Belfastban született, mint Georgie Best és Van Morrison. Ügyes kapus volt, tizenéves korában felfigyelt rá a Manchester United, mint az isteni Georgie-ra, végül azonban csak a Linfieldig jutott, de egy bokatörés elvágta karrierjét. Inkább gitárt és mikrofont ragadott, mint Van...

...de nem a blues irányába ment, hanem egyfajta különleges, pszichedelikus folk felé. Lehetett volna belőle az ír Donovan, de sokkal népszerűbb volt Európában és Japánban, mint az angolszász világban. Negyven évvel ezelőtt azonban máig tartóan megborzongtatta és azóta is borzongtatja a zenerajongókat egy dala: a Days of Pearly Spencer. Vajon hányan emlékeznek David McWilliams-re?

A szálfa termetű, kék szemű, szigorú tekintetű, széparcú, fürtös fejű, sűrű oldalszakállt viselő David (1945. július 4, Belfast),  aki egy rakétaüzem munkásaként váltott át a zenére, őszinte művész volt. Ihletőjének Buddy Hollyt és Sam Cooke-ot tekintette, bár sem a rock and roll, sem a soul nem hagyott rajta igazán nyomot. Első lemezét, a God and My Country-t 1966-ban jelentette meg és pályája első évében három nagylemeznyi anyagot készített saját dalaiból. Nagy költői tehetségnek tartották, a korai kritikák elnevezték Ulster Dylan Thomasának. Ő maga azt állította, hogy „a szemével hallgat és arról énekel, amit lát”.

Soha nem az lebegett előtte, hogy felkerül-e a toplistákra vagy sem, a  Days of Pearly Spencer azonban újszerűségével, szinte sokkoló alig két és fél percével arra rendeltetett, hogy 1967 nyarán, amikor a világ amúgy is nyitott volt a legváratlanabb zenei megoldásokra, szíven találja a hallgatókat. David egy belfasti hajléktalan történetét mesélte el, nyugodt, ám feszültséggel teli hangon, egyszerű dallammal, 12 húros akusztikus gitárjával, miközben alatta egy túlpörgött szív lóvágtája és szimfonikus kíséret hallatszott, az igazi félelmet azonban a refrén hozta: éneke torzított megafonból jött, míg egy halálhangulatú vonósfutam fonta őt körül, amelynek hangszerelését egy akkor csodagyereknek tartott producer, Mike Leander végezte, aki Marianne Faithfull első felvételeivel tette le névjegyét. A mai fülnek szinte nyúlfarknyi dalból aligha lehetne hosszabbat kibírni – ha azonban valaki megszerzi ezt a dalt, szinte kényszeresen újra és újra az elejére teszi, mert lehetetlen megszabadulni tőle. Ma már az ír rock kincsestárában a helye és hatását Van Morrison Gloriájával együtt emlegetik.

De igazságtalanok lennénk vele, ha csak ehhez az egy dalhoz kötnénk, mert a Harlem Lady, a Pearly „ikerdala”, a Three OClock Flamingo Street, vagy az ír tengerészballadára emlékeztető Hiroshima legalább ennyire megmarad az emlékezetünkben. A For Josephine reneszánszos gyöngyszem, ugyancsak archaizáló a Lady Helena of The Laughing Eyes, de a 60-as brit folk-rock Olümposzán is megállja a helyét a What’s The Matter With Me. E sorok írójának legnagyobb kedvence pedig a Redundancy Blues, amelyet legfeljebb a Traffic John Barleycornjához lehet hasonlítani.
 
A Days of Pearly Spencer a Major Minor kiadónál jelent meg, hatalmas rádiósiker lett, de a brit listákat nem tudta meghódítani. Pedig annak idején a New Musical Express úgy reklámozta felvételét, mint amely „felrobbantja a hallgató agyát”, a single-t követő albumot pedig olyannak nevezte, amely megváltoztatja a  zene útját”. Ebben egy rock-történeti balszerencsés véletlen is közrejátszott, ugyanis David akkori menedzsere, Phil Solomon (nem is olyan mellesleg Van Morrison Themjének felfedezője), egyúttal a híres brit kalózrádió, a hajón működtetett Radio Caroline igazgatója volt, és az adót Harold Wilson kormánya törvényen kívül helyeztette. Így az ott játszott dalok nem kerülhettek be a legnagyobb nyilvánosságot jelentő BBC Radio 1 adásába. Az ő dicsőségében e toplistás tájakon csak Marc Almond, a Soft Cell énekese sütkérezhetett az 1990-es években, és sokan akkor fedezték fel az eredetit, miközben maga McWilliams is készített egy nem kevésbé izgalmas, blues-osra vett változatot. (Ebben honfitársa, a Paul McCartney Wings-ét is megjárt Henry McCullough gitározott).
 
Nem így a Csatornán túl, ahol nem voltak finnyásak a „bootleg”-árura, különösen nem Franciaországban, Hollandiában, az NSZK-ban és Olaszországban, ahol szinte a „vízcsapból” is folyt, mint ezt az Önök történésze személyesen is tanúsíthatja és a dal egyik első „kulturális konfliktusainak” tárgyát képezte szüleivel, mert az „ősöket” idegesítette a refrén… Itáliában egyenesen a kor legnépszerűbb szövegírója, Mogol fordította dalait, de nem csupán helyi csillagoknak – a Pearly Spencert Caterina Caselli énekelte – hanem magával Daviddel is készítettek olasz nyelvű felvételeket. 1968-as római érkezésekor szabályosan letépték a trikóját a rajongó lányok. A Can I Get There At Candlelight című dala nyomán Amsterdamban egy klubot neveztek el.

Ő azonban magába forduló, csendes ember volt, aki nem szerette a show-biznisz talmi ragyogását és nem is igazodott el a lemezipar útvesztőiben. Egyes becslések szerint kétmillió fontot nyúltak le tőle a kiadók szerzői jogaiból. Jellemző rá, hogy sokkal szívesebben lépett fel a Belfast külvárosában lévő kocsmákban – kedvence a Fourways Inn volt – mint a Royal Albert Hallban, ahová mindenki vágyott.
 
David McWilliams az 1980-as években visszavonult Ballycastle-beli házába, és csak az írásnak élt, nem készített több lemezfelvételt, fellépései megritkultak. Ilyenek voltak azok az 1984-es koncertek, amelyeket a sztrájkoló brit bányászok melletti szolidaritásból tartott, vagy az élete utolsó éveinek koncertjei a Ballycastle-ben tartandó Northern Light Fesztiválon, amely a skót és az ír zene kapcsolatai előtt tiszteleg. Korábban többször is közösen szerepelt a legendás Dubliners-szel. Kétszer nősült, kétszer vált el, hét lánya és egy fia született a két házasságból. 2002. január 8-án váratlanul végzett vele a szívroham, életének 57. évében.

A The Days of Pearly Spencer évfordulóján a dal több új feldolgozása is napvilágot lát, immár teljes költői életműve is olvasható honlapján. Egy méltatlanul elfeledett alkotó, akit érdemes újra befogadni.
(www.davidmcwilliams.com)

Rhythm-and-Love


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.