül, hogy figyelmeddel etetnéd és fenntartanád, magától szinte azonnal meghalna, akkor az nem valódi. Akkor az egy műbalhé.
Az igazi probléma csak az amely nem oldódik meg magától, ahol ha nem szentelsz figyelmet a megoldásnak, a probléma ott marad, romlik, húzódik.

Jól nézzük meg mindig, minek adunk figyelmet, mi az amire erőfeszítésünket forítjuk. Foglalkozzunk valódi problémákkal, s ha tudunk, akkor foglalkozzunk velük építő módon. Úgy, hogy ne ártsunk azoknak akik nem akartak ártani. Úgy, hogy a hibás elítélése után maradjon még mód, erő és energia arra, hogy az egész ügy morális tanulásga is átmenjen a közösség, a társadalom tudatába - mert anélkül mit sem ért a dolog. Nem baj, ha nem azonnal, sőt az sem baj, ha évek alatt megy át. Csak hogy az egész ne legyen hiábavaló.
Rengeteg ilyen műbalhét volt alkalmam megfigyelni a szűkebb és tágabb környezetemben. Kicsi, családi szinteken épp úgy, mint közösségi és társadalmi szinteken. Gyakran a (mű)balhézó csak annyit vár, hogy valaki végre adjon igazat neki, vagy hogy aki megbántotta, végre kérjen bocsánatot. Ha ez nem történik meg, akkor tényleg a bolhából nő elefánt, s azonnal rombolni kezd a porcelánboltban.
Mondd, a környezetedben te is tapasztalod ezt? Hogy reagálsz rá? Hogy lehet ezt kezelni - ha lehet egyáltalán - azon túl, hogy lehetőség szerint kimaradsz belőle és erőidet a világot építő jó dolgokra fordítod? Hozzászólásban elmondhatod, megbeszélhetjük!



