
Az osztrák-cigány eredetű zongorista – egyes források szerint magyar és cseh vér is folyt ereiben - a zenei alapokat még az egykori császárvárosban szedte fel, igazi indíttatását azonban Amerikában találta meg, ahol 1959-ben ösztöndíjat kapott a bostoni Berklee College of Music-ban. Jókor érkezett az Államokba: az 1950-es évek végén óriási pezsgés indult be a jazz megújítására, és ennek hamarosan nemcsak cselekvő részese, hanem alakítója is lett. Miután éveken át játszott a kor egyik kiemelkedő szaxofonosával, Julian „Cannonball” Adderley-vel, találkozott Miles Davis-szel, az elmúlt évtizedek legbátrabb újítójával: a két végtelenül nyitott muzsikus nélkül ma aligha beszélhetnénk jazz-rock-ról.
Ha a rock-os hangzások felé hajló Davis Bandben a rejtélyes trombitás volt a vezér, akkor Zawinul volt a koncertmester, annak ellenére, hogy élőben együtt mindössze egyszer, 1991-ben, nem sokkal Miles halála előtt léptek fel. A stúdióban viszont rendkívül kreatívak voltak: alkottak 1969-70-ben két máig megkerülhetetlen albumot, az In A Silent Wayt és a Bitches Brew-t: az elsőben többek között a címadó kompozíció Zawinul szerzeménye, míg a másodikban a dupla LP első oldalát betöltő Pharoah,s Dance fűződik az ő nevéhez. (E két lemeznek azóta már kiadták 3, illetve 4 CD-s változatát, amelyen hallhatók az albumok készítése közben született valamennyi felvétel). Ezekben kiváló érzékkel egyesíti a jazz-es szabadságot, a rock-os lendületet, de vannak olyan futamok, amelyek inkább meditativ, spirituális hangulatot árasztanak. Ez a társulás nemcsak Davis későbbi karrierjét határozta meg, hanem magába foglalta az 1970-es évek több nagyszerű jazz-rock együttesének, a Mahavishnu Orchestrának, a Return For Evernek, és a Weather Reportnak magját. Zawinul épp ez utóbbinak lett a vezetője.
A hard-rock, a jazz és a keleti motívumok hangjait összegyúró John McLaughlin-vezette Mahavishnu Orchestra, a latin dallamokat és ritmusokat elektronizáló Chick Corea-féle Return To Forever (amelyben fénykorában mellesleg Al Di Meola, Stanley Clarke és Lenny White játszott…) és a Weather Report gyakorolta a legnagyobb hatást a kor zenei szellemiségére, és eredményeiket a rock-ban is felhasználták a Blood, Sweat and Tears-től Frank Zappán és Joni Mitchellen át a Santanáig.
A Weather Report első formációja először Zawinul 1970-es szólólemezére állt össze, aztán, ahogy ez már sokszor történt a rock és a jazz történetében, a muzsikusok együtt maradtak. A billentyűs, aki Herbie Hancock és Chick Corea mellett az elektromos Fender Rhodes zongora és a különféle szintetizátorok mestere lett, sosem törekedett az öncélú virtuozitásra, nem is lett a technika rabja, sokkal inkább a kompozíciók összefogását, az akusztikus és elektronikus hangzások harmóniáját tartotta szem előtt. Bár nem tartották könnyű embernek, és emiatt is sűrűn változott a Weather Report összetétele, Zawinul mindig törekedett arra, hogy az együttes ne rekedjen meg egy szinten, és hogy a lehető legjobb muzsikusok legyenek mellette. A 16 évig működő bandában csak a szintén „Miles-tanítvány” Wayne Shorter szaxofonos volt az egyetlen állandó tag, de a több mint másfél évtized alatt olyan társai voltak, mint Airto Moreira brazil, Alex Acuna perui és Mino Cinelu francia karibi ütős, Miroslav Vitous cseh bőgős, Alphonse Mouzon és Peter Erskine dobosok, ő fedezte fel a „basszusgitár Jimi Hendrixének” tartott Jaco Pastoriust, később a szintén basszusgitáros Victor Bailey-t, vagy a dobos Omar Hakimot.
Az utolsó, 1986-ban megjelent This Is This albumon még Carlos Santana is szerepelt. A WR olyan kitűnő lemezeket hagyott maga után, mint a Mysterious Traveller (1974), a Black Market (1976), a Heavy Weather (1977), rajta a legnagyobb sikerrel, a Charlie Parkerre emlékező Birdlanddel, vagy a 8:30 dupla koncertlemez (1979). Élőben különösen sodró lendületű volt a csapat, ezért is fogadták a hívek nagy örömmel a 2002-ben megjelent Live and Unreleased dupla CD-t, valamint a tavaly kiadott Forecast Tomorrow-t, amely egy 2 órás DVD-t is tartalmaz egy 1978-as, az NSZK-beli Offenbach-ban tartott koncertről. (Ennek több részlete is látható a www.YouTube.com portálon. Sikerük az instrumentális zene óriási diadala volt, annak ellenére, hogy sok purista túlzottan kommersznek minősítette zenéjüket.
Talán a jazz-rock műfajának háttérbe szorulása okozta, hogy a mintegy 20 éve működő Zawinul Syndicate nem ért el olyan látványos sikereket, mint a Weather Report. Pedig vezetője továbbra sem ült a babérjain: arab, afrikai, latin-amerikai, indiai zenészeivel, a balkáni motívumokat sem feledve, ékesen bizonyította, hogy a „világzene” nem más, mint az egy és oszthatatlan zene elemeinek egymásra találása. Közben önálló lemezeket is készített, visszatérve saját gyökereihez. Ezek közül kiemelkedett a Stories of The Danube (1996) és a sokszor elfelejtett cigánysorsnak emléket állító Mauthausen (2000), amelyet Frank Hoffman énekessel közösen készített.
Zawinul éppen a Syndicate-tel tartotta élete egyik utolsó koncertjét a Veszprémi Nyári Fesztiválon, immár szigorú orvosi felügyelet alatt. Korábban is sokszor fellépett Magyarországon saját csapatával, kizárólag a zenéjükkel okozva feltűnést. A bőrrák ritka formája végzett vele – energiáját látva, mondhatjuk: idő előtt.
Nemcsak a zenerajongók fogadták a hírt megrendüléssel, hanem hazája is. Bécs polgármestere máris bejelentette, hogy Zawinul díszsírhelyet kap az osztrák fővárosban.
Rhythm-and-Love



