Még csak a 75. születésnapját ünnepelhette volna a napokban a dél-karolinai születésű John Phillips, akit Papa Johnnak becéztek, de már kilenc éve annak, hogy csak az égiek süvegelik meg zenei produkcióit, amelyeket hajdan a Mamas and Papas főnökeként követett el.

De nemcsak ezzel a formációval alkotott maradandó értéket, hanem az 1967-es Monterey Popfesztivál szervezésében is.


A hatvanas évek második felében, a keményedő rockhangok közé kerültek szépséges dallamokkal előmerészkedő bandák és szólisták is. A hippi korszak hangulatát közülük leginkább talán a Mamas and Papas együttes érezte meg. Máig andalító és bizsergető a California Dreamin’, a Monday, Monday, a Creeque Alley, feldolgozásaik közül pedig a Dedicated to the One I Love és a Dancing in the Street.


A csapat nevéből is kiderül: két lány két fiú társult. John Phillips volt a főnök, akiről száz fokban sem rohadt le a kucsma, a kissé testes, ám gyönyörű hangú Mama Cass Elliott – ő sem él már. A küllemre és hangra is felemelő Michelle Phillips (egy időben John felesége) és Denny Doherty tette teljessé a csapatot.

   
Phillips a Mugwumps együttessel kezdett zenészként. Ennek a formációnak tagja volt a későbbi Lovin Spoonful több tagja. Kevesen emlékeznek rá, de Papa John nagyszerűen szaxofonozott. A hippi-álmokhoz Phillipsnek rendes mennyiségű alkoholra és drogra volt szüksége. Ezért az őt ismerők számára aligha lehetett meglepetés a 2001. márciusában bekövetkezett halála, amelyet egy májátültetés előzött meg, de végül egy szívroham vitte el.


A Mamas and Papas elég sokat tett le azért a hanglemezgyárak asztalára, hogy 1998-ban kiérdemelje a rock and roll halhatatlanságot. Amikor a hatvanas évek végén megszűnt a Mamas and Papas, Phillips saját lemezeket adott ki, szerzőként és zenészként más előadókkal dolgozott. Neve olvasható Jimi Hendrix, Janis Joplin, Patti Labelle, a Hall and Oates, John Denver, a Fifth Dimension, Mama Cass szólólemezein, dalai megtalálhatók a Beach Boys és a Grateful Dead repertoárjában.  Journeymen néven saját együttese volt a hetvenes években, de ezért nem ölték egymást a népek. Tavaly jelent meg először CD-n a Man on the Moon című 1975-ös musicalje, amelynek Andy Warhol volt a producere.


Phillips az első legendás fesztivál fő szervezőjeként összecsődítette Montereyben Janis Joplint, Jimi Hendrixet, Otis Reddinget, Eric Burdont és akkori friss Animalsét, a Jefferson Airplane-t, a Booker T. & MG’s-t, a Canned Heatet, Mike Bloomfieldet, Paul Butterfieldet, a Who együttest, Simon and Garfunkelt és saját csapatát. Ki ne felejtsük Scott McKenziet, a másik hippi-himnusz, a San Francisco énekesét, Phillips felfedezettjét. Himnusz lett a California Dreamin’, s másfajta, de a San Franciscan Night is Burdonéktől.

Legfeljebb 100 ezren voltak tanúi a rockzene átrendeződésének, a fehér blues és a pszichedelikus rock előretörésének, a soul diadalának. Egyértelmű, hogy ennek a fesztiválnak – bár a nevében benne volt – elég kevés köze volt a klasszikus pophoz. Amit érdemes felidézni: a sajtót a tenyerükön hordozták a szervezők, mindenki kapott közvetítési és publikálási engedélyt. (Figyelem! Mindenki látja-hallja?!)


Monterey hősei közül sokan nem élnek már, de többen még ott voltak Woodstockban és Wight szigetén. Kár, hogy nem készült olyan összefoglaló film- és hanganyag, mint Woodstockban. Jimi Hendrix teljes produkcióját szerencsére megörökítették a film- és magnószalagok. Pennebaker másfél órás, kitűnő filmjét bemutatta a magyar tv is. Lemezt csak a harmincadik évfordulóra jelentettek meg, de a 300 percnyi négy lemezre a lényeg ráfért, ha voltak is hiányok.

Nyugodtan alhatja örök álmát a kucsmás.


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.