
Bár a muzsikus egész életében törékeny idegzetű és lelkületű volt, e hajlamait csak tovább erősítették a különböző kábítószeres, elsősorban az LSD-vel végzett kísérletek, amelyeket alkotói tudata kitágítására próbált ki. E függősége azonban teljesen kiszámíthatatlanná tette őt, és a Floyd 1968 áprilisában, alig 8 hónappal első albumuk, a The Piper At The Gates of The Dawn megjelenése előtt kénytelen volt megválni tőle. Utána még barátai segítségével két lemezt elkészített – a The Madcap Laughs és a Barrett egyaránt 1970-ben jelent meg – majd bezárta magát saját világába. Ennek ellenére még éveken át az ő hangkísérleteinek nyoma ott volt az együttes zenéjében, az A Saucerful of Secrets-en éppúgy, mint az Atomheart Mother és a Meddle legjobb pillanataiban, sőt szelleme ott lebeg a The Dark Side of The Moon felett is. (Voltak, akik egyenesen azt állították, hogy Syd irányítja „agyhullámokon keresztül az együttest…)
Az is közismert, hogy Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című alapművéhez eredetileg a Pink Floydot szerette volna megnyerni, de éppen a zenekar körüli bizonytalanság miatt állt el e tervétől a perfekcionizmusától közismert rendező, és így jutott el Johann és Richard Straussig, valamint Ligeti Györgyig. Szerencsére ügyes klipmesterek megvalósították a megvalósulatlant: az Echoes középrészéhez keverték az Űrodüsszeia fényfolyosó-jelenetét, - egy másik változatban a szintén „Barrettesen” hangzó One of These Dayst, elvégre a magányos pilóta utazása a végtelen térben, a megbolydult idősíkok között ugyanolyan „trip”, mint az LSD-mámor - míg az eredetileg néma első fejezethez, Az emberiség hajnalához az Ummagumma Rick Wright-szerzeményét, a Sisyphust választották.
1974-ben már úgy tűnt, hogy kitisztult Barrett elméje és részt vett az új Floyd-lemez felvételeiben, de egy napon váratlanul ismét úrrá lett rajta a lelki katanónia. Így a vele tervezett albumból végül egy Syd Barrett-emléklemez lett – Wish You Were Here, és az ő démoni hatását felváltották Roger Waters démonjai…
A Barrett-jelenség iránt azonban változatlan az érdeklődés. Már az is szóba került, hogy esetleg életrajzi film készül róla, amelynek az extrém figurákra szakosodott Johnny Depp lett volna a címszereplője. Az sem véletlen, hogy az LSD atyja, Albert Hofmann tavaly ünnepelt 100. születésnapjára, amelyen David Normal rendező egy klipben elevenítette meg a felfedezéshez vezető „bicikliutat”, az Atomheart Mother zenéjét vegyítik pszichedelikus képekkel.
Ilyenkor lehet áldani a kalózfelvételek készítőit, akik felbecsülhetetlen értékű hang és filmdokumentumokat mentettek meg Barrettről és a korai Floydról. A Pink Floyd-bootlegek katalógusait kínáló honlapokon mindenütt kiemelt helyen szerepel például egy 1967 októberi rotterdami felvétel, de népszerű a Dawn of The Piper című válogatás is, mindkettőnek egyik csúcspontja az Interstellar Overdrive, a kortárs-ipari-szabad asszociációs zene klasszikusa, amelyet nem játszottak, nem játszhattak soha kétszer ugyanúgy. Akik pedig igazán át akarják érezni ennek a rock-őskáosznak a hatását, a www.youtube.com-on találkozhatnak több, 1966 és 1968 között készült klubfelvétellel, ahol ezt az őrjítő darabot játssza a zenekar.
Rhythm-and-Love



