
John William Baldry 1941. január 12-én született Londonban. Már az ötvenes években, tehát jóval a fehér blues-invázió előtt lépett a mikrofon elé. A hatvanas évek elején pályájának fontos állomása volt Alexis Korner Blues Incorporated együttese, amelyben a Gazda (Korner) zenészek tucatjaiból „faragott embert”. Baldry meghatározó hang volt az együttes Rhythm and Blues from The Marquee című 1962-es lemezén. Utána rövid ideig Cyril Davies együttesében folytatta (többek között Jimmy Page és Nicky Hopkins társaságában). Davies halála után ő lett a bandavezér, a formáció Hoochie, Coochie Men néven haladt tovább, többek között Rod Stewarttal, aki később ugyancsak messze kanyarodott a bluestól.

Ezután következett a Steampacket, olyan korántsem lebecsülendő társakkal, mint Brian Auger billentyűs, Julie Driscoll énekesnő, valamint (megint csak) Rod Stewart. A Bluesology nevű csapatban a kezdő Elton Johnnal (akkor Reg Dwight) szerepelt együtt.
Milyen dalokkal emlékezzünk fantasztikus hangjára? Például a Got My Mojo Workinggal, a Roll’em Pete-tel, de ő is elénekelte a Stormy Monday Bluest, a My Babe-et vagy az Everyday I Have the Bluest és a Five Long Yearst. Jó barátságba került Paul McCartney-val, szerepelt a Beatles egyik TV-showjában.

A hatvanas években a már akkor is jövedelmezőbb popzene lopózott életébe: az I Love Paris, a You’ve Lost That Lovin’ Feeling, a Let The Heartaches Begin című dalai hatalmasat szóltak, méltán arattak sikert, utóbbi brit listát vezetett – más kérdés, hogy Amerikában soha nem rúgott labdába. A mexikói olimpia tiszteletére készült dala is listára került.

A hetvenes évektől kevesebbet lehetett hallani róla. A Micimackó lemezre mondásáért Grammy-díjra jelölték, számítógépes játékokhoz adta a nevét a mindennapi betevőért. A tengerentúlon élt a hetvenes évektől, előbb az Egyesült Államokban, majd 1980-tól Kanadában, a juharleveles-ország állampolgára lett. Fellépéseivel ritkán lépett túl a klubkereteken.

Nem volt sok lemeze, szólóban valamivel több, együttesekkel és közreműködőként valamivel kevesebb, mint húsz. A legsikerültebbek közül emeljük ki az 1964-es Long John Bandryt, az 1971-es It Ain’t Easyt, az 1991-es It Still Ain’t Easyt, a 2001-es Remembering Leadbellyt, s persze a Steampackettel készült két albumot. 2009-ben jelent meg a Live Iowa State University 1987 című korongja, amelyet elismeréssel fogadott a kritika.

Néhány sikerült dalára is villantsunk rá (a már említetteken kívül): I’m Ready, Going Down Slow, Keep On Running, Rock The Joint, Cry Me a River - s mindenki hozzáteheti a maga kedvencét…
Ne feledkezzünk el tv-szerepléseiről sem, a nyolcvanas évek közepétől vagy két tucat filmje maradt fenn. Long John Baldry mellhártyagyulladás szövődményeként fellépett fertőzés következtében halt meg 2005-ben. Hangsúlyozhatjuk: hangja, előadói képessége sokkal több elismerést érdemelt volna, hiszen nem kevés a nála kifejezetten gyöngébb énekes, akit viszont végig ajnároztak egész pályája során.



